Minap, ahogy
ballagok hazafelé, nagy jajveszékeléssel szalad elejbem a lépcsőn Panka lányom.
Libeg-lobog az aranyhaja, tele van könnyel a búzavirágszeme, panasszal a pici
szája:
- Jaj,
apuka, nagy szégyen érte a házunkat!
- Micsoda,
szentem? - tudakoltam tőle ijedten. - Tán elfelejtett delet kukorékolni a
kakasunk?
- Jaj,
nagyobb ez még annál is!
- Tán
lehágta a sarkát a bádoghuszár a porcelán királykisasszonynak?
- Jaj, édes
apukám, ne is találgasd, mert azt ki nem találod! Azt mondta ránk a házmester
Böske, hogy nekünk még pókunk sincs!
- Ejnye,
söprű meg a kefe! - mordulok el haragosan. - Ez már csakugyan nagy csúfság.
Hamar, hamar, édesanyja, teremts ide nekünk egy pókot! Nem bánjuk mink, ha
csupaakkorácska lesz is, mint egy kétfelé tört mákszem, csak pók legyen!
Olyan áldott
lélek ez az anya, hogy a mi kedvünkért tán még a csillagokat is idehordaná az
asztalra játéknak, de pókot nem tudott keríteni sehol sem. Pedig majd sírva
fakadt szegény a nagy igyekezetben.
- Édes
lelkeim, hol vegyek én nektek pókot? Ha csak a padláson nem alszik valami
zugolyban.
Nem aludt az
se padláson, se pincében. Kifordítottuk a papírkosarat; fölkutattuk a
tulipántos ládát: nem volt ott egy fia pók se. Hanem találtam a láda nagy
fiókjának a kis fiókjában egy icipici skatulyát. Arany a teteje, bársony a
bélése: de már ezt az isten is pókistállónak szánta.
- Nézd-e -
tartom oda a Panka kisírt szeme elé -, ebben tartjuk a pókunkat, ha lesz.
- Nem ér az
semmit - eredt el a könnye megint a drágámnak -, nem lesz már nekünk pókunk
ebben az életben!
De már erre
magamon is erőt vett a keserűség, s alighanem megkérem a jó Istent, hogy
változtasson pókká, ha Panka bizakodva föl nem kapaszkodik hozzám.
- Apuka, van
pénzed?
- Annyi,
mint szőr a békán.
Pankának
szinte szikrát szórt örömében a csillagszeme.
- Hisz akkor
nincs baj! Kimégy a piacra, és megveszed a pókot.
- Hm -
mondom -, nem vagyok ám bizonyos benne, hogy árulnak-e pókot a piacon. Azt se
tudom, mázsával mérik-e vagy vékával.
- Mindegy
az, apuka, csak te pók nélkül haza ne gyere.
Isten neki,
gondoltam magamban, amit Panka kíván, meg kell azt fogadni. Éppen csak annyi
kikötésem volt, hogy mire hazahozom a pókot, le legyen írva a lecke.
- Úgy vedd,
mintha már le is volna - fogadkozott Panka, s lekapta a szögrűl a táskáját. Hát
ahogy ki akarja nyitni - uramfia, ereszkedik ám le róla nagy sebesen egy
icipici pókocska. Hát biz az egészen beszőtte a táskát a húsvéti vakáció alatt.
- Mi az,
drágám? - ugrok oda sebesen.
- Semmi,
apuka, csak egy legyecske - vörösödött el Panka a feje búbjáig. - Hanem tudod
mit, apukám? Ne menj a piacra, mert már nem kívánok pókot látni. Azt hiszem: rá
se tudnék nézni arra a csúnya takácsmesterre.
Így maradt
minálunk lakó nélkül a pókistálló. Arany a teteje, bársony a bélése: amelyiktek
belefér, jöjjön el hozzánk póknak!