Hol volt,
hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy király, s annak egy
olyan szép leánya, mint égen a ragyogó csillag. A szomszéd ország királyának
meg volt egy fia, s ez olyan csúnya volt szegény, mint a sötét éjszaka.
Meghallotta a hírét a királyfi annak a világhíres szép királykisasszonynak,
fogta magát, elment leánynézőbe.
Felmegy a
király palotájába, mondja a királynak szíve szándékát. Mindjárt hívatja a
király a leányát, jött is a királykisasszony, de amikor meglátta a csúnya
királyfit, azt mondotta:
- Ilyen
legénnyel még a cipőmet sem takaríttatnám ki.
Búsult
nagyon a szegény királyfi, kiment a palotából nagy szégyenkezve, de mehetett,
nem tudta kiverni a fejéből a szép királykisasszonyt.
Azt mondta
magában:
- Egy
életem, egy halálom, enyém lesz ez a lány.
Gondolt
erre, gondolt arra, mit gondolt, mit nem, színaranyból veretett egy tyúkot
tizenkét csirkével, aztán egy aranyguzsalyt aranykenderrel s egy aranytükröt,
olyant, hogy csak bele kellett nézni, s a tükör olyan szépen muzsikált, hogy az
angyalok sem szebben. Akkor aztán felöltözött álruhába, visszament a királyhoz,
s beszegődött hozzá inasnak. Az aranytyúkot s a csirkéket, az aranyguzsalyt s
az aranytükröt bedugta az ágy alá.
De másnap
elővette az aranytyúkot s az aranycsirkéket, kitette a szoba közepére. Ott
meglátta a királykisasszony szobaleánya.
Szalad a
szobaleány a királykisasszonyhoz, s mondja nagy lelkendezve:
- Felséges
királykisasszony, jöjjön velem, olyan csudaszép dolgot mutatok, amilyet még nem
látott.
Kimennek az
inas szobájába, látja a királykisasszony az aranytyúkot s a tizenkét csirkét.
Összecsapja
a kezét:
- Jaj de
szépek, jaj de szépek! Add nekem ezeket! - mondta az inasnak. - Amennyit
kívánsz, annyit fizettetek érte az édesapámmal.
Mondotta az
inas:
- Pénzért
nem adom, szép királykisasszony, adjon egy csókot, s legyen a magáé.
A
királykisasszony egy kicsit tétovázott, de aztán, isten neki, megcsókolta az
inast. Azzal felszedte a kötényébe az aranytyúkot, a tizenkét csirkét,
szaladott nagy örömmel a szobájába.
Másnap az
inas elővette az aranyguzsalyt. Meglátja ezt is a szobaleány, szalad a
királykisasszonyhoz, s jelenti:
- Felséges
királykisasszony, szép az aranytyúk, szépek a csirkéi, de még szebb dolgot
láttam az inas szobájában.
Futottak az
inas szobájába, s amint beléptek, a szeme is káprázott a királykisasszonynak a
szertelen ragyogástól.
- Jaj de
szép guzsaly, de szép kender! De szeretnék ruhát fonni ebből! - mondotta a
királykisasszony. - Kívánj akármit, megfizetem érte.
Mondotta az
inas:
- Nem
kívánok én sokat, szép királykisasszony, adj két csókot, s legyen a tiéd az
aranyguzsaly.
Egy kicsit
gondolkozott a királykisasszony, de bizony megcsókolta az inast, s szaladott
vissza a szobájába.
Hanem volt,
ami volt eddig, most jött csak az igazi. Harmadnap elővette az aranytükröt,
felakasztotta a falra, s csak várta, hogy jöjjön a szobaleány, bizonyosan
tudta, hogy megáll előtte. Hát csakugyan jön a szobaleány, meglátja a tükröt,
odaszalad, belenéz, s abban a pillanatban elkezd a tükör muzsikálni, de
gyönyörűségesen.
Szaladott a
királykisasszonyhoz.
- Jöjjön,
jöjjön, felséges királykisasszony, látott-e már muzsikáló tükröt?
Mennek az
inas szobájába; hanem mikor beléptek, a tükör nem muzsikált.
- Hiszen ez
nem muzsikál - mondotta a királykisasszony.
Szólt az
inas:
- Csak állj
elébe, szép királykisasszony, nézd meg magad benne!
Odament a
királykisasszony, belenézett a tükörbe, egyszerre megzendült a muzsikája, s
szólott olyan szépen, olyan keservesen, hogy a királykisasszonynak majd
megszakadt belé a szíve.
- Add nekem
ezt a tükröt - könyörgött a királykisasszony.
- Neked adom
- mondta az inas -, hogyne adnám, de három csók jár érte.
De most nem
is gondolkozott a királykisasszony, megölelte és megcsókolta háromszor azt a
csúnya legényt.
Éppen abban
a pillanatban lépett be a király. Szörnyű haragra gerjedt, amikor látta, hogy
az ő leánya, az a világhíres szép királykisasszony csókolja ezt az undok, csúnya
legényt.
- Ki a
házamból - ordított a király -, ha kedves az életed! - S világgá kergette a
leányát, világgá az inast.
Kimennek a
városból nagy búsan, de csak a királykisasszony búsult, a legénynek nagy volt
az öröme. Világért meg nem mondta volna, hogy ki és mi ő, úgy mentek,
mendegéltek keresztül az országon, mígnem eljutottak az inassá lett királyfi
városába.
A város
végén volt egy fogadó, bementek oda, s ott azt mondta az inassá lett királyfi:
- Most én
megmosdom, s te addig takarítsd meg a csizmáimat, hogy mehessek be a városba.
Aztán majd visszajövök, te csak várj reám.
Szót se
szólott a királykisasszony, vette a csizmát, s szépen megtakarította. Azzal a
királyfi bement a városba, fel az apja palotájába, ott magára vette aranyos,
gyémántos gúnyáját, befogatott hat paripát bársonyhintóba, s úgy hajtatott a
vendégfogadóba a királykisasszonyért.
Bemegy a
királykisasszonyhoz, s ez csak nézi, nézi, nem akar hinni a szemének.
-
Emlékszel-e - mondotta a királyfi -, amikor azt mondtad, hogy még a cipődet sem
engednéd velem kitakaríttatni? No látod-e, én nem voltam olyan kevély,
megengedtem, hogy te kitakarítsd az én csizmámat.
Nagyot
nevetett a királykisasszony, nyakába borult a királyfinak, s mondta lelkes
szóval:
- Már
akármit mondtam, te az enyém, én a tied, ásó-kapa s a nagyharang válasszon el
minket.
Mindjárt a
hintóba ültek, behajtattak a király udvarába, s még aznap lett nagy hejehuja,
dínomdánom, lakodalom.
Ma is élnek,
hogyha meg nem haltak.