Volt egyszer egy király, s volt neki három fia. Volt
arrafelé egy özvegyasszony is, annak meg volt egy lánya.
Ribike volt a lány neve, mert az mással nem élt, mint
csak ribizlivel.
Egyszer megbetegedett a lány. Az anyja ugyanis már nem
tudott több ribizlit venni neki. Szegény asszony, hogy megmentse a lányát,
elment a klastromkertbe, mert ott látott ribizlit bőven. Beszökött a kertbe, és
kihozott egy kosár ribizlit. Meglátta kijövet az apácafőnöknő, odament hozzá, s
rászólt:
- Mit csinálsz, te asszony?
Azt felelte ijedten a szegény asszony:
- Soha életemben nem loptam, most is csak a
kénytelenség szorított rá! Mert nekem oly gyönyörű lányom van, hogy annak párja
nem találkozik; de ha csak egy nap ribizlit nem eszik, meghal. Ma nem evett, ha
holnap sem enne, belehalna.
Megbocsátott az asszonynak a rendfőnöknő. De elment
vele az asszony házába, mert nem akarta elhinni, hogy a szegény asszonynak
olyan különös lánya van.
Mikor meglátta, hogy valóban szép, így szólt az
asszonyhoz:
- No, te szegény asszony, add oda a lányodat énnekem,
nálunk jóllakhat ribizlivel.
Mit csináljon szegény asszony, ribizli csak a
klastromban volt, odaadta a lányát.
Ott élt a lány. Akkorában még szabad volt tárva-nyitva
lenni az apácaklastrom ablakának. Ki-kinézett rajta a lány. Egyszer arra ment
három királyfi, s egy lépést sem tudtak tovább tenni a lány szépsége láttán.
A legöregebbik királyfi rögtön elkezdi, hogy ő nem
nyugszik addig, amíg az a lány nem lesz az ő felesége. A középső királyfi is
belevág, hogy ő sem nyugszik, míg az övé nem lesz. A legkisebb királyfi meg azt
mondja:
- Én nem engedem! Mert az enyém lesz!
A három testvér csúnyán összekapott. Az utasok
választották szét őket. A lármára a főnöknő is odamegy az ablakhoz: mi történik
itt? Ribike meg azt mondja:
- Énértem vesztek össze.
Megijedt erre a főnöknő, hogy még ő kap pirongatást a
királytól vagy a királynétól. Tüstént elhívta Ribikét az ablaktól, megbüntette,
megpirongatta, és mikor az ellenkezett, mert hisz semmiről sem tehetett azt
mondta neki:
- Mit, nemcsak szép vagy, de jó is akarsz lenni? Hát
idehallgass, Ribike, a te szépséged és jóságod változzék gyíkká, lakásod pedig
ne itt nálam, hanem a világ végén legyen!
Szegény Ribike azonnal gyíkká változott, és egy perc
múlva a világ végére jutott.
Telt az idő, a királyfiak anyja meghalt, az apjuk meg
elöregedett. Szerette volna már letenni a királyságot, de nem tudta eldönteni,
hogy melyik fiának adja, mert mind a három fiát egyformán szerette. Azt mondta
hát nekik az öreg király:
- Édes fiaim, hárman vagytok, és tudom, egyik sem
derekabb, mint a másik. Hanem azért én adok nektek három próbát. Amelyikőtök
meg tudja mind a hármat tenni, az kapja meg a királyságot.
Bólintott mind a három fiú, hogy csak mondja meg apjuk
a három kívánságot.
Azt mondja a király:
- Elég lesz, fiaim, először egy is!
Akkor elmondta, hogy őneki oly csoda vásznat hozzanak,
hogy hossza-szélessége száz rőf legyen, és mégis keresztülmenjen az ő
karikagyűrűjén, ha összehajtja.
Fogadták a királyfiak mind erősen, hogy megszerzik.
Egyik a másikban bízott, gondolva, hogy azt az első próbát majd a nála öregebb
csinálja meg. Fogtak magukkal mind a hárman sok pénzt, világgá indultak. A
váron kívül rögtön három utat találtak: két út szép volt, azon ment el a két
öregebbik. A harmadik út igen göcsörtös volt, azon ment el a legkisebb
királyfi.
A két öregebb hamarosan szép, nagy városba érkezett. A
legkisebb ment, ment, elfáradt nagyon, de nem talált egy madarat sem. Azok, a
két bátyja, már vásárolt sok szép vásznat, ő meg csak ment, ment egyre. Egyszer
csak odaért a világ végére.
Talált ott a világ végén a legkisebb királyfi egy
kőhidat, oda leült, s búsult erősen, hogy mitévő legyen, mert hogy lám, nem
tudja az első kívánságát se az apjának megtenni.
Egyszer csak odament hozzá ott egy aranyos hátú kis
gyíkocska. Azt mondja neki szép csendesen (mert akkorában még tudtak az állatok
beszélni), hogy:
- Királyfiú, mit búsul, mit szomorkodik?
Megnézi a gyíkocskát a királyfi, s így válaszol:
- Mit kérded te, aranyos hátú gyíkocska, úgysem tudsz
te nekem tanácsot adni!
Felel szépen a gyíkocska:
- Mondja csak, hátha tudok!
Akkor megmondta a királyfi, hogy az ő apjának - hárman
vannak fiúk - az a kívánsága, hogy amelyik fia meg tudja három kívánságát
tenni, az kapja meg a királyságot. Első kívánsága az, hogy olyan csoda vásznat
hozzanak, hogy hossza-szélessége száz rőf legyen, és mégis keresztülmenjen az ő
karikagyűrűjén.
Hallgatja a beszédet a gyíkocska, aztán azt mondja:
- Jól van, királyfi, csak ülj itt, egypár perc múlva
talán már tudok is a bajodon segíteni!
Azzal vissza lement a gyíkocska a kőhíd alá, a pókok
közé. Jó barátja volt a pókoknak, azokat kérte segítségre. A pókok rögtön
hozzáfogtak a fonáshoz, szövéshez. Tíz nap, tíz éjjel alatt megcsinálták a
vásznat. A gyíkocska felvitte a királyfinak. Belefért az annak egyik zsebébe.
A királyfi két bátyja már rég hazament, szekérszám
vitték apjuk elé a vásznat: hosszú volt, széles volt mind, de a karikagyűrűjén
nem tudta keresztülhúzni az apjuk.
Ekkor jött a legkisebb királyfi.
Előveszi a zsebéből, amit ő hozott. Próbálja a király,
bólint annak:
- Ez igen, keresztülmegy, de nem tudom, meglesz-e vagy
se akkorának, amekkorának rendeltem!
Hozatott mindjárt mérnököket, megmérték a vásznat, hát
éppen se több, se kevesebb: száz rőf hosszú, száz rőf széles.
Mondja erre örvendezve az öreg király:
- Látjátok, fiaim, a legkisebbik már itt is megtette a
magáét; de aki még a hátralevő két próbát meg tudja tenni, azé lesz a
királyság. A következő kívánságom, hogy oly kiskutyát hozzatok nekem: egy arany
dióhéjba beférjen, mégis, ha kiugrik, a sikongatása hetedhét országra szóljon.
Elindul megint a három testvér. A két idősebb a jó
úton megint a város felé, a legkisebb most is csak a göröngyös úton, a világ
vége felé.
Mikor a legkisebb királyfi újra odaért a világ végire,
azt mondja ott nagy fennszóval:
- Aranyos hátú gyíkocska, gyere elő a hívásomra!
A gyíkocska előjött.
- Mi kell?
Mondja neki szomorúan a királyfi:
- Most igazán azt hiszem, nem tudod az én parancsolatomat
megtenni.
Feleli a gyíkocska:
- Mondd csak, hátha tudom!
Akkor a királyfi elmondja az apja kívánságát. Hogy
annak milyen kiskutya kell.
Gondolkodik a gyíkocska, aztán így szól:
- Csak légy itt, hátha tudok segíteni!
Azzal a gyíkocska rögtön lement a föld alá, az
icinpiciny törpe emberekhez. Könyörgött a törpe királynak, hogy legyen szíves,
adjon neki egy olyan törpe kiskutyát. A törpe király az első miniszterjét adta
oda: az volt olyan kutya. A gyíkocska beletette a kutyát egy dióhéjba, vitte
föl. Mondta fenn a királyfinak:
- Te, ezt a zsebedbe tedd, de ki ne nyisd az úton,
hanem csak iparkodj!
Iparkodott is haza a királyfi.
A két bátyja már rég otthon volt. Azzal tértek meg,
hogy olyan kiskutya nincs is a világon, kár az időt tölteni a keresésével.
Mondja az öreg király, ahogy meglátja a legkisebb
fiát:
- No, fiam, te is üresen jöttél, mint a bátyáid?
Előveszi a királyfi nagy vidáman az arany dióhéjat,
kinyitja: kiugrik a kiskutya! Egyet sikoltott, de az a hang mindjárt hetedhét
országig szállt. Az öreg királynak meg olyan jólesett az a sikoltás, mintha
írósvajjal kenték volna meg a hátát. Akkor szépen azt mondta:
- No, látjátok, fiaim, a legkisebbik ezt is meg tudta
tenni. No, még azért amelyikőtök a legutolsó próbát megteszi, az lesz a
király. A harmadik akaratom pedig az, hogy arra hagyom az országot, aki
közületek a legszebb menyasszonyt szerzi meg magának.
A két idősebb királyfi jót nevetett. Szentül azt
hitték, hogy ezen most megfölözik a testvérjüket, mert hisz ők sokfelé jártak,
sok szép lányt láttak, azok közül könnyű lesz a legszebbet kiválasztani. A kis
királyfi meg mit látott? Senkit! Még a világ végén is csak egy gyíkocskát!
El is szomorodott erősen a kis királyfi, mert hát az
aranyos hátú gyíkocska a szép menyasszonyt nem tudja csak úgy a föld alól
kivenni. De mégis elment hozzá, szomorúan leült a kőhídra. Jött a gyíkocska.
Mondja neki a királyfi:
- Most igazán elhiszem, hogy nem tudsz a bajomon
segíteni!
Feleli szép csendesen a gyíkocska:
- Hátha tudok!
Mondja erre a királyfi:
- Most az a kívánsága az apámnak, hogy amelyőnk a
legszebb menyasszonyt hozza, az lesz a király.
Elpirult az aranyos hátú gyíkocska, s azt mondja:
- Csak fogj meg engem, és vágj ehhez a kőhídhoz!
Feleli megrökönyödve a kis királyfi:
- Azt már csak nem teszem, hisz a legnagyobb
hálaadással kell lennem irántad.
De erősködik a gyíkocska:
- Mondom, csak vágj engem oda a kőhídhoz!
A királyfi váltig ellenkezett, de amikor látta, hogy a
gyíkocska mennyire elszontyolodott, bekumta, vagyis jól behunyta a szemét, és
úgy vágta a gyíkocskát oda a kőhídhoz. Hát erre mit lát? Egy gyönyörű szép
fehérnépet a gyíkocska helyett. Azt mondja az a szép lány:
- No, királyfi, rám ismersz-e?
Feleli a királyfi, maga se tudva, hova álljon:
- Egy kicsikét vélekszem, de nem tudom, hogy az-e.
Mondja nevetve az a gyönyörű szép lány:
- Én vagyok, aki kinézett a klastrom ablakán! Aki
miatt te veszekedést tettél! Ribike!
Ámul a királyfi, de Ribike csak mondja tovább:
- No, most tied leszek halálos holtig!
Nem is tudja a királyfi, hogyan karolja, úgy vitte
haza.
A bátyái már otthon voltak, vittek már menyasszonyt.
Csak rá vártak, hogy a próba eldőljön. Mikor a kis királyfi hazaért, az öreg
király a kertben éppen krumplit rakott, de olyat, hogy az mind aranyos almává
vált. Mikor meglátta a legkisebbik fia menyasszonyát - hát azonnal határozott.
Azt mondta a két idősebbnek:
- Ne haragudjatok rá, ez érdemli a királyságot!
Azok nem is haragudtak rá, mindenki csak jót kívánt
neki: éljen boldogul!