Hajdanában
élt egy király. Volt három fia. A király vénségére elvesztette szeme világát.
Bármint igyekeztek is az orvosok, hogy visszaadják a király látását, minden
hasztalan volt. Akkor a király magához hívatta legidősebb fiát, s így szólt
hozzá:
- El kell
menned, hogy megszerezd nekem a vakság elleni orvosságot.
- Hová,
merre menjek, apám?
- Eredj oda,
abba az országba, melynek földjét még nem tapodta ló patája. Annak az országnak
még a földje is meggyógyíthatja a szememet.
A legidősebb
királyfi bement az istállóba, fogta a lovát, felült rá és elindult. Ment hat
hónapon át, míg végül egy kietlen, kopár vidékre került, ahol egy forrás volt,
és afölött egy kiszáradt fa állott.
- Nesze
neked! - szólt a királyfi. - Itt áll a fa a bővizű forrásnál, és ki van
száradva! Nincs itt még árnyék sem, ahol kialhatnám magam.
Így szólt,
leborította a fát köpenyével, s az árnyékában lefeküdt aludni.
Amikor
felébredt, látja, hogy a fa kirügyezett, s akkora almák csüngnek rajta, hogy
mindegyik egy fontot nyomott. Ezeket az almákat leszedte, belerakta
átalvetőjébe, a forrásból meg néhány kulacs vizet merített, s így szólt
magában: „Elviszem ezeket apámnak, bizonyos, hogy ezen a vidéken nem járt még
senki ember fia.” Azzal indult vissza, hazafelé.
Mikor a
királynak jelentették, hogy megérkezett a fia, így szólt nehéz sóhajtással:
- Nincsen
semmi értelme: üres kézzel ment el, üres kézzel is jött haza.
- Fiam,
milyen vidékig jutottál el? - kérdezte a király, mikor a fia megjelent előtte.
- Apám, én
eljutottam addig a helyig, ahova még a te őseid lába sem lépett.
- Mégis, hol
voltál?
- Sokáig
mentem, míg csak el nem értem egy forráshoz...
- Ismerem -
vágott a szavába atyja -, felette áll egy kiszáradt fa. Te megháltál alatta, a
fa kirügyezett s elborították az almák.
- Így volt,
atyám.
- Voltam ott
- szólt az apa -, reggel mentem oda teát inni, estére meg már visszatértem. Így
tehát nem gyógyítod meg a szememet.
A király
előhívatta középső fiát, s annak parancsolta, hogy induljon el.
- Atyám, hát
én hová menjek, ha még a bátyám is semmi nélkül jött vissza?
- Nem, neked
is el kell menned - erősködött az apa.
Felült hát
lovára a középső fiú, vitt az útra ennivalót s elindult. Hat hónap múltán
elérkezett ahhoz a forráshoz, ahol járt a bátyja. Ő még ment tovább három
hónapig, és elérkezett egy dombhoz, melynek a teteje be volt borítva
borostyánnal, topázzal, gyémánttal és másféle drágakövekkel.
„Ha az atyám
járt volna valaha ezen a vidéken, akkor a kincseskamránk tele lenne ezekkel a
drágakövekkel” - gondolta magában a fiú, és megtömve átalvetője mindkét zsákját
ezekkel a kövekkel, hazaindult.
Mikor
jelentették a királynak, hogy megérkezett a fia, így szólt nehéz sóhajjal az
apa:
- Nincsen
semmi értelme, mert ez is üres kézzel jött vissza.
- Atyám -
mondja a középső fiú -, megfordultam én most olyan vidéken, hogy még az őseid
hetedik nemzedéke sem jutott el addig soha. Eljutottam én egy dombig.
- Elég, ne
folytasd, ismerem. Hoztál drágaköveket: gyémántot, topázt, borostyánt. Nem úgy
van? Mutasd az átalvetődet.
Mikor
eléhozták az átalvetőt és kibontották, nem volt abban üvegcserepeken kívül
semmi sem.
- Eredj
csak, gyermekem, hívd ide a legkisebb fiamat.
- Menj el
most te - mondta a király a legkisebb fiának, mikor megjelent előtte.
- Atyám -
szólt a legkisebb fiú -, nagyon fiatal vagyok én még, sehol sem jártam még,
hogyan találhatnék én orvosságot a bajodra?
De mikor az
apa csak erősködött, a fiú bosszankodva kiment, és lefeküdt a medence szélén
aludni.
Álmában
kérdik tőle:
- Mit alszol
itt?
- Látod,
apám követeli, hogy menjek vaksága elleni orvosságért, mikor én még az utat sem
tudom.
- Semmiség,
eridj s mondd meg apádnak: „Add ide a gyűrűdet, szablyádat és lovadat, elmegyek
s megszerzem, ami kell.”
Amint
felébredt a legifjabb királyfi, mindjárt futott az atyjához:
- Atyám, add
ide lovadat, gyűrűdet és szablyádat, és én megszerzem neked, amit csak kívánsz.
Az apa
megörült, és megcsókolta a fiát:
- Tudom,
bátor fiacskám, te megszerzed nekem, ami kell.
Reggel az
apa odaadta fiának a szablyát, gyűrűt és parancsolta, hogy a lovát is adják
neki. Útnak indult a legkisebb királyfi. Délre odaért a forráshoz, ott
megebédelt, estére pedig eljutott a dombig.
Amikor
továbbment, látja, hogy van egy nap az égen, meg van egy másik nap a földön.
„Miféle országba jutottam én?” - kérdezi magától, s folytatta útját.
Nemsokára
megpillantott egy tollacskát, leszállt a lóról, a tollat felvette, és sapkájába
tűzte.
- Dobd el,
fiú, azt a tollat! - mondja neki a ló.
- És miért?
- Sok bajod
lesz miatta.
- Ugyan már,
miféle bajt hozhatna rám egy toll?
A ló háromszor megismételte szavait, de a királyfi nem
hallgatott rá. Akkor így szólt a ló:
- Nos, a
vétek száradjon a te lelkeden.
Tovább
haladtak, és a királyfi valamilyen királynak az országába jutott. Hírül adták a
királynak, hogy jön egy ifjú; egyik nap az égen, másik a fiú sapkáján.
- Hívjátok
ide azt a fiút.
Amint
előállt a királyfi, kérdi tőle a király:
- Ki vagy
te?
- Idegen
földről való vagyok én, eljöttem megnézni ezt a vidéket.
- Hát az a
nap mi ott a sapkádon?
- Á, semmi,
csak egy tollacska, találtam az úton.
- Add nekem.
Mikor a
királyfi neki adta a tollacskát, a király majdhogy eszét nem vesztette
örömében.
- Köszönöm,
testvér, most már mehetsz - mondotta és a tollat a falra tűzte.
Attól kezdve
a király egy pillanatig sem vette le szemét a falról. Bárki fordult is hozzá
valamilyen ügyben, senkit sem fogadott.
- Nincs időm
- mondogatta.
Egyszer egy
öreg anyónak ellopták a csirkéjét: panasszal ment a királyhoz.
- Eredj, jó
asszony, nincs most nekem időm ilyesmire.
Az
öregasszony látta, hogy a király le nem veszi szemét a tollról, így szólt
hozzá:
- Lám csak,
mennyire bámulod te azt a tollat, hát még akkor mi lenne veled, ha meglátnád
azt a madarat, amelyik ezt a tollat elhullajtotta?
Erre
megfordult a király és kérdezi:
- Kedves
anyókám, ki tudná nekem megszerezni ezt a madarat?
- Az tudná
megszerezni, aki megtalálta a tollat.
Nosza,
hívatja a király a jövevény királyfit! Az meg is jelent, meghajolt hétszer, és
megállt a király előtt.
- Jó fiú, én
azért hívattalak téged, hogy indulj el, és szerezd meg azt a madarat, amelyik
ezt a tollat elhullajtotta.
- Királyom,
hol találom meg én azt, hiszen idegen vagyok, s először járok ezen a vidéken.
- Meg kell
szerezned, mert ha nem, lenyakaztatlak!
A királyfi
fejét búnak eresztve, könnyes szemmel tért haza szállására. A ló, amint
meglátta, megszólalt:
- Úgy kell
neked! Látod, mondtam: ne vedd fel a tollat, bajt hoz rád. De te nem hajlottál
szavamra. De ez még nem minden. Lesz ez rosszabbul is!
- Édes
lovam, segíts ki a bajból.
- Jól van
no, ne búsulj, feküdj le aludni, majd reggel kisegítelek én téged ebből a veszedelemből.
A királyfi
reggelig a szemét sem hunyta le. Alig pitymallott, felkelt, felnyergelte lovát,
evett valamit, s útnak eredt.
- Hová
vigyen most az utunk, drága lovam?
- Engedd el
a kantárszárat, majd én tudom, hova menjünk.
Ki tudja
mennyi ideig ment a királyfi. De egyszer, mikor egy erdőhöz érkeztek, kérdezi a
ló:
- Tudod,
miféle erdő ez?
- Nem,
honnan tudnám én azt?
- Ez a
Verana-erdő - mondja a ló. - Szállj le, engem kantározz le, és engedd lazára a
nyereghevederemet. Látod azt a platánt ott az erdőben?
- Látom.
- Az alatt a
platán alatt van egy márványmedence. Menj oda, a medence mellett kaparj magadnak
egy gödröt, és bújj meg benne. Minden pénteken odamegy fürödni a szűz
Huri-Pari. Ma éppen péntek van, ma eljön, tollait leveti, leteszi őket a
medence szélére, és meztelenül bemegy a medencébe. Mikor megfürdött, kijön és
öltözködni kezd. Jól vigyázz, ne moccanj, de ha már tollait felölti és
rendezgeti, nyújtsd ki a kezed, és jó erősen kapd el a két lábát. Amikor
megfogtad, hozd ide hozzám.
Minden úgy
történt, ahogy a ló megmondta. Odarepült a madár, megfürdött, és amikor már a
tollait rendezgette, a királyfi elkapta lábánál fogva.
- Szép fiú,
engedj el, különben bajod lesz - mondta a madár.
- Drága
madárkám - felelt a királyfi -, az életemet adom nevedért és lábadért. Még fiatal
vagyok, s ha most téged elengedlek, a király levágatja a fejemet.
- Hát ezt
még megbánod! Én olyan helyre viszlek, ahonnan többé nem térsz vissza.
A királyfi
fogta a madarat, visszatért vele lovához, felült rá, és ment a királyhoz. A
király elvette a madarat, megköszönte, és a királyfit üres kézzel útjára
engedte.
A királyfi
szállására tért. A király meg a madarat aranykalitkába zárta, és felakasztotta
a falra. A madár egyetlen hangot sem hallatott, s ez nagyon gyötörte a királyt.
Kérte, könyörgött a madárnak, hogy énekeljen, szerette volna tudni, milyen a
hangja. Nagy sokára megszólalt a madár:
- Dűljön
össze a házad, király! Én gyönyörű szép szűz vagyok, de olyan szép, hogy ha
keresni akarnál, ilyent nem találnál kelettől nyugatig. Szerezd meg nekem azt,
amit kívánok, akkor levetem tollaim, királynő leszek, s téged minden ember
irigyelni fog.
- Szólj,
drága madár, mit kívánsz?
- Akarom,
hogy hozd ide nekem a szolgálómat, aki a vörös sárkánynál van a fekete meg a
fehér tenger között. Parancsold, hogy hozzák ide, és én akkor a feleséged
leszek.
- Ki tudná
őt elhozni?
- Az, aki
engem elhozott, elhozza a szolgálómat is.
A király
mindjárt szalajtott is a királyfiért. Az pedig szomorúan megjelent a király
előtt, s ahogy illik, meghajolt.
- Azért
hívattalak ide, hogy menj el, és hozd el nekem azt a leányt, aki a vörös
sárkánynál van a fekete és a fehér tenger között.
- Királyom -
felelte a királyfi -, ahhoz, hogy elhozzam a leányt, át kellene kelni a
tengeren, és megverekedni a sárkányokkal, hogyan tegyem meg ezt?
-
Megmondtam, hogy hozd el! Ha nem szerzed meg, leüttetem a fejed!
A királyfi
ismét könnyes szemmel tért meg szállására.
- Hát te
miért sírsz? - kérdi a ló.
- Hogyne
sírnék, drága lovam, mikor a király, szakadjon rá a ház, nekem esett, és azt
akarja, hogy hozzam el a leányt, aki a vörös sárkánynál van a fekete és a fehér
tenger között.
- Jól van,
no, ne szomorkodj. Jó az isten, majd megsegít. Feküdj le és aludj.
De bizony a
királyfi nem sokat aludt ezen az éjszakán. Alig pirkadt az ég alja, felkelt, s
úgy, mint az első alkalommal, evett, felült lovára, s megkérdezte tőle:
- Hová,
merre vegyük utunk?
- Ereszd el
a kantárszárat, én már tudom, hova menjünk.
Midőn
elértek a tengerhez, azt mondja a ló:
- Íme, ez a
fekete tenger. Te tudod, hogyan lehet ezen átkelni?
- Nem,
kedves lovam, nem tudom.
- Akkor ide
fülelj. Apád szablyája, ami oldaladon lóg, villámból készült. Húzd ki
hüvelyéből, markolatát emeld a homlokodhoz, élét pedig fordítsd a tenger felé,
akkor megnyílik előtted az út. Amint átérsz a túlsó partra, ott látsz egy
barlangot, s a tetején vékonyka füstcsíkot. Állj a barlang szája elé és mondd:
„Sárkány, gyere ki, verekedni fogunk.” Az meg visszafelel: „Gyere be, előbb
eszünk.” Te ne menj be. Ha háromszor mondod: „Sárkány, gyere ki”, kijön. Akkor
vágj hozzá a szablyáddal, és lerepül a feje, és a föld alá süllyed. Te meg menj
be a barlangba, fogd kézen a lányt, ültesd a nyergedbe, és ismét fordítsd
szablyád élét a víz felé: az út megnyílik előtted, s elviszed a lányt a
királynak.
Úgy is
csinált a királyfi mindent, ahogy a ló kioktatta, és a leányt a király elé
vitte.
A király
nagyon megköszönte a fiúnak, amit tett, de megint csak nem ajándékozta meg semmivel,
hanem üres kézzel bocsátotta el.
Azután így
szólt a madárhoz:
- Itt van,
kedvesem, a leány, akit te akartál. Most vesd le tollaidat.
- Azt
hiszed, hogy ez minden? - felelt a madár. - Te talán nem is tudod, hogy ha
levetem tollaimat, és te meglátsz engem, menten meghalsz a gyönyörűségtől.
- Mitévő
legyek hát most? - kérdi a király.
- Ezt: a
vörös tengerben él negyven kanca. Fogd el őket, fürödjél meg a tejükben, hogy
te is Huri-Pari légy, és akkor élhetünk együtt. Akkor a gyermekeink is
Huri-Parik lesznek.
- De ki
fogja el nekem a kancákat?
- Az, aki
elfogott engem, és elhozta szolgálómat.
A király
újfent a királyfiért küldött.
- Azért
hívattalak - mondja a fiúnak, mikor megjelent előtte -, hogy szerezd meg nekem
a vörös tengerből a negyven kancát.
A királyfi
ellenkezni próbált, s azt mondta, hogy ez nagyon nehéz, meg hogy ő egyedül nem
tud elfogni negyven kancát. De a király megfenyegette, hogy leütteti a fejét.
Mikor aztán könnyes szemmel szállására tért a fiú, azt mondta neki a lova:
- Jól van,
ne ess kétségbe, neked nem lesz semmi bajod, de én, lehet, hogy a rövidebbet
húzom. Eredj, mondd meg a királynak, hogy küldjön a tenger partjára negyven
bála gyapjút, negyven bála nemezt és negyven bála bőrt.
A királyfi
ezt jelentette a királynak, aki mindjárt kiadta parancsba, hogy másnap korán
reggel küldjenek a vörös tenger partjára gyapjút, nemezt és bőrt. Mindjárt
utána a királyfi is elindult a tengerhez. Azt mondja a ló az úton:
- Királyfi,
a tengerben nem negyven, hanem csak harminckilenc kanca van. Közülük egy az én
anyám, harmincnyolc pedig a nővérem. Én voltam köztük az egyetlen fiúgyermek,
de összevesztem anyámmal, úgy kerültem apád kezébe. Harminc esztendeje múlott,
hogy elváltam tőlük. Anyám megfenyegetett, hogy ha valamikor a keze közé
kerülök, széttép cafatokra. Amint odaérünk a partra, én lefekszem. Te letakarsz
majd először gyapjúval, utána nemezzel, végül bőrrel. Amint ezt elvégezted, a
közelben valahol elrejtőzöl. Akkor én könnyedén fölnyerítek, mire a tengerben
háborgás keletkezik, de te ne ijedj meg. Hamarosan megjelenik majd anyám és a
nővéreim. Anyám odaszalad hozzám, a nővéreim megállnak távolabb, s ott fognak
sírni. Amikor hozzám ér anyám, először a bőrt szaggatja le rólam, te meg se
mukkanj; utána a nemezt tépi le rólam, te csak hallgass: s amire a gyapjú felét
leszedi rólam, addigra elfárad és elnyújtózik. Akkor szaladj oda, tedd a
kengyelbe a lábad, és ugorj fel rá. De jól vigyázz, keményen tartsd magad: mert
anyám nekibőszül, és felrepül az egekbe, hogy téged elemésszen. Te meg akkor
csússz a hasa alá. Ő erre leveti magát, hogy téged ledobjon magáról, de te
ismét kapaszkodj fel a hátára. Amikor a nyeregbe ülsz, húzz rá jól a hasára a
korbáccsal, úgy, hogy a csecséből csepegjen az anyatej. Azután mondd ezt: „Én
a gazdád vagyok”, ő engedelmessé válik, s attól kezdve oda megy, ahova te
akarod. Őutána mennek majd nővéreim is.
A királyfi
pontosan követte a ló tanácsát, elfogta a kancákat, és elhajtotta őket a király
országába.
Pari, a
madár azt mondta a királynak:
-
Parancsold, hogy fejjék meg őket, és fürödj meg a tejükben.
- De ki
fogja őket megfejni?
-
Természetesen az, aki ide hajtotta.
Megint csak
a királyfiért szalajtottak. Mondja neki a lova:
- Királyfi,
engem vigyél magaddal. Mielőtt nekifognál a fejésnek, köss cérnát a gyűrűdre,
és engedd le az üstbe, az üstre pedig tedd rá a szablyádat keresztbe. Mikor ezt
megtetted, egyenként vezesd elő a kancákat, úgy fejd meg őket, s mikor ezzel
végeztél, fürödj meg a tejben, vedd ki belőle a gyűrűdet, töröld meg, húzd az
ujjadra, a szablyádat meg kösd a derekadra, s úgy menj a királyért. Mondd,
hogy minden készen, menjen fürödni. Amint a király belép az üstbe, a tej
felforr, és a királyból csak egy kis gömb marad. Ezt a kis gömböt a ruháddal
együtt lökd a kútba, öltözz fel a király ruhájába, és foglald el a trónját.
Mikor a
királyfi mindezt véghezvitte, a madár azonnal észrevette a király pusztulását.
Leszórta magáról tollait, szépséges leánnyá változott, megölelte a királyfit,
és azt mondta neki:
- Mindezt
teérted tettem. Most te vagy a király, én a királyné.
A nép mit
sem tudott arról, ami történt. Pár hónap múltán a királyfi atyjára emlékezett,
és könny szökött a szemébe.
- Mi oka
van, hogy sírsz, nem szégyelled magad? Ágrólszakadt ember voltál: király lett
belőled, ilyen gyönyörű szép feleséged van, és te sírsz?
- Királyném,
eszembe jutott apám. Elvesztette a szeme világát, engem küldött orvosságért, s
én eljöttem, király lett belőlem, s bizton ülök a trónon. Nem tudom, él-e még
jó atyám? Reá emlékeztem, s úgy fáj most nekem!
Ezekre a
szavakra elnevette magát a királyné, megölelte férjét, és így szólt:
- Apád
megvakult, mert tíz esztendeig hajszolt engem, s nem tudott megfogni. Ha
meglátom őt, megvágom egy ujjam, bekenem véremmel a szemét, s mindjárt látni
fog. Kelj fel, elmegyünk apádhoz.
A királyfi
összehívatta a népet, megvendégelte, és azt mondta nekik:
-
Válasszatok magatoknak más királyt, mert én elmegyek más országba, lehet, hogy
vissza se térek.
A nép
választott másik királyt, s trónra ültette. A királyfi a feleségével együtt
köszönetet mondott a népnek, egyszerű ruhát öltöttek, vettek magukhoz
útravalót, harminckilenc kancát, s útnak indultak.
A királyfi a
legidősebb kancán utazott, a királyné meg a királyfi lovára ült. A nép is hálálkodott
nekik, és elkísérte őket egy napi járóföldre.
Amikor apja
országába érkeztek, azt mondja a királyfi egy pásztornak:
- Eridj,
üdvözöld a királyt, mondd, hogy fia megérkezett.
Mikor a
pásztor ezt hírül adta a királynak, azt kérdezte tőle:
- És még ki
jött vele?
- Negyven
égszínkék ló, és egy szépséges asszony.
-
Hálistennek! - kiáltott fel a király, s örömében a pásztornak egy mérő aranyat
adott.
Amikor
hazaért a fiú, kezet csókolt apjának, s az apa is megcsókolta fiát. A királyfi
felesége megvágta egyik ujját, vérével megkente a király szemét, aki ettől
visszanyerte látását. A király homlokon csókolta menyét, koronáját pedig a fia
fejére tette.
- Mától
kezdve te leszel a király, feleséged pedig a királyné - mondta nekik.
Ők elérték
céljukat, érjétek el ti is a magatokét.
Az égből lehullott három alma: egy a mesélőé, egy a
hallgatóé, egy meg azé, aki megfogadja.