Néhány nap
alatt a farkas ismét meggyógyult, és csillapíthatatlan étvágya nyomban
feltámadt. Mivel nem tudta, mitévő legyen, magába fojtotta a rókával szemben
táplált bosszúvágyát, elment megint a róka kotorékja elé, és bekiabált:
- Nem tudsz
valami harapnivalót, komám? Olyan ínséges időket élek, hogy már majdnem belepusztulok!
- Ejnye, hát
persze, hogy tudom, hol lehetne elég ennivalót találni! De hogyan bízhatnék meg
benned azok után, hogy az erdei vendéglősnél is, meg a juhos majorban is olyan
szégyentelenül becsaptál?!
- Gondold
csak meg, komám - mondta a farkas -, hogyan megbűnhődtem mind a kétszer, és ne
hányd többet a szememre a múltat. Most igazán nagy hálára kötelezhetnél.
De a róka
azt gondolta magában:
- Várj csak,
te gazfickó! Majd adok én neked jó pecsenyét!
Napi
kirándulásáról hazatérőben négy vándorlegénnyel beszélt épp az imént: az
ökörrel, a szamárral, a macskával és a kakassal, akik Balázsfalvára tartottak,
és a közbeeső éjszakát az elhagyott erdei rablótanyán akarták tölteni. Így
szólt hát a farkashoz:
- Ide
hallgass, komám! Van az erdőben egy kunyhó, ahol a rablók rengeteg húst és sok
finom bort hordtak össze. Nemrégiben valamennyien odébbálltak, s még csak őrt
sem állítottak maguk után, csupán a gonosz szellemeket idézték oda átkaikkal.
Persze nem tudhatom, hogy te milyen bátor vagy? Félsz-e a szellemektől vagy
sem? Én például nem mernék odamenni éjszaka!
- Te gyáva
féreg! - kiáltotta dacosan a farkas. - Csak nem képzeled, hogy én is olyan vagyok,
mint te?! Nem ismerem én a félelmet. Már az apám, a nagyapám és az ükapám sem
ismerte. Mutasd csak meg nekem az utat oda!
Éppen
esteledett már, és minden félhomályba borult. A róka egy darabig vezette a
farkast, aztán távolról megmutatta neki a kunyhót. Ott azonban azok a bizonyos
vándorok ütöttek tanyát: a macska dorombolva a tűzhelyre telepedett, a szamár a
ház ajtaja előtt állt, az ökör az utcaajtó előtt, a kakas pedig felrepült a
kapu tetejére.
A farkas
nesztelenül jött, de rossz előérzetek kerülgették. Minél jobban közeledett a
házhoz, annál inkább nőtt a félelme, vissza azonban már nem fordulhatott, mert
félt a távolban leskelődő róka gúnyolódásától. Ajtó, kapu nyitva volt, az
ökör, a szamár és a kakas pedig aludtak. A farkas szemében borzalmas szörnyetegnek
tűntek.
Lassan
belopakodott a szobába, itt azonban a macska még ébren volt, halkan dorombolt,
és két szeme villogott a sötétben. A farkas szörnyen megrémült ettől a
látványtól, a macska azonban, alighogy észrevette a hívatlan látogatót, egyetlen
ugrással a farkas nyakán termett, és ki akarta kaparni a szemét. Mire a farkas
iszonyú üvöltésben tört ki, és el akart menekülni, erre viszont a többiek is
felébredtek: a szamár jó nagyot rúgott bele a két hátsó lábával, az ökör
felkapta a szarvára, és felhajította a levegőbe, a kakas pedig elkezdett
hangosan kiabálni:
- Kikeriku!
Kikeriku!
Nem hiszem,
hogy volt valaha farkas, amelyik olyan viharsebességgel iszkolt volna el valahonnan,
mint a mi barátunk. Úgy elrohant a róka mellett, hogy észre sem vette.
- Mi történt
veled, komám? Talán bizony tüzet raktak a farkad alá? - kiabált utána a róka.
- Ne kérdezz
semmit, ha kedves az életed, hanem menekülj velem együtt!
A róka
kényelmesen ballagott a komája után. A farkas bezzeg lélegzetvesztve rohant
hazáig!
- Meséld el
hát végre, mi történt veled, komám?
- Hát most
már én is hiszek a szellemekben! - mondta a farkas, még mindig egész testében
reszketve a félelemtől. - Képzeld csak el: bent a tűzhelyen egy tüzes szemű vén
boszorkány kuporgott, és azt mormolta: „Fölfallak! Megeszlek!”, és egyetlen
pillanat alatt a nyakamon termett, és úgy belém mart, hogy üvöltve menekültem.
Az ajtó előtt állt valami egy hatalmas doronggal, az beledöfött a gyomromba
úgy, hogy azt hittem, soha többé nem lesz már szükségem a világon semmire, mert
vége az életemnek. A kapu előtt állt egy másik, hatalmas vasvillával, amivel
fölkapott és fölhajított a levegőbe. A kapu tetején szintén ült valaki, annak
égő sugárkoszorú volt a fején, és folyton azt kiabálta: „Idevele! Majd én
elintézem a baját!”
A róka jót
nevetett magában, és így szólt:
- Látod,
komám, vond le ebből a tanulságot, és ne gúnyolódj a mások félelmén, mert lám,
neked is inadba szállt a bátorság!