A róka éppen
nagyon rosszkedvű volt, amikor összetalálkozott a nyúllal. A nyúl meg éppen az
előbb lakott jól, és olyan vidáman ugrándozott, akár egy bakkecske.
- Megállj! -
ripakodott rá a róka. - Mégis csak tűrhetetlen, hogy egy ilyen fickó mindig
jókedvű legyen, és úgy viselkedjen, mint a magamfajta. Most nyomban meg kell
küzdened velem, és látni akarom, hogy becsülettel élhetsz-e tovább a világon.
Ha legyőzlek, akkor szőröstül-bőröstül az én tulajdonommá válsz!
Mivel a
nyúlnak különben is vérében van a félelem, a róka könnyen győzedelmeskedett
fölötte.
- A
történtek után semmiféle kitüntetéshez nincs jogod, - mondta a róka, s azzal
leharapva a nyúl farkát, a sajátja végéhez toldotta. Ezért van a nyúlnak olyan
csonka farkincája, a rókának a hosszú bozontos farka végén pedig mai napig is
ott fehérlik a nyuszi odaragasztott farka.
A nyuszi
sietve elinalt.
- Hiába
futsz, azért mégis csak az én jobbágyom vagy! - kiabálta utána a róka. - Mert
akié a farok, azé a rajta lévő is!
Ez az oka,
hogy a róka mind a mai napig teljesen a saját jobbágyának tekinti a nyulat, és
ott végez vele, ahol éppen éri.