Élt egy
paraszt a feleségével. Semmijük sem volt egy kecskén kívül. Abból éltek, hogy
fejték a kecskét, s a tejével táplálkoztak.
Azt mondja
egyszer az asszony az urának:
- Vezesd ki
a kecskét a vásárba, add el, de úgy, hogy pénzzel és a kecskével gyere haza.
- Hogyan
adhatnám el úgy a kecskét, hogy meg is maradjon, de pénzzel térjek haza? -
kérdezi a paraszt.
- Az már a
te gondod. Ha kecske nélkül jössz haza, hogyan leszünk meg tej nélkül?
A paraszt
fogott egy botot, s a kecskét elhajtotta a városba. Reggel volt, s a vásárban
hast árultak. Megpillantva a has-árust, a paraszt feléje hajtotta a kecskét, s
elkezdett ordítozni:
- Eladó a
kecske, ki veszi meg?
- Mit adjak
a kecskédért? - kérdi tőle a has-árus.
- Adj egy
tányér hast, odaadom a kecskét.
- Rendben
van, gyere egyél.
A paraszt
elvette a tányért, megette a hast - utána felállt, s hajtani akarta a kecskét,
de a has-árus elkapta a karját, s mondja neki:
- Hová
hajtod azt a kecskét?
- Mit
képzelsz? Adsz egy tányér hast, s el akarod venni érte a kecskémet?
Csúnyán
összevesztek, s már majdnem ölre mentek, de az egybesereglett tömeg a lelkükre
beszélt:
- Nem
szégyellitek magatokat verekedni?
- Hogyne
verekednénk - mondja a kecskés ember -, ez a becstelen adott nekem egy tányér
hast, s most el akarja érte venni a kecskémet, ami megér tizenöt aranyat is.
A tömeg
rátámadt a has-árusra, s legorombították, amiért egy tányér has fejében el
akarja venni a szegény ember kecskéjét. A paraszt tovább hajtotta a kecskét, s
találkozott egy gata-árussal.
- Eladó a
kecske, eladó a kecske, ki veszi meg? - kezdett kiabálni, amint meglátta a
gata-árust.
- Mit adjak
a kecskédért? - kérdi az árus.
- Adj annyi
gatát, amennyi a bendőmbe belefér, s odaadom neked a kecskét.
- Rendben
van, gyere, egyél.
A paraszt
repedésig jóllakott gatával, felállt, megtörülte a száját, s el akarta hajtani
a kecskét, de a gata-árus megállította:
- Hová
hajtod a kecskémet?
- Az én
kecskémet hajtom, nem a tiedet - felelt a paraszt.
- Akkor
miért etted meg a gatát, ha nem akarod odaadni a kecskét?
- Nicsak, a
bolondja, az egy gatáért akarja elvenni tőlem az én jó kecskémet?
Egymásnak
estek. A nép meg odacsődült, s kérdezgették, mi történt.
- Jó emberek
- mondta a paraszt -, ez a szemtelen adott nekem egy kevés gatát, és azért most
a kecskémet akarja elvenni tőlem.
- Nem
szégyelled magad! - korholták az egybegyűltek a gata-árust.
Ezalatt a
paraszt fogta a kecskéjét és továbbállt.
Nemsokára
egy halva-árussal találkozott, aki halvát vitt a fején s kínálgatta:
- Finom a halva,
kinek kell halva?
- Ki vesz
egy jó kecskét, ki vesz egy jó kecskét? - kiabált a paraszt is.
- Mennyit
kérsz a kecskédért? - kérdi a halva-árus.
- Adj egy
darab halvát, viheted a kecskét.
- Nesze,
egyél.
A halvát
megette a paraszt, s hajtotta tovább a kecskét.
- Hé, hová
hajtod a kecskémet? - támadt rá a halva-árus.
- Tán a tied
a kecske? Csak nem gondolod, hogy egy darab halváért elveszed tőlem a kecskémet?
A paraszt
ezzel is összekapott.
- Miért
verekedtek? - kérdik a köréjük gyűlt emberek.
- Nézzétek
ezt a szerencsétlent! Adott nekem egy falat halvát, s most el akarja venni érte
ezt a derék, nagy kecskét.
Erre minden
oldalról püfölni kezdték a halva-árus fejét, elvették tőle a kecskét, s
visszaadták a parasztnak. Az meg fogta, s eliszkolt vele.
Amikor
beesteledett, a paraszt egy ház előtt ment el, s mondja magában: „Bemegyek én
ebbe a házba, s meghálok benne.” Bement a házba, s meglátott egy asszonyt.
- Mit akarsz
itt, hordd el magad! - mondja az asszony.
- Kedvesem,
szegény vándor vagyok, engedd meg, hogy itt éjszakázzam, pitymallattal már
megyek is tovább.
Az asszony
nem ellenkezett, s a paraszt kiment a csűrbe. Eltelt egy vagy két óra, hallja,
hogy kopogtatnak a lakás ajtaján. A paraszt kikémlelt a résen, s látja, hogy a
has-árus zörget. Kis idő múltán ismét kopogtatás hallatszik az ajtón. Azt
mondja az asszony a has-árusnak:
- Azt
hiszem, ez az uram, bújj el gyorsan a csűrben, különben meglát, s menten
agyonüt.
Amint
belépett a has-árus a csűrbe, a kecske gazdája megrántotta a kabátja ujját, s
kérdi tőle:
- Ki vagy, s
mit akarsz itt?
- Hallgass,
én vagyok, ne kiabálj - mondja a has-árus.
- Minek
jöttél ide?
- És te
minek jöttél?
- Én kecskét
árulok. Hej, ki veszi meg a kecskémet!? - kezdett ordibálni a paraszt.
- Ne ordíts,
csendben maradj, mit adjak a kecskédért?
- Tíz
aranyat.
- Nesze
neked tíz arany, de elhallgass!
Újra
kopogtatás hallatszott az ajtón.
A paraszt
fogta a pénzt, s zsebre vágta. Megint kikémlelt a résen, s látja, hogy a
gata-árus kopog. Egy óra múlva megint kopogtak az ajtón. A halva-árus
kopogtatott. Azt mondja az asszony a gata-árusnak:
- Azt
hiszem, ez az uram, szaladj a csűrbe.
Amikor a
csűrbe belépett, véletlenül hozzáért a paraszthoz.
- Ki üt
engem? - kiabált a paraszt.
- Ne ordíts
- suttogta a gata-árus -, én értem hozzád véletlenül. Mit keresel te itt?
- Én a
kecském árulom. Hej, eladó a kecském, kinek adjam el a kecském!?
- Hallgass,
ne kiabálj, mibe kerül az a kecske?
- Húsz arany
az ára.
- Nesze,
fogd, csak hallgass.
Miután a
pénzt elvette és zsebre vágta, a paraszt újfent kopogtatást hallott az ajtón.
- Azt
hiszem, ez az uram, szaladj gyorsan a csűrbe! - suttogta a halva-árus fülébe az
asszony.
A halva-árus
beszaladt a csűrbe.
- Mit akarsz
itt? Vedd meg a kecském, mert ha nem, úgy elkezdek ordítozni, hogy mindjárt
kijön a gazda, és nyakon csíp téged.
- Az isten
szerelmére, ne ordíts úgy, mondd meg az árát és kifizetem.
- Huszonöt
arany a kecském ára.
- Nesze,
vedd és hallgass - mondja a halva-árus, s kezébe nyomta a pénzt.
Az utolsó
kopogtató a férj volt. A paraszt meglátta őt a résen keresztül és elhallgatott.
A férj bement a házba, megvacsorázott, és így szólt az asszonyhoz:
- Ideje
lefeküdnünk, asszony, csak előbb még kimegyek a csűrbe, megnézem az állatokat.
Amint visszajövök, lefekszünk.
- Hagyd, nincs
ott mit nézni, te úgyis elfáradtál, lefekszünk most mindjárt - kérte a
felesége.
- Ó, azt nem
lehet, először meg kell néznem az állatokat - mondja a gazda, s ment a csűrbe.
Amint
belépett, a kecske gazdája rákiáltott:
- Ki vagy?
A gazda kővé
meredt.
- Hát te ki
vagy, hogy így rám kiabálsz a saját csűrömben?
- Én kecskét
árulok.
- Mi van
itt, vásár, hogy kecskét árulsz itt?
- Persze
hogy vásár - felelte a paraszt -, ha nem lenne vásár, mit keresne itt a has-,
gata- és halva-árus?
- Mit
beszélsz?
- Hát gyújts
világot, majd meglátod.
Amint
világosságot gyújtott, és meglátta a csűr közepén kuporgó has-, gata- és
halva-árusokat, odafordult a paraszthoz és mondja:
- Mondd,
mibe kerül a kecskéd? Adok neked pénzt, vedd és tisztulj innen, de nehogy valakinek
is egyetlen kukkot szólj arról, amit itt láttál!
- Tíz arany
a kecske ára.
- Nesze, és
tűnj el innen. De ha valakinek szólsz erről valamit, búcsút mondhatsz az életednek!
- Rendben
van, ide vele!
Elvette a
pénzt a paraszt, s kizavarta kecskéjét a csűrből. Amikor hazaért, azt mondta a
feleségének:
- Asszony,
pénzzel jöttem haza, s megmaradt a kecske is.
- Na látod -
felelt az asszony -, hányszor mondtam neked, eredj, add el a kecskét, de úgy,
hogy pénzzel is, meg a kecskével is hazagyere, de te csak mind ellenkeztél.
Ők a
céljukat elérték, érjétek el ti is a magatokét.
Az isten
három almát küldött: egyet annak, aki mesélt, másikat annak, aki hallgatta,
harmadikat annak, aki megfogadta.