A KUKORICA EREDETE



Valamikor réges-régen, az idők kezdetén, egy indián férfi egyedül lakott a világ végén, távol mindenkitől. Még nem ismerte a tüzet, és gyökerekből, fakérgekből, dióból tengette életét. Az idők múltával azonban az indián egyre szomorúbb lett, magányosan érezte magát. Megunta, hogy gyökereket ásson ki, és azzal táplálkozzék. Elvesztette étvágyát, és nap nap után csak heverészett álmodozva a napfényben.
Egyszer is éppen heverészett, álmodozott, amikor látta, hogy egy leány közeledik feléje. Elő­ször nagyon megijedt, azonban ahogy közeledett a lány, egyre szebb volt, hosszú szőke haja csillogott a napfényben.
Az indián még sosem látott hozzá hasonló szépséget. Kérve kérte a lányt, hogy lépjen hozzá még közelebb, de a lány elfutott. Szaladt utána az indián, a lány meg egyre távolodott. Az indián leült, és szép éneket énekelt arról, hogy milyen magányos, és kérte a lányt, hogy jöjjön vissza, maradjon vele. Akkor a lány azt mondta:
- Kis ideig veled maradok, amíg csak vissza nem térek a régi hazámba. De mielőtt elhagy­nálak, megajándékozlak, s ajándékom nemcsak neked, hanem a többi indiánnak is örömet hoz majd.
Boldogan éltek egy kis ideig együtt. Egyszer a leány az indiánt egy rétre vitte, ahol nagyon száraz volt a fű, és biztatta, hogy vegyen két száraz faágacskát, és dörzsölje őket egymáshoz. Addig dörzsölte az indián az ágacskákat, amíg szikra szállt ki belőlük, a szikra a fűbe csapott. Így tanulta meg az indián, hogyan kell tüzet csiholni.
A száraz fű gyorsan leégett. Akkor azt mondta a szőke hajú leány: - Mikor leszáll a nap, fogj meg a hajamnál fogva, és vonszolj keresztül a felégett tisztáson.
Az indián férfinak sehogy sem tetszett ez; de a lány tudtára adta, hogy ő nem ember, hanem szellem. Azt is megmondta, hogy ahol a földet érintette, új növény nő majd ki a földből, és az új, növényt az ő szőke haja fonja körül.
Az indián végül is úgy tett, ahogy a leány mondotta, és mai napig is, amikor az indiánok látják a selymes szőke kukoricahajat a kukoricacsövön, tudják, hogy a szép leány nem feledkezett meg róluk, és nem kell többé éhezniök.