Aki
vízparton járt valamikor, mindenki látta már Csupaszem békát, a papucsosmestert.
Nyakba vetett zöld kötényéről, munkára termett keze-lábáról könnyű fölismerni
ezt a jóra való mesterembert. De legkönnyebben a szeméről, mert ahhoz fogható
nagy szem nem kerülközik több a nádasban. Hozzá, még Csupaszem mester nem is az
arcán hordozta a szemit, mint más istenteremtése, hanem a feje tetején. Büszke
is rá az öreg papucsosmester, hogy ő a feje tetejével lát.
- Ebből is
kitetszik, hogy valami előkelő nemzetség ez a miénk - mondja estendén a
Csupaszem porontyoknak, mikor jó étvággyal elfogyasztották a szúnyográntottát.
- Elég baj
az nekünk - kuncog az egyik kis Csupaszem -, hogy mink a fejünk tetején látunk.
- Miért,
miért? - kérdi az öreg Csupaszem.
- Mert így
nem tehetünk a fejünkre kalapot - nevette el magát a poronty.
De sietett
is ám elkotródni az iszapba, hogy hirtelenében kalapot ne mérjen a fejére a
gyékénybuzogánnyal az öreg Csupaszem.
Mert semmit
se utál jobban az öreg papucsos, mint a kalaposmesterséget. Azt mondja, hogy
csak olyan éhenkórász népeknek való, mint a gémek, akik még tollat is tűznek a
süvegük mellé. Szabad fővel jár az igazi vízbéli nemes, de papucsban, hogy meg
ne szúrja a talpát a sulyomtövis.
Lapulevélből
szabja Csupaszem a papucsot, s míg ő ott szorgoskodik a vízparton, Csupaszem
anyó a sás közt keveri a délebédhez való rántást. Ki-kiszól a konyhából a
papucsosműhelybe:
- Mit
varrsz, mit varrsz?
-
Papucso-cso-cso-cso-cso-csot, papucso-cso-cso-cso-csot - dúdolgatja vissza a
mester.
- Szép
mesterség is ez annak, aki nem tud egyebet - zümmögi a feje felett az aranyos
szárnyú szitakötő.
- Hát te mit
tudsz? - kérdezi Csupaszem.
- Szitát
kötögetni, vásárokra járni, repkedni, szállni, világot látni.
- Világot
látni? Ugyan mit látsz te többet, mint én, te éhen-dongó?
- Túl a
dombon erdőt, rétet, mindenféle tarka népet, csacska, locska patakot, egy
tarisznya szúnyogot.
- Minek ez a
nagy tudomány egy hitvány szitakötőnek? Tán szolgabíró akarsz lenni Tápén?
- Utcu
tolla, motolla: kinek arra mi gondja! Hanem tudod mit, mester? Ha szolgabíró
leszek, megveszem a szemedet ablaknak a megyeházára. Úgyse veszed semmi
hasznát.
- Kapjon el
a béka! - vartyogott haragosan Csupaszem, s csakugyan utánakapott a szitakötőnek.
Hanem az már
akkor a másik parton vallatta a virágos kákát, mit álmodott az éjszaka.
-
Szerencséd, hogy elhordtad az irhád, mert majd megmutattam volna, hogy hasznát
tudom venni a szememnek - dörmögött utána Csupaszem mester.
Hanem azért
a szitakötő beszédje mégis szöget ütött a fejébe. Szó, ami szó, mégiscsak
illendő volna egyszer körülnézni a világban az ilyen magaformájú előkelő
személynek. Akkor lenne még csak nagy tisztessége a nádasban Csupaszem
papucsosnak! Még tán a bíbic is ővele varratná az ünneplő papucsát!
Se szó, se
beszéd tovább, Csupaszem elhajította a kaptafát, fölgyűrte a zöld kötőjét, s
akkorát ugrott föl a dombra, hogy szinte puffant.
- Hová,
hová? - kiáltotta utána kétségbeesetten Csupaszem anyó.
- Megyek
világot látni.
Bokrok,
virágok nevetve csóválták meg a fejüket, mikor meghallották, hogy mi járatban
van az öreg Csupaszem. Még a napocska is elnevette magát az égen: lett is
Csupaszemnek olyan melege, hogy mire felére kapaszkodott a dombnak, már a
nyelve is lógott.
- Hová,
hová, Csupaszem bácsi? - kérdezte tőle a csigabiga.
- Megyek
világot látni - lihegett a szegény Csupaszem -, valamirevaló mesterember nem
élhet meg anélkül, hogy körül ne nézzen egy kicsit a világban.
- Ugyan mit
lehet rajta nézni?
- Mit-e? Nem
a te eszedhez való az, kis öcsém! Túl a dombon erdőt, rétet, mindenféle tarka
népet, csacska, locska patakot, egy tarisznya szúnyogot.
- De már azt
magam is megnézem - örvendezett a csigabiga -, gyerünk együtt, Csupaszem bácsi!
Csupaszem
mestert elfutotta a békaméreg. Még hozzákötné magát ez a sehonnai vándorlegény,
akinek hátán háza, kebelén kenyere. Mérgében úgy nekirugaszkodott, hogy három
ugrással fent volt a domb tetején.
- No,
nézzük, milyen világ van itt - fohászkodott Csupaszem, s fölágaskodott a két
hátulsó lábára, hogy jobban körülnézhessen.
Nini, a
kiskésit neki, hisz itt is csak olyan pocsolya van, mint a másik oldalon! No nézd,
itt van még a papucsosműhely is! Lám, lám, hát ott nem az a sásbokor
hajladozik, ahol a vacsorára való szúnyogszalonnát pörkölik? Még az a békateknő
is ott úszkál a vízen, amelyikben a kis Csupaszemeket szokta füröszteni az
édesanyjuk.
- Hordja el
a gólya ezt a világot, csak olyan az, mint a mienk! Hej, de bolonddá tett az a
gonosz szitakötő! - sopánkodott az öreg Csupaszem, szép csendesen legurítván
magát a lejtőn. Nem érte föl ésszel a jámbor, hogy őbenne volt a hiba.
Visszafelé látott, mikor két lábra állt, azért látta a tulajdon maga nádasát.
Ilyen veszedelem van abban, ha valaki a feje tetején viseli a szemét.
A parton már
ott várta az egész családja. Csak úgy rezgett belé a nádas, ahogy az éhes
Csupaszemek világlátott apjukat köszöntötték:
- Vár a vacso-cso-cso-csora,
vár a vacso-cso-cso-csora!
Az öreg
Csupaszem azonban ügyet se vetett a nyájas köszöntésre. Fejest ugrott a vízbe,
s úgy elbújt a nádtorzsába, hogy gólya legyen, aki megtalálja. Attól félt, hogy
megkérdezik tőle a porontyai, elmén-e máskor is világot látni.