A farkas
annyira telezabálta magát, hogy úgy kigömbölyödött, mint egy rocska, és csak
lassan, imbolyogva tudott mozogni, de a róka azért kitartóan kísérte. Így értek
el az erdőben a szénégetők kútjáig. A farkas akkor megszólalt:
- Komám, én
olyan fáradt vagyok, hogy képtelen vagyok továbbmenni.
- Nem
szégyenled magadat? - mondta a róka. - Mostantól kezdve igazán mindig
jókedvűnek kellene lenned, hiszen volt-e valaha életedben jobb lakomában
részed? Azt állítják, hogy te vagy a legbölcsebb az egész erdőben, én azonban
ezt mindaddig el nem hiszem, amíg be nem bizonyítod. Ugorjál hát egyszer át e fölött
a kút fölött!
A farkasról
köztudomású, hogy mennyire hajhássza a dicsőséget, így hát nem csoda, ha
nyomban odament a kút pereméhez, azt kiabálva:
- Te
nyomorult! Majd mindjárt meglátod, hogy igazat beszélnek azok, akik ezt mondják
rólam!
Azzal nekirugaszkodott,
de az ugrás nagyon keservesen sikerült, ami természetes is volt, hiszen a két
disznó teljes súlya húzta lefelé, és a jóllakás fáradtsága is ólomsúllyal
nyomta, ahelyett, hogy szárnyakat adott volna neki - így aztán belezuhant a
kútba.
- Na komám!
- kiáltotta utána föntről a róka - a jó reggeli után elkel egy kis ivászat. Azt
tanácsolnám azonban, hogy azért ne igyál túl sokat! - és ezzel egyenesen a
szénégetőkhöz futott.
Amikor azok
meglátták a rókát, fahasábokat ragadtak, és úgy indultak feléje, a róka pedig
sarkon fordult, és lassan futni kezdett a kút irányába, nyomában a
szénégetőkkel. Az emberek akkor már hallották, hogy a kútban egy farkas üvölt,
így hát békében hagyták a rókát, és nekiláttak, hogy kihúzzák a farkast, a róka
pedig elégedetten hazaszaladt.
A farkasból
azonban nemcsak verejtéket csalt ki az ijedtség, hanem mindazt, amit előzőleg
befalt. Mikor aztán végre kikerült a kútból, még a szénégetőktől is megkapta a
maga porcióját. Véresre verve éppen hogy meg tudott menekülni az agyonverés
elől.