Volt egyszer
egy király. Azt álmodta egyszer, hogy az égből rókák potyognak, összegyűjtötte
országának minden bölcsét és varázslóját, elmondta nekik az álmát, és szigorúan
meghagyta, fejtsék meg értelmét negyven napon belül, mert ha nem, valamennyinek
leütteti a fejét.
A faluban,
nem messze a király székhelyétől, élt egy ember a feleségével. Annyira
szegények voltak, hogy csak nagy nehezen keresték meg a mindennapi kenyerüket.
Amikor a
király parancsáról hallott, az asszony nógatta férjét, hogy menjen, fejtse meg
az álmot. „Ha nem fejti meg, a király leütteti a fejét, s legalább
megszabadulok tőle” - gondolta magában az asszony.
Bárhogy
szabódott is az ember - mindhiába volt, az asszony csak hajtogatta a magáét. Az
ember látta, hogy nem tudja meggyőzni feleségét, fogott egy botot, és útnak
eredt. Útközben találkozott egy nagy kígyóval, éppen egy nagy kő alól csúszott
elő.
- Merre
tartasz, Sivár? - kérdi a kígyó.
- Magam sem
tudom - felelte az ember.
- Sivár,
semmit se félj - szólt a kígyó -, menj csak a királyhoz, s mondd neki: „Király,
te azt álmodtad, hogy az égből rókák potyognak; ez azt jelenti, hogy álnok,
hazug emberekkel vagy körülvéve, s ezért résen kell lenned, nehogy ártsanak
neked.” De tudd meg: amit kapsz ezért a királytól, annak felét nekem adod.
Az ember
azzal elment, s szóról szóra elmondta a királynak a kígyó szavait.
Megörült a
király nagyon, s vizírjének meghagyta, hogy az embernek adjanak a kincstárból
négy teverakomány aranyat, a bölcseket és varázslókat szétkergette, az embert
pedig megtette udvari álomfejtőnek.
Megkapta
Sivár az aranyat, és elindult haza, de nem azon az úton, amelyiken jött a
királyhoz, hogy a kígyó meg ne lássa, és ne követelje a maga részét az
aranyból.
Sivár
felesége nagyon megörült, amint az aranyat meglátta.
Múltak az évek,
s a király ismét álmot látott: az égből véreső esett. Megint összehívta a bölcseket,
hogy fejtsék meg álmát. De ekkor eszébe jutott Sivár, az álomfejtője, és
megparancsolta, tüstént kerítsék elő, s vigyék a királyi udvarba. Megijedt
Sivár, mikor a küldöncök felkeresték, és elmondták neki, miért hívatja a
király. „Mit tegyek most? Először a kígyó segített nekem megfejteni a király
álmát, de most nem mehetek hozzá segítségért, mivel akkor nem adtam meg a neki
járó részt. A király most fejemet véteti. De nincs mit tenni, elmegyek ismét a
kígyóhoz, hátha kisegít a bajból, s ha nem, hát öljön meg” - gondolta Sivár, s
elment a kígyóhoz.
Amint odaér
Sivár a kőhöz, kibújt alóla a kígyó, és így szólt:
-
Üdvözöllek, Sivár testvér, hogy s mint éldegélsz? Becsaptál a múltkor, s nem
adtad ki részemet a király ajándékából. Annyi baj legyen! Most azt álmodta a
király, hogy az égből véreső esett, ami azt jelenti, hogy ellenségei meg
akarják támadni. Ezért gyűjtse össze hadát, s álljon készen, akkor megmenekül a
veszedelemtől. Csakhogy most vigyázz, hozd el a felét annak, amit kapsz a
királytól!
- Szem előtt
tartom - felelte Sivár, mélyen meghajolt a kígyó előtt, s a királyhoz ment.
Odaállt a
király elé, és így szólt:
-
Üdvözöllek, király! Azt álmodtad, hogy az égből véreső esik. Ez azt jelenti,
hogy ellenségeid fenyegetnek. Gyűjtsd egybe sereged, légy készenlétben, és
ellenségeid nem árthatnak neked!
A király
megköszönte Sivárnak, kétszer annyi jutalmat adott neki, mint először, és haza
bocsátotta.
Sivár
teljesen elvesztette a fejét, amint meglátta a király ajándékát, s
megfeledkezett a kígyó segítségéről. Gondolkodott egy ideig, majd elhatározta,
hogy megöli a kígyót, kincseit pedig elszedi.
„Akkor elég
lesz az nemcsak nekem meg az unokáimnak, de még a dédunokáimnak is! A kígyóra
nekem most már nincs szükségem. Ami pedig a királyt illeti: hát ő sem álmodik
mindennap!” - gondolta Sivár.
Azzal a
király ajándékát tevékre rakta, és elindult a nagy kőhöz. Ahogy a kígyó
előmászott, Sivár gyorsan lehajolt, felkapott egy követ, s a kígyóhoz vágta. De
annak volt ideje megfordulni, s a kő éppen csak hozzáért, és leszakította
farka végét.
Azután
megint eltelt néhány esztendő, s a király azt álmodta, hogy az égből tiszta
búza hull. Ekkor a király már nem is hívta össze a bölcseket, hanem egyenesen
Sivárért küldött. Sivár halálra rémült, mikor a király hírnökei érte mentek:
- Feleség,
azt hiszem, hogy most már végem, leütteti fejem a király!
S egy kicsit
gondolkodott, majd így határozott: „Ha már úgyis el kell vesznem, öljön meg hát
a kígyó, akinek a jóért rosszal fizettem.” És elment Sivár a nagy kőhöz.
-
Üdvözöllek, Sivár, buta barátocskám! Hát nem gondoltál arra, hogy a király még
egyszer hívathat, és nélkülem nem boldogulsz? - mondta a kő alól kimászó kígyó.
- Eh,
húgocskám - felelte Sivár a kígyónak -, belátom, hogy rosszul bántam veled; íme
eljöttem, tégy velem, amit akarsz.
- Nem, én a
rosszra jóval válaszolok - szólt a kígyó. - Menj csak a királyhoz és mondd:
„Azt álmodtad, hogy az égből tiszta búza hullott. Ez azt jelenti, hogy
országodban bőség lesz, és te életed végéig nem ismersz szomorúságot.” A király
ezért nagyon sok aranyat fog neked adni, de a felét hozd ide nekem.
- Szem előtt
tartom - felelte Sivár -, s adja isten, hogy most az egyszer tiszta szívvel
állhassak meg előtted.
Amikor Sivár
megjelent a király előtt, és elmagyarázta álmát, az megvendégelte sörbettel, és
elrendelte, hogy hétszer annyi aranyat adjanak neki, mint előző alkalommal.
Sivár tevékre rakta a királyi kincset, s útnak indult. Útközben elgondolkozott:
„A kígyót, aki nekem annyi jót tett, egyszer becsaptam, egyszer pedig majdnem
megöltem. Elég lesz nekem az, amim már van, ezt meg mind elviszem, s odaadom a
kígyónak jóságáért.”
Amikor a
nagy kőhöz ért, Sivár szólította a kígyót:
- Vedd a
járandóságod.
- Testvér,
nincs nekem szükségem földi kincsekre - felelte a kígyó -, én csak ki akartalak
próbálni téged. Első alkalommal, mikor te a királytól visszatérőben utat
cseréltél: a róka éve volt, ravaszság ideje, azért csaptál be engem, és mentél
a másik úton; másodszor, mikor te megdobtál engem kővel és véremet ontottad: a
vér esztendeje volt, azért látta álmában a király, hogy az égből véreső esik.
Most pedig, amikor a király álmában búzát látott, a bőség ideje van, megszűnt
az emberek telhetetlensége. Vidd csak kincseidet, és térj vissza otthonodba.
Így szólt a
kígyó és eltűnt. Sivár felrakta aranyát a tevékre, hazament, és élete végéig
dúskált minden jóban.
De neked meg
nekem semmi sem jutott.