A bagdadi
kalifa bölcsességének és igazságosságának híre bejárta a világot. Egyszer három
bölcs elhatározta, útra kel Bagdadba, hogy személyesen meggyőződjön erről.
Útközben megszólal egyikük:
- Barátaim,
ezen az úton elhaladt egy teve, amelynek hiányzott egyik szeme, s elülső fogai
sem voltak.
- Ez igaz -
szólt a másik bölcs -, és a teve púpjának egyik oldalán búza lógott, a másikon
méz.
- Egy terhes
asszony ült ezen a tevén - állapította meg a harmadik bölcs.
Egy idő
múlva a bölcsek észrevették, hogy egy ember lohol utánuk. Ahogy utolérte őket,
kérdi tőlük, nem látták-e az elveszett tevéjét.
- Egy félszemű
tevét, amelynek hiányzottak elülső fogai? - kérdi az első bölcs.
- S amely
egyik oldalán búzával, s a másikon mézzel volt felmálházva? - kérdi a második
bölcs.
- Igen.
- Amelyiken
egy terhes asszony ült? - kérdi a harmadik.
- Igen.
Az ember
könyörögve kérte őket, mondanák meg, milyen irányban ment a teve.
Ekkor mind a
hárman egy emberként felelték, hogy a tevének még színét sem látták. Az ember
azt hitte, tolvajok, s panaszt tett a kalifánál:
- Ezek az
emberek pontosan leírták a tevémet, tudják, mi volt rajta, s mégis erősködnek,
hogy színét sem látták.
- Honnan
tudjátok hát a teve ismertetőit, ha nem láttátok? - kérdi tőlük a kalifa.
- Azt, hogy
a teve félszemű, és nem voltak elülső fogai, onnan tudtam meg, mert az útnak
csak egyik oldalán tépte a füvet, s annak is csak a két szélét harapta, közepét
pedig meghagyta - válaszolta az első bölcs.
- Azt, hogy
a teve egyik oldalán búza lógott, a másikon meg méz, onnan tudtam meg, hogy az
úton, amerre ment, az egyik oldalon legyek ültek, másikon meg madarak ugráltak
- felelte a második bölcs.
- Azt, hogy
a tevén terhes asszony ült, onnan tudtam meg, hogy ott, ahol az asszony
leszállt a tevéről, a földön tenyérnyomokat láttam. Két kézre támaszkodva pedig
csak a viselős asszonyok szoktak feltápászkodni - felelte a harmadik bölcs.
Csodálkozott
a kalifa a három ember bölcsességén, és megparancsolta, hogy estére hívják meg
őket a palotába ebédre. Ebéd után, amikor a számukra kijelölt szobába vonultak,
a palotának egyik szolgája kihallgatta beszélgetésüket.
- Ízletes volt
a rizs, mellyel megvendégeltek bennünket, csak kár, hogy hullaszaga volt -
mondta az egyik.
- A hús sem
volt rosszabb, de kutyaszagot árasztott - szólt a második.
- Jó volt a
bor is, amit ittunk, de íze és szaga egy kissé emlékeztetett a vérre - jegyezte
meg a harmadik.
Mikor ezt a
beszélgetést a kalifának jelentették, megparancsolta, hogy vizsgálják meg a
dolgot. Megállapították, hogy az a föld, ahol a rizs termett, előzőleg temető
volt; a vacsorára leölt bárány néhány napos koráig kutyatejjel táplálkozott és
hogy a szőlő sajtolásakor a szőlősajtoló megvágta a lábát, s vére a borba
keveredett.
A kalifa
ekkor magához hívatta a három férfiút, és tudásukért, bölcsességükért nagy
tisztességben részesítette őket.
A teve
gazdája meg lógó orral hazaballagott.