Az
észak-amerikai kopár fennsíkon élő kora indiánok mesélik a kolibriról ezt a
mesét.
Anyánk, a
Földistennő barna faháncsból, páfránylevelekből fészket csinált, a fészket
magas fú közé rakta, s kibélelte lágy növényi rostokkal. Ebbe a fészekbe tette
a kolibritojást. Egy idő múlva kikelt a kolibri. A magas fűben rátalált egy
ember, elvitte magához, és fölnevelte.
Megtudta ezt
az Ég fejedelme, s ráparancsolt az emberre, hogy adja neki a kolibrit, az lesz
az ő követe. Az ember engedelmeskedett.
Az Ég
fejedelme így szólt a kolibrihoz:
- Menj le a
földre, nézz körül, hogyan élnek, mit csinálnak odalent, jól megy-e dolguk a
földieknek. De vigyázz, nehogy megfogjanak!
A kolibri
beröpülte a föld messzi tájait, s jól megjegyzett mindent, amit látott. Akkor
visszaröpült az Égi Atyához, s így beszélt:
- Összeültek
az öregek, és tanácskoznak, miként intézhetnék úgy, hogy Esőisten alkalmatos
időben érkezzék, hogy megtermékenyítse a földeket, gazdagítsa a termést.
- Ezen ugyan
kár törni a fejüket - mondta az Égi Atya -, majd úgy intézem, hogy Esőisten
alkalmas időben érkezzék hozzájuk.
Egy más
alkalommal az Ég fejedelme így szólott a kolibrihoz:
- Röpülj az
Öregemberhez, s mondd meg neki, földi ideje lejárt, meg kell halnia.
A kolibri a
földre szállt, s az Öregember kapujához röpült, hogy megvigye az üzenetet. Megharagudott
az Öregember, megharagudott a hírvivőre, s ráparancsolt a háza népére:
- Fogjátok
el, öljétek meg a kolibrit, nem akarom hallani a csicsergését!
Meghallotta
a kolibri az Öregember szavait, fölröppent a ház elől, s elszállt messzire,
olyan gyorsan szállt, hogy senki, semmi utol nem érhette.
A kolibri
visszaröpült az Égi Atyához.
- Majdnem
megfogtak!
Az Égi Atya
nevetett:
- Nem lehet
téged olyan könnyen megfogni, hiszen villámgyors vagy!
A kolibri
nagyon örült az Égi Atya dicséretének.
Az
Öregembernek közben eszébe jutott a kolibri meg az, hogy a kolibrinak
köszönhetik, hogy Esőisten alkalmas időben érkezett hozzájuk. Ezért így szólt a
háza népéhez:
- Keressétek
meg a kolibrit, hadd kérjük meg ismét, menjen el Esőistenhez, beszéljen vele,
hogy jöjjön el hozzánk.
Az Öregember
nemzetsége kereste, kereste a kolibrit, kereste mindenütt, nagy fennhangon
kiáltozva utána, fölverve a föld csöndjét. Az Égi Atya meghallotta a nagy
kiáltozást, ismét a földre küldte a kolibrit, tudja meg, mit akarnak az
emberek. Mikor a kolibri megérkezett a földre, az öregek így szóltak hozzá:
- Röpülj el,
kolibri, röpülj el Esőistenhez, kérd meg őt, idejében jöjjön el hozzánk, s
termékenyítse meg földjeinket.
- Az Égi
Atya majd elküld hozzá alkalmas időben, az ő parancsa nélkül nem merném zavarni
Esőistent, mert esetleg megharagszik rám, s haragjában bántani fog.
- Menj el
hozzá, kolibri - kérlelték az öregek -, nem bánthat téged senki, hiszen olyan
gyors szárnyú vagy, senki, semmi nem érhet utol.
Az öregek
olyan állhatatosan kérlelték a kolibrit, olyan rettegve beszéltek arról, hogy
mi lesz velük, ha Esőisten megfeledkezik róluk, hogy a kolibri végül hallgatott
a szavukra, s félve ugyan, de elindult Esőistenhez.
Szállt a
kolibri az égi vidékek nyugati tájai felé, oda, ahol Esőisten lakik. Mikor
megérkezett, erős hangon kiáltozni kezdett:
- Itthon
vagytok? Beszélni szeretnék veletek!
Az istenek
meghallották a kiáltozást, s megkérdezték:
- Ki az, aki
így kiáltozik? El kell fogni a vakmerőt!
Kinyitották
ajtajukat, kiszáguldottak, fölpattantak a legerősebb szelek hátára, s üldözőbe
vették a menekülő kolibrit. Hamarosan utol is érték, meg is ölték. De ha már
egyszer elindultak, nem fordultak vissza, elszálltak az Öregember
nemzetségének földjei felé, s mert úgyis itt volt az esőzések ideje, bőségesen
megöntözték, hogy viruljanak, termékenyek legyenek. S a földek az esőzés után
virultak, bőséges termést hoztak.