Ez
alkalommal a nyúl is kicsúszott a róka karmai közül, s ravaszdi koma nemsokára
csillapíthatatlan éhséget érzett. Csapzott bundával kergén szaladgált ide-oda
egy frissen szántott földön, és mérgében egerek után szimatolt. Közben egy
sündisznóra bukkant. A sün nyugodtan ült egy egérlyuk előtt, és éppen akkor
kezdett hozzá a falatozáshoz.
- Te rabló!
- kiáltott rá a róka. - Csak nem hiszed talán, hogy ezt a pecsenyét egy ilyen
földimalac számára találták ki?! - Azzal elkapta előle, és lenyelte az
egereket.
- Eh, bár
megfulladnál tőlük, te rögtipró, te! - dühöngött a sündisznó.
A róka
azonban csak nevetett a tüskésdisznó eszméletlen dühén. Bár az eledel
meglehetősen kevés volt, azért így mégiscsak harapott valamit. Így azután még
kedélyeskedni is próbált utána: - De mondd csak - szólította meg a sündisznót
-, mire való ez a sok tüske a bundádon?
- Ez az én
egyetlen fegyverzetem a kutyákkal és más ellenségekkel szemben - felelte a sün
-, te is kipróbálhatod, ha akarod!
- Szegény
állat - mondta a róka gúnyos hahotázás közepette -, veled aztán igazán mostohán
bánt a természet! S úgy látom, ráadásul még megvert ostobasággal is. Nekem,
hála istennek, nincs is szükségem tulajdonképpen semmiféle fegyverre, mert a
ravaszságom mindig mindenen átsegít.
Míg a róka
így beszélt, egyszerre csak erőteljes csaholás ütötte meg a fülét, s nem
messzire két kopó tűnt fel. A sündisznó gyorsan összegömbölyödött, a róka pedig
futásnak eredt.
A kutyák egy
kis ideig szaglászták a sündisznót, de mivel véresre döfködte az orrukat, végül
is otthagyták, és a róka után eredtek. A róka minden ravaszságát összeszedve
cikcakkban ide-oda futkosott a szénakazlak között, és próbált megugrani, mindez
nem segített rajta mégsem.
A kutyák
végül mégiscsak utolérték, kétfelől fülöncsípték, és így hurcolták a gazdájuk,
a vadász elébe.