Hol volt,
hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény ember, s ennek
egy fia, úgy hívták, hogy Teddneki János. Ennek a legénynek akkora esze volt,
hogy híre ment hetedhét ország ellen, még azon is túl. Azért hívták Teddneki
Jánosnak, mert amit kigondolt az eszivel, azt meg is csinálta. Azt mondta
egyszer János az apjának:
- Édesapám,
nem maradok én többet a faluban, megyek, s pénzt szerzek az eszemmel.
Mondta a
szegény ember:
- Ne menj,
fiam, maradj itt, itthon is megélhetsz az eszeddel.
De hiába
beszélt, a legény elindult világgá. A szegény ember kikísérte a faluból, ott
elbúcsúzkodtak egymástól, s egyszer csak nagy keservesen felsóhajtott:
- Haj, haj,
édes fiam, ki tudja, látlak-e többet?
Éppen egy
száraz kút mellett állottak, s kiugrik abból egy kicsi emberke, s azt mondja:
- Itt
vagyok, te szegény ember, a nevemen szólítottál, mit akarsz?
Mondja a
szegény ember:
- Nem téged
hívtalak, csak a fiamtól búcsúztam.
- Hát hová
megy a fiad?
Elmegy
világgá, szerencsét próbálni.
- No, akkor
ne is menjen tovább, jöjjön velem. Megfogadom kocsisnak, s ha jól viseli magát,
fizetek egy esztendőre egy véka aranyat. Jössz-e, fiam?
- Megyek én
jószívvel, még a pokolba is.
Hiszen
eltalálta, mert ez a kicsi emberke, akinek Haj-haj volt a neve, éppen az
ördögök királya volt. Megfogta Jánost, beleugrott vele a kútba, s egy
szempillantás alatt odalent voltak az ördögök országában.
Ahogy
leérnek, Haj-haj király kezére ad két lovat Jánosnak, s azt mondja:
- No, fiam,
nekem most el kell mennem, hogy széjjelnézzek az országomban. Te csak vigyázz a
lovakra, s mindenre a ház körül: úgy veszed hasznát.
Volt Haj-haj
királynak egy gyönyörű szép leánya, s ahogy Haj-haj király kitette a lábát
hazulról, mindjárt felhívatta Jánost a palotába. A lovakat rábízta két
ördöginasra, s Jánost magától el nem eresztette, amíg az apja haza nem került.
Hazajő egy
esztendő múlva Haj-haj király, megy az istállóba, nézi a lovakat, hát azok
olyan kövérek voltak, hogy majd kihasadtak, pedig János ügyet sem vetett rájuk.
- Hallod-e,
te János - mondotta Haj-haj király -, egy esztendőre megint el kell mennem, te
csak maradj itt, s ha ezután is jól viseled magadat, két véka aranyat fizetek.
Elment
Haj-haj király, de János is ment fel a palotába. Álló esztendeig ki sem mozdult
onnét. Ott volt mindig a királykisasszonnyal, aki mindenféle ördöngös
mesterségre tanította őt. De mire Haj-haj király hazajött, János lent volt az
istállóban, s Haj-haj király nem is sejtette, hogy az ő kocsisa a palotában
lakik. Pedig kérdezte Jánostól:
- Te János,
mit csinált a leányom, amíg odajártam?
Felelte
János:
- Nem tudom
én, felséges királyom, még a színét sem láttam.
Jól van.
Haj-haj király ott marasztalja Jánost harmadik esztendőre is. Ígért neki három
véka aranyat, s meghagyta, hogy egy kicsit ügyelődjék a palota körül is, bizony
nem bánja meg, mert neki megint el kell menni, hadd lássa, mit csinálnak a
népei. Haj-haj király elment az országába, János pedig fölment a palotába.
Hanem a
harmadik esztendő utolsó napján azt mondta a királykisasszony Jánosnak:
- No, János,
eredj az istállóba, mert holnap hazajő az apám. Több esztendőre nem tart meg,
de még jól meg is ver, hogy a csontod is ropog bele. Hanem nesze, adok én neked
csudaírt, ezzel kend meg a testedet előre, s nem érzed a verést.
Hazajő
Haj-haj király, s hát éppen úgy lett, ahogy a királykisasszony mondotta. Mit
súgtak, mit nem az ördögök a fülébe, elég az, hogy Jánost jól megrakta, azután
a hat véka aranyat kimérette neki, s fogta ami cókmókja volt, azzal együtt
Jánost a száraz kúton felvitte a hazájába. Vitte volna János haza a sok pénzt,
de nem bírta. Hazament az apjához, két ökröt befogtak, s úgy vitték haza a hat
véka aranyat. A szegény embernek szeme-szája tátva maradt a tenger sok pénz
láttára.
- No, fiam,
szereztél pénzt eleget, most mit csinálsz vele?
- Mit?
Építtetek egy olyan palotát, amilyen a királynak sincs, s olyan magas fallal, mint
a templom, körülvétetem.
- Ó, fiam -
mondotta a szegény ember -, jobb volna, ha földet és marhát vennél.
De hiába
beszélt. János megvett egy nagy rétet, pallérokat hívott, s építtetni kezdette
a palotát. Az ám, de még a fundamentumát sem rakták le, elfogyott a hat véka
arany.
- Látod,
fiam, látod - mondotta a szegény ember -, jobb lett volna, ha földet és marhát
vettél volna.
- Ne
búsuljon, édesapám, csak jöjjön velem. Hallom, hogy a városban sokadalom van,
majd szerzek én pénzt ott.
Bemennek a
városba, ki a baromfipiacra, ott egyszerre csak bukfencet vet János:
gyönyörűséges szép agár lesz belőle, még lánc is volt a nyakán, tiszta
színarany.
Azt mondta
az apjának:
- Apám, négy
véka aranyon alul ne adjon, de a láncot még annyiért se.
Jön a piacra
egy herceg, meglátja az agarat, megtetszik neki, kérdi, mi az ára.
Feleli a
szegény ember:
- Négy véka
arany az agár ára, hat véka a nyaklánc.
Szót sem
szólt a herceg, kimérette a tíz véka aranyat.
- Nesze,
szegény ember, vigyed.
A szegény
ember elvitte a tíz véka aranyat, a herceg ment az agárral.
Amint mennek
egy erdőn keresztül, uccu, felugrik előttük egy nyúl. Gondolja magában a
herceg: "No, most megpróbálom, mit tud az agaram."
Szalad a
nyúl, utána az agár, eltűnnek egy sűrűségben, sűrűségből ki egy tisztásra. Ott
bukfencet vet a nyúl, s egy nagy juhnyáj lesz belőle, bukfencet vet az agár is,
s juhász lesz belőle, még bot is volt a kezében. Szalad arra a herceg nagy
izzadva, kérdi a juhászt:
- Hallja
kend, nem látott-e erre szaladni egy nyulat meg egy agarat?
- Dehogynem
láttam - felel a juhász -, láttam én ezelőtt kétszáz esztendővel.
- Ostoba
szamár - förmedt rá a herceg -, azt kérdem, hogy most látott-e?
- Most nem
láttam - mondotta a juhász.
A herceg
mérgesen elment, János pedig behajtotta a juhokat a vásárra. Ott drága pénzen
eladja a juhokat, hazamegy, s tovább építik a palotát.
No,
fölépítik a falakat, de fedélre megint nem volt pénz.
Bemennek
újra a városba, ki a piacra, ott bukfencet vet János, és gyönyörű aranyszőrű
paripává változik. Még kantár is volt a fejében, mégpedig tiszta színarany
kantár. Mondja János:
- Apám, most
hat véka aranyon alul ne adjon, de a kantárt még annyiért se.
Kicsődül a
piacra a sok nép, bámulják az aranyszőrű paripát, bezzeg szeretné megvenni ez
is, az is, de kinek van hat véka aranya? Hát még a kantár! Azért kilenc véka
aranyat kér a szegény ember.
Egyszerre
csak odavetődik Haj-haj király, kérdi a ló árát, mondják neki, s egyet sem
alkuszik, kiméreti a tizenöt véka aranyat. Azzal felült az aranyszőrű paripára,
hipp-hopp, levágtatott vele az ördögök országába. Ottan bekötötte a legszebb
istállóba, tizenkét ördöginast rendelt melléje, azok aranykefével kefélték,
aranyvakaróval vakarták, s eleven szénnel abrakolták.
No de
Haj-haj király elmegy hazulról, s az aranyszőrű paripának sem kell több,
bukfencet vet, megint János lesz belőle, fölmegy a palotába. Mikor meg neszét
vette, hogy jő Haj-haj király, visszaszaladt az istállóba, s megint paripává
változott.
Hazajő
Haj-haj király, s mit súgnak a fülibe, mit nem az ördögök, előveszi a leányát,
vallatja, de hiába, a leány nem szól semmit.
- No, ha
megnémultál - mondja Haj-haj király -, nem vagy többet az én leányom!
Behívatott
tizenkét ördögöt, azt mondta nekik:
- Vigyétek a
felső világba, ott építsetek egy várat a legmagasabb hegynek a tetején, de
olyat, hogy onnét ki ne tudjon jönni.
Elviszik a
szegény királykisasszonyt az ördögök, odafönn a felső világban a legmagasabb
hegy tetején építenek egy várat, oda bezárják, s tizenkét ördög állott
istrázsát, hogy senki se ki, se be ne mehessen.
Telik-múlik
az idő, egyszer követ jön a felső világból Haj-haj királyhoz, s mondja:
- Felséges
Haj-haj király, a te keresztfiad, a vörös király fia, hozzád küldött;
emlékszel-e, hogy egyszer egy szép lovat ígértél neki?
- Emlékszem
- mondotta Haj-haj király.
- Hát a
királyfi most házasodni akar, kellene az a szép paripa, adj egyet neki.
Elmennek az
istállóba, nézik a paripákat. Volt ott ezüstszőrű, aranyszőrű, gyémántszőrű
paripa, de mennyi!
- Válassz
közülük - mondotta Haj-haj király.
- Nem
választok - mondotta a követ -, az én gazdámnak is vannak ilyen paripái.
Hanem
véletlenül a követ bepillantott a szomszéd istállóba, s ahogy egyedül meglátta
azt az aranyszőrű paripát, felkiáltott örömében:
- Ez már
paripa, ez volna az én gazdám alá való!
Nem akarta
Haj-haj király semmiképpen adni azt a paripát, de addig beszélt a követ, hogy
azt mondta:
- Jól van,
elküldöm az én kedves keresztfiamnak, de azt üzenem neki, hogy akármerre jár,
vízbe ne eressze, hanem hidat veressen neki, mert különben megbánja.
Elviszi a
követ a paripát, mondja a királyfinak az üzenetet, s a királyfi mindjárt ráül,
indul a leánynézőbe. Hallotta hírét, hogy lakik egy várban egy idegen
királykisasszony egyedül, magában, azt akarta feleségül venni.
Elindul a
királyfi nagy sereg katonával, s amint egy vízhez érnek, megparancsolja, hogy
verjenek hamar hidat. Mondja egy tiszt:
- Ugyan
minek az, felséges királyfi, csak keresztül tud menni ezen a vízen ez a híres
paripa?
Jól van, nem
veretnek hidat, belemennek a vízbe, de ahogy a víz közepébe érnek, kiugrott a
paripa a királyfi alól, s kicsi hallá változott. Hej, lett nagy lárma,
kiabálás, nem tudták, mit csináljanak. Honnét, honnét nem, ott termett Haj-haj
király, bukfencet vet, nagy hallá változik, s úszik a kicsi hal után. De a víz
túlsó partján a kicsi halból nyúl lett, uccu, szaladt a réten. De bizony a nagy
halból is agár lett, utána a nyúlnak. Hanem mikor éppen utolérte volna,
bukfencet vetett a nyúl, s aranyszarvú szarvas lett belőle. De bizony bukfencet
vetett az agár is, és medve lett belőle. Szaladt a szarvas árkon-bokron át,
utána a medve, s mikor éppen az első lábát rá akarta vetni a szarvasra, az
megint bukfencet vetett, galamb lett belőle. No bizony, ha galamb, a medvéből
meg sas lett. Repült a galamb, repült egyenesen a felé a vár felé, ahol a
királykisasszony lakott. A királykisasszony éppen ott ült az ablakban, jól
látta, hogy mi történik, azt is tudta, hogy ki az a kis galamb, s ahogy a
galamb berepült, hirtelen becsapta az ablakot, kívül maradt a sas. Üthette,
vághatta csőrével az ablakot, nem eresztették be. Ott a galamb bukfencet
vetett, s legény lett belőle megint. Na, többet nem is változott által semmivé,
megmaradt legénynek. A király visszament nagy mérgesen a pokolba, János pedig
felépítette a palotáját egészen, odavitte a királykisasszonyt. Még ma is élnek,
ha meg nem haltak.