BAHDO



Élt egy asszony meg a fia. Az anyát Aszmarnak, a fiút Bahdónak hívták. Egyszer az anya így szólt fiához:
- Fiam, nincsen apád, aki eltartson bennünket; eddig magam kéregettem hol az egyik, hol a másik szomszédnál, s felneveltelek. De most már kifogytam minden erőmből, megöregedtem. Állj be valamilyen műhelybe, és tanulj mesterséget, különben mind a ketten éhen halunk.
Anyja szavai rosszul estek a fiúnak. Sírva fakadt, és kiment a házból, hogy megszabaduljon anyja siralmas, megunt panaszaitól. Ahogy kilépett a házból, gondolkodóba esett: „Mitévő legyek most? Nos, különben - beállok fazekasnak.” S nem sokáig töprengett, elment egy fazekashoz, s kérte, vegye fel inasnak. A fazekas látta, hogy a fiú szemfüles: elhatározta, hogy felfogadja, s megkérdezte, hogy hívják.
- Edénytörőnek - felelt Bahdo.
- Hogyan? - kérdezte még egyszer a fazekas.
- Edénytörőnek hívnak - válaszolta Bahdo.
Rövid habozás után a fazekas úgy döntött, hogy felveszi. „Lehet, hogy csakugyan Edénytörő a neve” - gondolta és megállapodtak a feltételekben.
Bahdo anyja nagyon megörült, mikor megtudta, hogy fia beállt fazekasnak.
Néhány nap múlva azt mondja a fazekas az inasnak:
- Figyelj ide, Edénytörő, elmegyek, mert dolgom van a szomszéd faluban, te pedig ügyelj a boltra. Aztán tégy ki magadért!
- Jól van, eredj csak a dolgodra, tudom én, hogy mit csinálok.
Ahogy elment a mester, a fiú így beszélt magában: „Ha egyszer a mester edénytörőnek hív, hát majd megtréfálom.” Fogott egy jókora követ, és szétverte a korsókat, s nem is hagyott épen egyet sem.
Amikor a mester másnap megérkezett a szomszéd faluból, bement a műhelybe és meglátta a sok szétzúzott korsót. Majd elállt a szívverése:
- Ej, te Edénytörő, Edénytörő! - ordította magából kikelve.
- Aga, itt nem maradt több törni való edény!
A mester el akarta kapni Bahdót, hogy alaposan ellássa a baját, de a fiú hazaszaladt, és azt mondta anyjának, hogy a mester elkergette, mivel néhány korsót véletlenül összetört.
- Akkor hát eredj most; és állj be a saruvargához - mondotta anyja.
Bahdo beállított a saruvargához, s inasnak ajánlkozott.
- Rendben van, felveszlek. Hogy is hívnak téged? - kérdi a varga.
- Bőrvágónak - feleli Bahdo.
Néhány napja dolgozott már a vargánál. Egyszer azt mondja a mester inasának:
- Bőrvágó, ki ne tedd a boltból a lábad, én otthon körülnézek egy kicsit, s mindjárt jövök vissza.
- Jól van, nem megyek ki - mondta a fiú.
Alighogy a mester kihúzta a lábát a boltból, Bahdo fogott egy kést, és a vargánál levő összes bőrt apró darabokra vágta. Ahogy a saruvarga visszajött a boltba, és meglátta az összemetélt bőrt, felhördült mérgében, és nekiesett Bahdónak.
- Miért ütsz, hiszen Bőrvágónak hívsz. Hát én vágtam is! A saruvágótól az üvegeshez szegődött, s mivel ott az Üvegzúzó névre hallgatott, minden üveget összetört...
Szerencsétlen anyja már azt sem tudta, mit kezdjen a fiával. Egyszer aztán így szólt hozzá:
- Fiam, elmegyek én a szent fához, amelyik ott áll a várfal mellett, imádkozom és tanácsot kérek tőle. Amit a fa tanácsol, azt teszem.
Öt garasért tömjént, öt garasért pedig gyertyát vásárolt az anyja, és elment imádkozni a szent fához, hogy a fia végre-valahára jó útra térjen. Bahdo meg az anyja tudta nélkül egy másik úton ment oda a fához, és elrejtőzött odújában.
Anyja gyertyát gyújtott, és tömjént égetett térden állva, s kérte a fát, adjon tanácsot neki. Bahdo hétszer felelt neki az odúból: „Add a fiadat a bácsikájához tanulni!...”
Bahdo bácsikája híres tolvaj volt. Mikor az anya megkérte, vegye maga mellé a fiát inasnak, a bátyó beleegyezett, de csak azzal a feltétellel, ha a fiú elég ügyesnek bizonyul.
- Majd én kipróbálom a fiút, és ha kiállja a próbát, akkor magam mellé veszem - jelentette ki a bácsi. Aztán megparancsolta a fiúnak, hogy másszon fel a fára, és a fészkén ülő galamb alól lopja ki a tojásokat, de úgy, hogy a galamb ne vegye észre.
A fiú felkúszott a fára, kilopta a galamb alól a tojásokat, és miután leereszkedett, átadta bácsikájának.
- Hanem bátya, most te mutasd meg, mit tudsz, s hogyan teszed vissza a galamb tojásokat a fészekbe!
Mikor a bátyó a tojásokkal felmászott a fára, Bahdo észrevétlenül lelopta bátyjáról a nadrág­ját, s mikor az visszajött, elámulva látja a nadrágot Bahdo kezében.
- Nesze bátya, vedd vissza nadrágod - szólt Bahdo -, és tudd meg, hogy lopásban nem mara­dok el mögötted.
Ekkor Bahdót bátyja homlokon csókolta, és megígérte, hogy magával viszi lopni.
Egyszer Bahdo felmálházott tevét vett észre az úton. Nem sokat gondolkodott, bement egy péküzletbe, vett egy forró cipót, és becsalta vele a tevét a házba. Ott leszedte róla a málhát, a tevét pedig leölte, és húsát feldarabolva egy kádba rakta. Édesanyjának minderről egy szót sem szólt, mivel éppen böjt volt.
A teve gazdája pedig, mivel nem találta állatját, embereket küldött faluszerte, hogy keressék a tevét, de az nem került elő. Meghallotta ezt egy öregasszony, s mivel azt gondolta, hogy a tevét csak Bahdo lophatta el, nem sokat teketóriázott, s beállított a fiú anyjához:
- Húgom, beteg vagyok, az orvos azt rendelte, egyek friss tevehúst. A fiad az imént leölt egy tevét, adj nekem egy darab tevehúst, hálából imádkozom majd a fiadért.
Bahdo édesanyja mit sem sejtve lement a pincébe, felhozott öt-hat darab tevehúst, s az öreg­asszony kötényébe rakta. Még a ház küszöbét sem lépte át az öregasszony, mikor az ajtónál Bahdóba ütközött.
A fiút elöntötte a méreg az anyja oktalansága miatt, de nem árulta el magát, hanem az öreg­asszonyhoz fordulva, így szólt hozzá:
- Kedves néném, miért adtak neked ilyen kevés húst? Gyere vissza, adok én még pár darab tevehúst, te meg majd hálából imádkozzál értem.
Az öregasszony hitt Bahdo szavának, együtt lementek a pincébe. Bahdo lesújtott, és egy jókora fejbeütéssel megölte az öregasszonyt, éjjel meg kivitte onnan, és holttestét elásta a földbe.
Ezután Bahdo bácsikájával együtt éjszaka a király kincstárába járt lopni. Bárhogy igyekezett is a király, a tolvajokat nem tudták elkapni. Akkor megparancsolta, hogy a kincstár kapuja előtt ássanak egy mély vermet, töltsék meg szurokkal, felül pedig fedjék be szalmával, hogy a tolvaj ha beleesik éjjel, ragadjon bele a szurokba. Éjjel, mikor Bahdo a bácsikájával együtt elindult lopni a királyi kincstárba, Bahdo azt mondta bátyjának, hogy menjen elöl. Bátyja előrement, és a kincstár kapuja előtt beleesett a verembe, s beleragadt a szurokba. Bárhogy igyekezett is Bahdo kihúzni bátyját, minden hiába volt. Akkor kihúzta tőrét, levágta bátyja fejét, hazavitte magával, és elásta a pincében.
Reggel a király őrei meglelték a veremben a fejetlen embert, s hírül adták a királynak a dolgot.
A király megparancsolta:
- A holttestet akasszátok fel a fára és leskelődjetek: aki a holttest láttára sírva fakad, azt fogjá­tok meg.
Bahdo tudta, hogy édesanyja megismeri fivére holttestét, és sírva fakad. Ezért két korsót vett, édesanyjának adta, és így szólt:
- Fivéred holttestét felkötötték egy fára. Fogd e két korsót, és eredj a fához. Amikor meg­pillantod a holttestet, törd el a két korsót, és sírj, ameddig jólesik. Ha a királyi őrség odaszalad és azt kérdi, miért sírsz, mondd: hogyne sírnék, hiszen összetörtek a korsóim.
Miután Bahdo anyja kedvére kisírta magát fivére teteménél, és megmenekült a király őrségétől, Bahdo éjjel észrevétlenül levette bátyja testét a fáról, hátára vette, s elvitte, hogy elássa. A király, a vizírek és az őrség azt sem tudták, hová legyenek a csodálkozástól.
Másnap a király elrendelte, hogy a forráshoz vezető úton szórjanak szét negyven-ötven arany­pénzt, s figyeljék: aki felszedi őket, azt fogják meg.
Bahdo ezt megtudta, bocskora talpát bemázolta szurokkal, vett két korsót, és szorgalmasan hordta a vizet haza. Útközben az aranyak bocskora talpára ragadtak, és így a király őreinek tudta nélkül felszedte az összes aranyat. Bárhogy mérgelődött is a király, mégsem tudott ki­találni semmit a tolvaj kézrekerítésére.
Amikor a bagdadi kalifa a tolvaj csínytevéseiről hallott, levelet küldött a királynak, melyben a következőket írta:
„Szégyen és gyalázat, hogy a saját országodban nem tudod elfogni a tolvajt!”
A király elszégyellte magát, és hírnököket küldött szerte az országba, hogy hirdessék ki mindenütt: „Az ügyes tolvaj keresse fel a királyt: nem lesz bántódása, és még jutalmat is kap!”
Bahdo jelentkezett a királynál:
- Király, én a te tolvajod vagyok, tégy, ahogy jónak látod!
A király elcsodálkozott, amikor a fiút meglátta. Azután megmutatta neki a bagdadi kalifa levelét, s így szólt:
- Ha idehozod elém magát a bagdadi kalifát, feleségül adom hozzád a leányomat. Szeretném, ha a kalifát móresre tanítanánk, és a büszkeségét egy kicsit letörnénk.
- Uram királyom, légy nyugodt, ezt akár bal kézzel véghezviszem.
Bahdo fogott egy csörgőkkel teleaggatott bundát, Bagdadba utazott, és titkon belopózott a kalifa hálószobájába.
Ott óvatosan elővette a subát zsákjából, magára öltötte, az alvó feje mellé állt, s elkezdett reszketni. A kalifa a csörgők zajára felébredt, s az ijedségtől vacogva megkérdezte:
- Ki vagy?
Bahdo felelt:
- Én Gábor arkangyal vagyok, a lelkedért jöttem.
- Könyörgöm, ne vidd el a lelkemet, mindent neked adok, amit csak kívánsz - szólt a kalifa.
- Nekem semmi más nem kell! Bújj azonnal be a zsákba! - felelte Bahdo.
A kalifa reszketve teljesítette Bahdo parancsát, aki a zsákot a kalifával vállára vetette, zaj nélkül kiosont a kalifa házából, felült lovára, és saját hazájába vágtatott.
Bahdo megállt királya előtt, elébe tette a zsákot, és kérte a királyt, hogy oldja ki. A király öröme határtalan volt, amikor maga előtt látta az ijedt és reszkető bagdadi kalifát.
- No, mit szólsz most? Emlékszel, milyen jót nevettél rajtam? Nemhiába mondják: más baján ne nevess!...
A király beváltotta ígéretét; lányát férjhez adta Bahdóhoz, és egy gyönyörű palotát is ajándé­kozott neki.
Ők szerencsével jártak - járjatok ti is szerencsével.
Az égből lepottyant három alma: egy azé, aki mesélt, egy azé, aki hallgatta, egy azé, aki meg­szívlelte.