Télen át
egyedül élt a vadász a feleségével, és egyetlen gyerekükkel, egy négyéves
kisfiúval. Öles hó borította a tájat, ritkán akadt valami zsákmány.
Egy nap a
vadász bölénynyomot fedezett fel. Követte, de végül is elhibázta az állatot.
Késő este
ért haza.
Mielőtt
belépett volna a tipibe, megállt, hogy leverje a havat a mokasszinjáról.
Ahogy ott
áll a hóban, hallja, hogy a kisfia sír az éhségtől odabent a sátorban, a
felesége pedig vigasztalni próbálja.
- Ne sírj,
ne sírj, fiacskám! Lehet, hogy apád bölényt ejtett el. Talán ezért késik ilyen
soká.
A vadász
erre visszafordult, újra elindult az éjszaka sötétjében, némán segítségért
könyörgött, hogy mosolyogjon rá a vadászszerencse.
Már pirkadt,
amikor rábukkant a bölénynyomra. Követte. Ekkor hirtelen egy farkas rohant oda
hozzá, és így szólt:
- Miért
sírsz, fiam?
- Nehéz
helyzetben vagyok. Feleségem és kisfiam éhen halnak.
- Rejtőzz
csak el itt a bokrok mögött - szólt ismét a farkas -, használd az én íjamat és
nyilaimat, én meg majd feléd hajtom a bölényeket. De el ne felejtsd, az én
íjamat és nyilaimat használd, ne a magadét!
A farkas
eltűnt.
A vadász
alaposan megvizsgálgatta az íjat, amit kapott. Kisebb volt sokkal, mint az övé,
és szemmel láthatóan jóval silányabb. Emlékezett azonban a farkas tanácsára,
úgyhogy mikor meghallotta a bölények csörtetését, kézbe vette a kis íjat, és
egymás után hat bölényt terített le. Mikor a hetedik, az utolsó bölény
közelített felé, mégiscsak a saját íját vette kézbe. A hetedik bölény
elmenekült.
A farkas
visszatért.
- Nos,
szerencséd volt-e? - kérdezte.
- Hatot
ejtettem el a te íjaddal és nyilaiddal - felelte a vadász. - A hetediknél azonban
a saját fegyveremet használtam, és a bölény elmenekült.
- Mondtam,
hogy az enyémet használd - szólt a farkas. - No de mindegy. Így is éppen elég
húsunk van.
Együtt
darabolták föl az állatokat. A vadász a farkas kérésére két bölény húsát
félretette a farkas kölykei számára, jómaga annyi húst málházott föl a hátára
éhező asszonyának és kisfiának, emennyit csak elbírt.
Még aznap
este, miután elverték éhüket, szétszedték a tipit, és átköltöztek oda, ahol a
vadász a bölények húsát elrejtette. Ott aztán csatlakozott hozzájuk a farkas
egész családjával. Ott tanyázott a farkascsalád a sátor körül, nem féltek az
embertől. Az asszony hússal etette őket, míg végül egészen megszelídültek,
annyira, hogy teherhúzásra is be lehetett fogni őket.
Ezután
mindig együtt éltek az indiánokkal. Az indiánok kutyái lettek.