Bonki tüzet gyújtott az üst alá, és mikor a víz fölforrt, ütni kezdte a dobot, és énekelt:
Mindenki, mindenki
ihatja, eheti!
Tam-taram!
Ihatja, eheti
mindenki, mindenki!
Tam-param!
ihatja, eheti!
Tam-taram!
Ihatja, eheti
mindenki, mindenki!
Tam-param!
Meghallották
ezt a majmok, és így szóltak:
- Mi ez? Úgy
látszik, Bonki remek lakomát készít. Menjünk!
Odaszaladtak
Bonkihoz, és így énekeltek:
Molézi, sergini purván!
Molézi, molézi,
ségijjé purván!
Molézi, molézi,
ségijjé purván!
Bonki ekkor
így szólt a majmokhoz:
- Beugrom az
üstbe, mikor kiszólok, hogy megfőttem, vegyetek ki és egyetek meg.
Be is
ugrott, és a majmok azonnal ki is húzták, mikor így szólt:
- Megfőttem!
Most aztán a
majmokon volt a sor. Be is ugráltak az üstbe, de a vizet már túl forrónak
találták, és azonnal kiabálni kezdtek:
-
Megfőttünk! Megfőttünk!
Bonki
azonban fogott egy jókora takarót, betakarta vele az üstöt, és így szólt:
- Ha
megfőttetek volna, nem tudnátok így kiabálni.
Csak
egyetlen kismajomnak sikerült megmenekülnie, a többit Bonki mind megette.
Néhány nap
múlva Bonki ismét megéhezett, így hívogatta hát a majmokat:
Mindenki, mindenki
ihatja, eheti!
Tam-taram!
Ihatja, eheti
mindenki, mindenki!
Tam-param!
ihatja, eheti!
Tam-taram!
Ihatja, eheti
mindenki, mindenki!
Tam-param!
Mikor a
majmok odagyűltek, beleugrott az üstbe, és már kiabálta is:
- Megfőttem!
Megfőttem!
A majmok
azonban már ismerték a cselét, a kismajom mindent elmondott nekik, nem húzták
hát ki Bonkit, hanem így szóltak:
- Ha
megfőttél volna, nem tudnál így kiabálni!