A róka éppen
a kotorékja előtt hevert, és a bajszát nyalogatta, mikor arra jött a verés
véres nyomait viselő farkas.
- Ejnye,
komám, de megviseltnek látszol! Megártott talán az ivás? Pedig röviddel ezelőtt
még milyen jó színben voltál! És hol szerezted ezeket a vörös foltokat?
- Ennek a te
hűtlenséged és álnokságod az oka, komám. De várj csak! Megfizetsz te még nekem
ezért!
-
Igazságtalanok a szemrehányásaid. Hát tehetek én arról, hogy bölcsesség helyett
bolondságot űzöl? Különben is kérlek, hogy ne rontsd el a pompás reggelim
utóízét!
- Miért, mit
ettél reggelire? - érdeklődött mohón a farkas.
A róka így
válaszolt:
- Mostanában
minden reggel elfogyasztok a feleségemmel és a fiaimmal egy juhot, ameddig a
készlet tart. De hát nem kell aggódni, hogy egyhamar kifogy, mert még
körülbelül száz darab van abban a majorban, ahova jól ismerem a járást.
- Komám, jól
tudod, mennyire szeretem a birkahúst. Nem vezetnél el oda engem is, hogy legalább
egyet vihessek magamnak? Ha ezt megteszed, elfelejtek minden rosszat, amit
eddig tettél velem!
- Na, hát
akkor gyere, lásd, hogyan fizetek hűséges barátsággal rút hálátlanságodért!
Abban a
percben nem akadt az erdőben boldogabb állat a farkasnál. A major körül azonban
magas, erős kerítés húzódott, és csupán a lefolyónál találtak egyetlen szűk
rést. A róka ide vezette komáját, és a farkas nagy keservesen átszoronkodott a
lyukon.
- Hanem most
azután megtartsd ám az ígéretedet - szólt utána a róka -, és eszedbe ne jusson
egy juhnál többet megenni. Közben pedig el ne feledkezzél rólam és a
családomról, meg arról, hogy ezek a juhok tulajdonképpen az enyéim.
- Ne
aggódjál, komám, jól tudom én, mivel tartozom a becsületemnek!
Azzal a
farkas odalopakodott a juhokhoz. A legszélsőt, amelyik a legközelebb esett
hozzá, megfogta, megfojtotta, aztán félrehúzta, és a helyszínen felfalta.
- Ez
igazában csak egy kis bárány volt, tehát nem számít - mondta aztán magában.
Azzal újra odament a nyájhoz, megfogott egy másik juhot, és azt is felfalta.
- Ez sem
számít, mert ez sem volt nagyobb a másiknál - szólalt meg újra -, különben nem
lennék még mindig olyan szörnyű éhes!
Azzal
visszament, megfogta a harmadik birkát, és azt is megette.
- Nem tudom,
nem álmodom-e csupán, hogy birkát eszem? A gyomromnak meg se kottyant, amit
eddig lenyeltem!
Azzal ment,
és megfojtotta a negyedik, ötödik, hatodik birkát, míg aztán végül már a
tizediknél tartott.
- Na ez
végre valóban birka volt - mondta aztán, mert most már annyira telezabálta
magát, és úgy jóllakott, hogy egész a torkáig tele volt hússal.
Ezek után
szeretett volna újra kimászni, de hát a sok falástól akkorára dagadt a kicsiny
réshez képest, mintha egy hatalmas boroshordót akarnának kitolni egy szűk
pinceablakon. Bedugta a fejét a lyukba, az beszorult, és most már se előre, se
hátra nem tudott menni.
A róka
közben egész idő alatt kint állt a nyílás előtt.
- Hej, komám
- suttogta halkan a farkas -, mondd meg nekem, hogyan jutok én ki innen?
- Hát nem
megmondtam - kiabálta hangosan a róka -, hogy csak egyetlen bárányt egyél?!
- Hát hiszen
úgy is tettem. Tudod, komám, az első kilenc olyan kicsi volt, hogy azok igazán
nem számítanak. Csak a tizedik volt végre kifejlett birka, attól aztán tényleg
jól laktam.
- Nincs más
megoldás - mondta a róka -, addig kell várnod, amíg újra olyan sovány nem
leszel, mint amikor bemásztál ezen a résen.
Ezzel a róka
elszaladt. Nemsokára azonban előjöttek a juhászkutyák, megorrontván a farkasszagot,
és hallva a róka hangját. Feltépték a farkas gyomrát úgy, hogy az összes bezabált
hús kihullott a földre, s még a belei is kilógtak. Nagy keservesen tudott csak
átmászni a lyukon, aztán bemenekült az erdőbe.
A komisz
róka ott feküdt megint a kotorékja előtt, és sütkérezett a napon.
- Hová
cipeled magaddal azt a sok kötelet, komám? Tán csak nem akarod fölakasztani
magadat?
A farkas
látva, hogy a róka biztonságban van, nem válaszolt, hanem odújába menekült,
hogy ott meggyógyuljon. Bensejében azonban bosszút forralt, amiért a róka ilyen
csúfot űzött belőle.