A kígyó
cimboraságot fogadott a hallal.
- Húgocskám
- mondja a kígyó a halnak -, végy fel a hátadra, és vigyél el csónakázni a
tengeren.
- Szívesen -
felelte a hal -, ülj fel a hátamra, majd viszlek, hadd lásd, milyen a mi
tengerünk.
A kígyó a
hal köré csavarodott, s elúsztak a tengeren. Alig úsztak valamicskét, mikor a
kígyó megharapta a hal hátát.
- Nővérkém,
miért harapsz engem? - kérdezte a hal.
- Ó, csak
úgy véletlenül - felelte a kígyó.
Megint
úsztak egy ideig, s a kígyó ismét belemart a hal hátába.
- Nővérkém,
miért harapdálsz engem? - kérdezte a hal.
- A napfény
megzavarta a fejemet - felelte a kígyó.
Ismét úsztak
egy ideig, s a kígyó megint megharapta a halat.
- Nővérkém,
miért harapdálsz engem folyton?
- Ez a
szokásom - felelte a kígyó.
- Hát nekem
is van egy szokásom - felelte a hal, s jó mélyen lebukott a víz alá a tengerbe.
A kígyó
fuldokolni kezdett s elmerült.
- Ilyen az
én szokásom! - mondotta a hal.