TÖRTÉNETEK DAVID CROCKETTRÓL

David Crockettról rengeteg tréfás történet él az amerikai nép ajkán. Tennessee tartományból származott, képviselő lett és a nép kedvence, 1836-ban hunyt el. Kitűnő katona volt, és még jobb mesemondó. Képviselői beszédei telis-tele voltak jobbnál jobb történetekkel, amelyeket hazájából, Tennessee-ből hozott magával. Különösen kedvelte a fantasztikus füllentéseket, a nagyot mondó vadásztörténeteket, amelyeknek hőse mindig ő maga volt.

Leghíresebb története a mosómedvéről szólt. E történet előzménye, hogy az egyik képviselő­választásnál Crockett ellenfele egy igen jó modorú úr volt, aki mindig jókedvűen mosolygott. Ezért nagyon szerették is a választók. Crockett a következő történettel győzte le:

- Lehet, hogy ellenfelem sok szavazatot kap, mert mindig barátságosan vigyorog, de az bizo­nyos, hogy úgy nem tud vigyorogni, ahogy én. Elmesélek egy igaz történetet, amely velem történt.

Tudjátok, hogy igen szeretek vadászni. Nos, vadászat közben jöttem rá, hogy a mosómedvék nem viselik el az én vigyorgásomat. A legmagasabb fán rejtőző mosómedve is fülét-farkát eleresztve zuhant le a fáról, hogy vigyorogni kezdtem. Kár volt a puskaporért, ha mosómedvét akartam szerezni, elég volt, ha rávigyorogtam.

Egy éjszaka, nem messze a lakásomtól, sétálok az erdőben, csak úgy nézgelődök, s egyszerre egy régi fa legmagasabb ágán mosómedvét veszek észre. Az éjszaka tiszta volt, telihold sütött, s öreg kutyám is velem volt. A kutyám nem ugatja meg a mosómedvét, furcsa kutya ilyen szem­pontból. Nos - gondoltam -, hát nem kell énnekem puska vagy kutya, egyszerűen rávi­gyor­gok a mosómedvére, és az máris leesik a fáról.

Ott állok hát a fa alatt, és vigyorgok és vigyorgok, és látom, hogy a mosómedve csak nem jön le a fáról. Tűnődni kezdtem, hogy mi ennek az oka, és egyre jobban vigyorogtam. De a mosó­medve még mindig ott volt. Erre megharagudtam, fogtam egy öreg ágat, leszúrtam magam mellé a földre, rákönyököltem és pihentem. És azután újra vigyorogtam öt álló percig. De a mosómedve még mindig fenn volt a fán.

Elhatároztam, hogy ha a vigyorgásommal nem tudom megszerezni, akkor valami más úton fogom megkaparintani. Visszaballagtam a házba, fogtam a fejszémet, visszajöttem a fához, és láttam, hogy a mosómedve még mindig ott ül az ágon. Nekimentem hát a fának, s levágtam az ágat. De a mosómedvének semmi nyoma. És akkor látom, hogy amit én mosómedvének tartottam, az egy csomó volt a görcsös fában. Amint közelebbről megnéztem, hát látom, hogy addig vigyorogtam, amíg a fának az egész kérgét levigyorogtam, teljesen sima volt a fa. Nos, barátaim, választópolgárok, legyetek meggyőződve róla, hogy ami a vigyort illeti, hát nem vagyok az utolsó. Mégis, ha az ellenfelemet nézem, be kell ismernem, hogy ő jobban vigyo­rog, mint én. Ezért figyeljetek, vigyázzatok, ne hagyjátok, hogy kivigyorogja belőletek a szavazatokat.

Crockett később egyre hihetetlenebb történeteket mesélt, már a világ teremtésének korába vitte el hallgatóit.

Íme, egy jellegzetes Crockett-történet:

- Egy januári reggelen olyan hideg volt, hogy az erdő fái már meg sem tudtak mozdulni a hóteher súlya alatt. A tüzelő a kunyhóban nem fogott tüzet, ugyanúgy, ahogy a tenger fenekére süllyedt fatörzseket sem lehet lángra gyújtani. Láttam, hogy a napfény sem tud megjelenni, mert befagyott, s ha ez így megy tovább, az egész teremtett világ befagy. Nos, barátaim, gondoltam, tüzet kell csiholni az ujjamból. Meggyújtottam a pipámat, néhány mérföldet járok, és meglátom, mi lesz. Összedörzsöltem a két öklömet, mintha csak két viharfelhő lett volna, de a kipattanó szikrák is megfagytak, mielőtt összegyűjthettem volna őket.

Kiléptem a kunyhóból, elindultam, és próbáltam megmelegedni, mentem, ugráltam, szalad­tam, és közben azt fütyültem, hogy: „Égnek a hegyek!” Gyorsan-gyorsan haladtam, s talán 25 kilométert mehettem a Hajnal-domb felé, amikor rájöttem, hogy mi a baj. A föld tengelye is befagyott, és a föld nem tudott forogni. A nap két jégtömb közé szorult, és ezért nem tudott fel­kelni. Hiába próbált elszabadulni, hiába csorgott róla a hideg veríték, csak be volt az fagyva.

Teremtésit - gondoltam én -, hát ez aztán nagy baj, ezt nem szabad eltűrni! Valamit tenni kell, különben vége az emberiségnek. Annyira vízözön előtti és szörnyű hideg volt, hogy a felső és alsó fogsorom és a nyelvem mind összefagyott, akárcsak egy osztriga.

Letettem azt a mázsás megfagyott medvét a hátamról, amit az úton szedtem fel, és addig ver­tem a jéghez, amíg forró olaj folyt belőle. A forró olajat a föld tengelye fölé tartottam, és addig facsartam a medvehúst, amíg a föld tengelye felengedett. Egy tonnányit a nap ábrázat­jára öntöttem, jól belerúgtam a föld tengelyébe, és akkor elszabadult a nap. Azt fütyültem: „Rajta, rajta, gyorsan!” - és 15 másodperc múlva a föld lassan újra mozogni kezdett. A nap szépen fölfelé indult pályáján, és hálából olyan szélviharral üdvözölt, hogy tüsszögni kezdtem.

Akkor meggyújtottam a nap sugaránál a pipámat, ismét hátamra vettem a medvét, és haza­mentem. Egy darab napfényt emlékül a zsebembe tettem. Ezzel a nappal megsütöttem a medve­húst, és olyan jó reggelit ettem, hogy csak. Ha nem hiszitek, akkor gyertek el egyik reggel hozzám, és menjünk el együtt a napfelkelte hivatalába.

Egy másik történetet is elmesélt Crockett a mosómedve-vadászatról.

Mindenki tudja az erdőn, hogy David Crockett sohasem pazarolja a puskaport vagy a golyót, mert takarékosan nevelték. Egy délután az erdőben sétáltam, amikor észrevettem egy mosó­med­vét fenn a fán. A vállamhoz emeltem a puskámat, és éppen azon voltam, hogy szíven lövöm az állatot, amikor felemelte egyik mellső lábát, és így szólt hozzám:

- Az ön neve David Crockett?

Azt feleltem:

- Ez egyszer igaza van, mert így hívnak.

- Akkor nincs értelme a további fáradozásnak - szólt a mosómedve -, mert sokkal egyszerűbb, ha szó nélkül lejövök. - Azzal a medve szépen lemászott a fáról, és úgy tekintette magát, mint akit már agyonlőttek.

Lehajoltam, megsimogattam a fejét, és így szóltam:

- Inkább magamat lövöm agyon, mint hogy önnek egyetlen hajszála meggörbüljön, mert életemben még ilyen bókot nem kaptam.

- Ahogy gondolja - felelte a mosómedve -, én most rögtön elmegyek, mert nem kételkedem a szavában. Azonban előfordulhat esetleg, hogy később megváltoztatja a véleményét.

Ezzel uzsgyi, elinalt!