Mackó bácsi
alig törölte meg a száját a délebéd után, kifeküdt a napra szundítani egy
kicsit. Már éppen lecsukódott a szeme, mikor hallja, hogy két cinegemadár
beszélget a feje fölött a bükkfaágon.
Azt kérdi az
egyik cinege:
-
Csin-csin-csin-csincsere, mi az újság erre?
Azt mondja
rá a másik:
- Nincs
erre, nincs erre, nincs erre. Ami van is, kicsit ér, kicsit ér, kicsit ér:
medvén lovagol a sündisznócska.
Mackó úgy
felugrott erre az újságra, mintha egy kaptár méhecske csípte volna meg.
- Hej,
mordézom adta, mit locsogsz, cinege húgom? Mindjárt hátrakötöm a sarkadat!
Cinege húgom
nem ijedt meg:
- Szörnyű
szél, míg el nem áll, Mackó bácsi, hanem én nem ijedek ám meg tőle. Sündisznócskától
hallottam, hogy ő medvén szokott lovagolni. Vele vessen számot, Mackó bácsi.
- No, majd
beszélek én a fejével, csak várjatok vissza. Idehozom azt a rossz portékát,
előttetek vallja be, hogy nem mondott igazat.
Nagy
dörmögve ballagott el az erdőszélre, ott lakott a sündisznócska, föld alatt a
kastélyában. Most éppen kint ült a küszöbön, a tüskéit fésülgette egy nagy
fenyőtobozzal. Ahogy meglátta a medvét, már messziről hujjangatott elébe:
- Isten
hozta, bátyámuram, jaj, de örülök, hogy látom! Hogy-mint szolgál drága
egészsége?
- No, csak
hagyd el azt az édeskés beszédet - dörmögött a medve -, egy kis számadásom
volna veled.
- Ráérünk
még, Mackó bácsi, arra is. Tessék előbb falatozni valamit. Van egy kis békabecsináltam,
maradék egérpecsenyém.
- Hiába
pergeted úgy a nyelved, te szeleverdi! Azt mondd meg inkább: mióta szoktál te
medvén lovagolni?
Jaj, milyen
jót nevetett erre a sündisznócska! Hármat is hemperedett kacagtában.
- Ejhaj, de
tréfás kedve van urambátyámnak! Hát már hogy lovagolnék én medvén, amikor azt
se tudom, hogy mi az a lovaglás!
Megint erőt
vett rajta a nevetés, hogy csak úgy reszketett bele a tüskéje, de a mackó mérge
csak nem engedett.
- Nagy kópé
vagy te, öccse! Te mesélted a cinegének, hogy énrajtam szoktál lovagolni!
Sündisznócska
elvisította magát:
- É-é-én?
Azt se tudom, micsoda isten teremtése az a cinege! Isszák azt, vagy eszik?
- Ne bomolj,
lánchordta, mert mindjárt megrázom a füled!
- Jaj, Mackó
bácsi!
- Gyere
velem a cinegéhez, a szemébe mondjad neki, hogy nem mondott igazat, mert te nem
mondtad, hogy medvén szoktál lovagolni.
- Megyek
már, Mackó bácsi, megyek, ahová parancsolja, csak a fülemnek hagyjon békét!
Elöl
baktatott a medve, mellette gurult a sündisznócska. Nem mert szólni szegényke
egy mukkot se, csak a szeme villogott, merre lehet elinalni. Kapta magát,
egyszer csak elmaradt, begurult a bozótba.
De a medve,
hogy nem hallotta a csörtetést maga mögött, mindjárt visszafordult.
- Hol
bujkálsz már megint, te kis gombolyag?
- Jaj, jaj,
Mackó bácsi - könyörgött a sündisznócska -, nem győzöm én már a menést! Vegyen
föl egy kicsit a hátára!
A medve
gondolkozóba esett. Ha a sündisznócska nem bír továbbmenni, akkor ő szégyenben
marad a cinege előtt. Hát inkább a hátára vette.
Hát ahogy tovább
mennek, mendegélnek, egyszer csak megint eljajdítja magát sündisznócska a medve
hátán:
- Jaj, jaj,
Mackó bácsi, ez így nem jó lesz, mert én innen legurulok, kitörik a nyakam!
Pedig kár lesz érte, mert csak ez az egy van. Engedje meg, hogy ide erősíthessem
magam.
- Szaporán,
hékás, mert várnak a cinegék!
Az erdőben a
fák tele voltak nőve iszalaggal. Az iszalag olyan futónövény, mint a borostyán.
Erős, szívós a szára, mint a zsineg. Erről szakajtott le sündisznócska egy
hosszú ágat, azt a medve szájába tette, mint ló szájába a zabolát. A két végit
meg a kezébe vette, mint a kantárt.
- Mehetünk
már, Mackó bácsi!
Kisvártatva
megint megszólal sündisznócska:
- De
sajnálom én magát, lelkem Mackó bácsi, hogy úgy csípik a legyek. Mit szólna
hozzá, ha elhajtogatnám őket egy mogyorófa vesszővel?
- Jól
tennéd, öcsikém!
Sündisznócskának
se kellett több biztatás, letört egy mogyorófa suhogót, és olyanokat húzott
vele az urabátyja füle tövére, hogy csak úgy sajgott.
- Hagyd
abba, öcsém, itthon vagyunk már! No, híres cinegék, merre vagytok? Most válik
meg, ki mondott igazat!
Jöttek a
cinegék, nem is ketten, hanem tizenketten, hogy hírét hallották, mi készül
Mackóéknál. De olyan csúfolódást még nem hallott az erdő, mint most.
- Nini, jön
a sündisznócska medveháton!
- Hogy adod
a lovad, sündisznócska?
- Medvelónak
párja nincs!
- Gyí hő,
gyí hő, medve koma, sündisznócska hátaslova!
A rászedett
mackó lehajította Sündisznócskát a hátáról, s nagy maga szégyenletében úgy
bebújt a barlangjába, hogy tavaszig hír se jött felőle. Sündisznócskának pedig
soha életében nem esett még olyan jól a békabecsinált meg az egérpecsenye, mint
akkor.