Egyszer
korán reggel odament a farkas a róka odújához, és bekiabált:
- Itthon
vagy-e, róka koma?
- Persze,
hogy itthon vagyok! - felelte a róka. - De mért háborgatsz nyugalmamban?
- Ó, komám,
könyörülj rajtam nyomorúságomban! Két napja egy falatot sem ettem. A gyomrom
már odaszáradt a bordáimhoz, és ha rövidesen nem tudok valami tisztességes
húsételt keríteni, hát végem van. Adjál valami jó tanácsot!
- Ejnye, hát
elvezethetnélek az erdei vendéglőhöz, ahol tegnap két disznót öltek, és ott lóg
a húsuk a kamrában, saját szememmel láttam. De hát ezekben az ínséges, hosszú
téli hónapokban a saját feleségem és gyerekeim élelmét akarom ebből
biztosítani.
- De komám,
hát azt hiszed, olyan feneketlen gyomrom van nekem, hogy az egész húst magam
akarom felfalni? Megelégszem én azzal is, ha egyetlen sonkát szerzel nekem
belőle, te pedig örvendezhetsz annak a jóleső tudatnak, hogy megmentetted
barátodat az éhhaláltól. Az összes többi húst megeheted te békében a
feleségeddel meg a gyerekeiddel!
A róka végül
is engedett, felállt a fekhelyéről, kikefélte hosszú prémes kabátját,
megpödörte bajuszát, és így felkészülve az útra, előjött a kotorékjából, aztán
elvezette a farkast az erdei vendéglős házához, és ott egy szűk résen át
bemászott a kamrába, ahol a friss disznóhús lógott. Levett egy sonkát, és
kidugta a résen át a farkasnak, aki azon nyomban be is falta. A róka el akart
menni, de a farkas elállta előle a nyílást.
- Hát
hallottál te valaha olyat, komám, hogy egy farkas csak egyetlen sonkát falt
volna be? Ahova az egyik sonka került, odavaló a párja is!
A róka
tudta, hogy a farkasnál semmit el nem érhet szemrehányásokkal, és attól félt,
hogy a vendéglős még felébredhet a szóváltásra, és rajtakapja őket a lopáson.
Így hát leemelte a második sonkát is, és kilökte a farkasnak, az meg azon
nyomban felfalta, de azután sem mozdult el a lyuktól, és nem engedte ki a
rókát.
- Ahol a
sonkák vannak, odavalók a lapockák is!
A rókának
egyre inkább melege lett a félelemtől; egyetlen szó ellenvetést sem tett, hanem
kiadogatta a lapockákat is, s azok is pillanatok alatt eltűntek a farkas
feneketlen gyomrában, aki továbbra is azt kiabálta:
- Ahol a
lábak vannak, ott a helye a törzsnek is!
A róka
minden további gondolkozás nélkül kiadogatta a karajokat meg az összes többi
húst is, a farkas pedig valamennyit bezabálta.
- Ahol a
törzs, odavaló a fej is!
Így hát a
disznófejet is hamar kiadta a róka, s a farkas a többi után ezt is
haladéktalanul lenyelte.
Reménykedett
a róka, hogy most már csak kijöhet, hiszen egy egész disznót kiadogatott már
telhetetlen komájának. A farkas azonban visszalökte, mondván:
- Szó sincs
róla! Mit képzelsz? Ahol az egyik disznó, odavaló a másik is! Vétek lenne a két
szegény kocát elválasztani egymástól!
Gondolhatjátok,
milyen kínos helyzetben volt szegény róka! Egyre jobban forrt benne a méreg a
farkas ellen, de a vendéglőstől való félelme is egyre fokozódott. A két érzés
közül azonban a félelem volt a nagyobb, úgyhogy az még a dühét is legyőzte.
Egyetlen szó ellenvetés nélkül egymás után adogatta ki a második disznó
darabjait is anélkül, hogy megvárta volna, míg a farkas felszólítja rá, mert
minél előbb szabadulni akart végre. Mikor aztán a második disznófejet is
kidobta neki, akkor a farkas hátralépett a lyuk elől, és nagylelkűen azt
mondta:
-
Könnyűszerrel idegörgethettem volna egy fatörzset, csakis azért nem tettem,
hogy lásd, milyen őszinte, hűséges, jó barátod vagyok!
A róka
boldog volt, hogy végre kijuthatott a napvilágra. Eltitkolta dühét, magában
azonban bosszút forralt.