- Mit nem
képzel?! - ordított első vevőjére torkaszakadtából Rimapénteki Rimai Péntekh
vadonatúj patikájában, amit éppen az imént nyitott meg Rimapéntek főterén.
- Hogyhogy
mit képzelek?! - emelte fel a hangját az első vevő. - Talán nem az van kiírva a
maga boltjára, hogy patika?!
- De az -
mondta Rimapénteki Rimai Péntekh.
- Akkor meg
mit ordítozik, ha aszpirint kérek? Hol kérjem, ha nem patikában?
- Az is ki
van írva, hogy ki a cégtulajdonos - mondta fölényesen Rimapénteki Rimai
Péntekh.
- Mit érdekel
engem a cégtulajdonos - háborgott az első vevő -, nekem aszpirin kell, és kész.
- Csak nem
képzeli, hogy egy Rimapénteki Rimai Péntekh vacak aszpirineket, fejfájás elleni
porokat, lázcsillapítókat, lábizzadásgátlókat és popsikenőcsöket árul?!
- Mi a
szöszt árulna mást egy patikában? - mérgelődött az első vevő.
- Embernek
fia - mondta kissé lecsillapodva Rimapénteki Rimai Péntekh -, ez nem a test, ez
a lélek patikája.
Az első vevő
szemében érdeklődés csillant.
- Lelki
bajok ellen?
- Igen -
mondta Rimapénteki Rimai Péntekh.
Most már
teljesen elpárolgott a mérge, szinte kedvesen nézett az első vevőre. Ami az ő
esetében elég nagy szó.
- Tisztelt
barátom - folytatta kissé ünnepélyesen -, mivel ön az első vevőm, bármit
vásárol, ingyen kapja. Válasszon!
- Hogy
őszinte legyek - toporgott izgatottan az első vevő -, nem pontosan értem, hogy
mire lehet gyógyszert kapni az ön patikájában... bár reménykedem... de
reményemet ki sem merem mondani.
- Mondja
csak bátran - biztatta Rimapénteki Rimai Péntekh.
- Netalán
irigység, gőg, nagyképűség, gyávaság, káröröm, rosszindulat...
Rimapénteki
Rimai Péntekh átszellemült arccal bólogatott és folytatta:
- Meg
kicsinyesség, kapzsiság, nagyravágyás, álszerénység, alamusziság, lustaság,
torkosság, tohonyaság, lelki restség, pénzsóvárság és mindenféle gonoszság,
eltévelyedés és átok ellen vannak írjaim, balzsamjaim, cseppjeim és
pasztilláim.
- Ez
nagyszerű! Uram, bocsásson meg, hogy az imént emeltebb hangot merészeltem
megengedni magamnak. Akkor még nem tudhattam, hogy ön egy zseni, az emberiség
megmentője. Egyúttal az én megmentőm is. Házsártosság ellen is van gyógyszere?
- Van -
mondta gyanakodva Rimapénteki Rimai Péntekh. Az első vevő tapsikolt és
ugrándozott örömében.
- Tetszik
tudni, van egy házsártos, irigy, lusta és nagyképű feleségem, egy kicsinyes,
kapzsi napam, egy torkos, tohonya, pénzsóvár ipam, egy alamuszi ángyikám, egy
kárörvendő bácsikám, mindnek kérek, ami jár, ír, balzsam, pasztilla egyre megy,
csak használjon.
Rimapénteki
Rimai Péntekh vakarta a feje búbját.
- Van egy
bökkenő - mondta.
- Engem már
semmi meg nem akadályoz, hogy megmentsem a feleségemet, ipamat, napamat,
ángyikámat, bácsikámat. Mindenre hajlandó vagyok a gyógyszerekért. Halljam azt
a bökkenőt!
- Annyicska
csak - mondta Rimapénteki Rimai Péntekh -, hogy a gyógyszert mindenkinek
magának kell kérnie a bajára, különben nem használ.
- Úgy
érti... - tátotta el a száját az első vevő.
- Úgy -
bólintott a mondat végét meg sem várva Rimapénteki Rimai Péntekh.
- Hát azt
várhatja - mondta elkeseredetten az első vevő.
- Mit?
- Hogy,
mondjuk, a feleségem idejöjjön, és gyógyírt kérjen irigység, lustaság, házsárt
és nagykép ellen a saját maga számára.
- Már miért
ne történhetne meg?
- Mert azt
hiszi magáról, hogy jóindulatú, szerény, szorgalmas. Éppen rólam állítja, hogy
irigy, lusta, veszekedős és nagyképű vagyok.
- Szívesen
állok rendelkezésére - készségeskedett Rimapénteki Rimai Péntekh -, kérjen csak
akármelyik ellen, egy szempillantás alatt meggyógyul.
- Csak nem
képzeli, hogy igaz?! Még hogy én irigy?! Még hogy én lusta?! Még hogy én
nagyképű?! Nevetséges!
- De
veszekedősnek csak veszekedős. Velem is mindjárt veszekedni kezdett, ahogy
belépett.
- Én?!
Ember, maga veszekedett! Legjobb lenne, ha beszedne valamit veszekedősség ellen
a híres gyógyszereiből. Tablettát, írt vagy balzsamot.
- Maga
nagyképű fajankó! - ordította el magát Rimapénteki Rimai Péntekh. - Takarodjon
innét, mert úgy kivágom, mint a sicc!
Az első vevő
sem volt rest, visszaordított. Egy darabig válogatott sértéseket ordítgattak
egymásnak, aztán a vevő elunta, nagy dérrel-dúrral becsapta maga után a
patikaajtót. Durr!
Hátha mégis
igaza van - gondolta Rimapénteki Rimai Péntekh -, és be kellene vennem egy
hirtelen harag elleni tablettát. Ugyan - legyintett azonnal -, nem hirtelen
harag ez, egyszerűen csak igazságosság. Igazságos vagyok, annyi az egész. Abból
meg kár volna kigyógyulni.
Nem is vett
be semmilyen tablettát. Leült, várta a vevőket. Jöttek is, de mind másnak akart
venni a balzsamokból, írokból, tablettákból. Saját magának egyik sem. Minek,
hiszen nekik aztán semmi hibájuk sincs!
Lassan-lassan
el is maradoztak a vevők. Nem akadt senki Rimapénteken, aki elismerte volna
magáról, hogy nagyképű, rosszindulatú, irigy, kétszínű, kicsinyes, kapzsi,
nagyravágyó, álszerény, alamuszi, torkos, tohonya, pénzsóvár, lelki rest. Nem
tudom, ha te Rimapénteken laksz, elmentél volna-e Rimapénteki Rimai Péntekh
patikájába valamilyen gyógyszerért? Igen? Nem?
Mert így
bizony fölkopott az álla szegény csodapatikusnak. Írjai megpenészedtek,
balzsamjai megpimpósodtak, tablettái szétporladtak, ő maga meg
búvában-bánatában elbujdosott, ma sem tudja senki, hol lakik, mit csinál -
hacsak Bab Berci nem. De ő mélyen hallgat felőle.