A FÉRFIÚSÁGOT ÉRDEMLŐ LEÁNY

Egyetlen leánya volt egy öregasszonynak. Anyja férfiruhába öltöztette, hogy játszhasson a szomszéd kisfiaival.
Hogy, hogy nem, egyszer elveszett a király leánya. Az öregasszony leánykája megtalálta s haza­vezette.
- Édesanyácskám - mondta -, ez a leányka eltévedt, s én elhoztam hozzánk.
Az öregasszony magához vette a leánykát.
Hamarosan szétnyargaltak a király hírnökei, s fennszóval hirdették:
- Elveszett a király leánya, aki megtalálja, fényes jutalomban részesül.
Meghallotta ezt az asszony, hírül adta a királynak, hogy megtalálta a leányát, ott van a házá­ban. Nazírja felpattant a király Lülizár nevű paripájára, s elment a király leányáért. Az öreg­asszony leánya kérte a nazírt, hogy őt is vigye magával a királyhoz.
Útközben az isten parancsára megszólalt Lülizár emberi szóval, s titkon azt mondta az öreg­asszony leányának:
- Ha kérdezi a király, hogy mit kívánsz, feleld, hogy csak Lülizárt akarod, mást semmit.
Mikor a leány megjelent a király előtt, és az megkérdezte tőle, hogy jutalmul mit szeretne, azt válaszolta, hogy egyedül csak Lülizárt.
- Hogyan válhatnék meg Lülizártól? Hiszen ő többet ér, mint az egész királyságom. Ha őt neked adom, akkor vele együtt kell hozzád adnom a leányomat is.
A király így hozzáadta a leányát is, megülték a lakodalmat hét nap és hét éjjel.
A király leánya azonban hamarosan rájött, hogy a férje - nő; az anyjához ment, és haragosan mondta neki:
- Dűljön össze a királyságotok! Nem férfi az én férjem, hanem nő, mit fogok most csinálni vele?
A királyné közölte ezt a királlyal.
- Mitévők legyünk most? - kérdezte a király. - Ha megöletem a vőmet, annak semmi értelme. Jobb lesz, ha elküldöm egy olyan helyre, ahonnan sosem tér vissza.
Ezt mondva, magához hívatta vejét.
- Fiam, el kell menned, s idehozni Lülizár testvérét.
Amikor a vő szomorúan visszatért Lülizárhoz, az megnyugtatta:
- Ne keseregj, eredj a királyhoz, kérj tőle egy tömlő óbort, meg egy kevés gyapjút. Elmegyünk és idehozzuk a testvéremet.
Mikor a leány megkapta a királytól a bort és a gyapjút, felült Lülizárra s útnak eredt.
Hosszú bolyongás után kijutottak a tenger partjára, ahol egy forrás csörgedezett. Itt azt mondja Lülizár a leánynak:
- Dugd be a forrás harmadik lyukát, a forrás medréből merd ki mind a vizet, és önts oda bort, te meg rejtőzz el. A testvérem kijön a tengerből, kiissza a bort, és berúg tőle. Akkor te fel­ugrasz rá. Ha a tenger felé fordul, azt mondod neki: „Lülizár hív” - és ő követni fog engem.
A leány rendre mindent úgy cselekedett, ahogy a ló tanácsolta, és átadta Lülizár testvérét a királynak.
A király leánya meglátva férjét, felfortyant:
- Szabadítsatok meg tőle!
A király hívatta nazírját, és tanácskozni kezdtek, hogyan lehetne megszabadulni a vőtől, hogy többé ne térjen vissza.
- Királyom - szólt a nazír -, küldjük el a tündérekhez. Azoknak már úgyis hétéves a tartozá­suk. Menjen el a vőd a tartozásért, a tündérek bizonyosan elpusztítják.
A király hívatta vejét, és megparancsolta, hogy menjen a tündérekhez a tartozásukért.
Lülizár megint csak megnyugtatta a tanácsért hozzá forduló leányt:
- Ne félj, elhozzuk mi a tartozást is!
A leány felült Lülizárra, és elindult a tündérek országába. Ott Lülizár azt mondta neki, hogy kösse farkát egy márványkőhöz. Akkor kirántotta azt helyéből, s a kő alatt nyílás tátongott.
A leány lement a mélybe, és ott talált negyven tündért.
- Ez aztán jó dolog! - mondták a tündérek örvendezve. - Finom csemege jött hozzánk!
- Még mi nem jut eszetekbe? - felelt a leány a tündéreknek. - Jobb lesz, ha a márványotokra vigyáztok. Megjelent itt a király, és elvitte a tartozás fejében a követ - én meg azért jöttem ide, hogy értesítselek benneteket.
Mikor ezt hallották, nagy riadalom támadt a tündérek között. A leány pedig, amint magára maradt, felkapta a batyuba kötött tartozást, amely egy oszlopon lógott. A tündérek még észhez sem tértek, mikor Lülizár már el is tűnt a leánnyal.
A király országába érve, a leány átadta a királynak a tündérek hétesztendei tartozását.
A király leánya újra kikelt magából, s ekkor a király nazírja tanácsára elküldte vejét, hogy hozza el a tündérek anyjának az olvasóját.
- Királyom - szólt a nazír -, szavamat adom, hogy ez egyszer nem tér vissza a vőd.
- Ne félj - vigasztalta Lülizár a leányt -, elhozzuk az olvasót is.
Megint csak felült a leány Lülizár hátára, és megérkezett a tündérek anyjának földjére. Háza egy meredek szakadék szélén állott.
- Ahogy bemégy a tündérek anyjának házába - mondta Lülizár a leánynak -, a vén banyát egy oszlopnál találod alva, az oszlopon pedig ott látod a himbálózó olvasót. Egy óra múlva az olvasó a vénasszony kezére pottyan. Jól ügyelj, amint az olvasó leesik, azonnal kapd el, gyere ki a házból, és ugorj a szakadékba, én ott várlak.
A leány mindent úgy csinált, ahogyan Lülizár tanácsolta neki, s amikor a szikláról leugrott, egyenesen Lülizár nyergébe esett.
A tündérek anyja, amikor felébredt, és észrevette, hogy eltűnt az olvasója, megszólalt:
- Nem átkozlak mással, csak azzal, hogy ha férfi vagy: válj asszonnyá, ha nő vagy: légy férfiú.
S abban a szempillantásban férfi lett a leányból.
Amint az olvasót átadta, a király veje sietett a feleségéhez. Kis idő múlva előjött a királyleány ragyogó mosolygással, s mondja szüleinek:
- Nem cserélem én az uramat senkivel a világon!
A király pedig egy egész várost ajándékozott leányának és vőjének, mondván:
- Éljetek ott kedvetek szerint.
Az égből leesett három alma: egy a mesélőé, másik azé, aki hallgatta, harmadik azé, aki meg­fogadta.