amelyben Róbert Gida expedíció élén felfedezi az
Északi-sarkot
Egy szép
napon Micimackó feltalpalt az erdő szélére, meggyőződni róla, hogy Róbert Gida
barátját érdeklik-e még egyáltalán a Mackók. Reggelizés közben (reggelije
egyszerű lépes mézből állott, amelyre lekvár volt kenve, utóbbi elég vastagon)
új verset költött. A vers így kezdődött:
Daloljatok a kedvemér',
csak ennyi, mit egy medve kér.
csak ennyi, mit egy medve kér.
Mire ennyire
jutott, megvakarta a kobakját, s azt gondolta, hogy ez kezdetnek nem rossz - de
mi legyen a folytatása? Énekelni próbálta, de nem stimmelt. Arra gondolt, hogy
talán gyorsan elénekli az első sorokat, arról eszébe jut a harmadik és a többi.
Ez sikerült is a következő módon:
Daloljatok
a kedvemér',
csak ennyi, mit egy medve kér.
Mit érdekel engem, hidegem lesz vagy melegem,
csak a mézből, a mézből legyen sokam és elegem.
Nem érdekel a naptár képe,
sokkal inkább a kaptár népe.
Jeget hoz vagy esőt vagy dért és harmatot,
minden adagból nekem juttassatok egy harmadot.
S daloljatok a kedvemér',
csak ennyi, mit egy medve kér.
csak ennyi, mit egy medve kér.
Mit érdekel engem, hidegem lesz vagy melegem,
csak a mézből, a mézből legyen sokam és elegem.
Nem érdekel a naptár képe,
sokkal inkább a kaptár népe.
Jeget hoz vagy esőt vagy dért és harmatot,
minden adagból nekem juttassatok egy harmadot.
S daloljatok a kedvemér',
csak ennyi, mit egy medve kér.
Annyira meg
volt elégedve ezzel a versikével, hogy végigdúdolta vele az utat. Már-már
aggódni kezdett, hogy az utolsó sorok hatása alatt képes volna visszafordulni
azért a "harmadért", azért ezt a részt csak hümmögve mondta a
kísértés ellen.
Róbert Gida
a háza előtt ült, nagyban erőlködve, hogy vízhatlan halinacsizmáját felhúzza.
Meglátva a halinacsizmát, Micimackó mindjárt tudta, hogy nagyobb szabású Kaland
készül, éppen ezért mancsa belső lapjával letörölte a mézet orra hegyéről, és
kihúzta magát, hogy készen álljon, bármi történjék.
- Jó
reggelt, Róbert Gida! - kiáltotta harsányan és harciasan.
- Szervusz,
Micimackó! Nem megy fel a csizma.
-
Kellemetlen - mondta Micimackó.
- Nem
támasztanád a hátad a hátamnak? Ugyanis folyton hanyatt bukom a nagy
erőlködéstől.
Micimackó
leült, nekifeszítette lábát egy buckának, hátát Róbert Gidának, és Róbert Gida
néhány erőteljes rántással végre sikeresen felhúzta a csizmát.
- Ebben
maradunk - jegyezte meg Micimackó. - Most mi lesz?
- Most az
lesz, hogy felfedező utat szervezünk - mondta Róbert Gida, miközben felállt, leporolta
magát, s köszönetet biccentett.
-
Tejfelezőt? - kapta el a szót Micimackó mohón. - Amennyire emlékszem, még soha
nem vettem részt tejfelezésben.
-
"Felfedezőt" mondtam, ostoba kis medvém. F-et mondtam, nem T-t.
- Aha! -
bólintott Mackó. - Értem. - De nem mondott igent.
-
Felfedezzük az Északi-sarkot.
- Nagyszerű!
- vigyorgott Mackó. - Régi tervem! Izé - mi az, hogy Északi-sark?
-
Északi-sark? Na hallod, azt se tudod? Hát az a dolog, amit fel szoktak fedezni
- tette hozzá Róbert Gida gyorsan és könnyedén, maga se lévén egészen biztos a
dolgában.
- Értem! -
mondta Micimackó. - És a medvék erre alkalmasak?
- Hogyne! És
Nyuszi és Kanga és mindannyian. Nahát, ezt kell érteni felfedezés alatt.
Okosabban is tennéd, ha fellármáznád a társaságot, míg én rendbe szedem a
puskámat. Élelmezést is viszünk magunkkal.
- Micsodát?
- Amit enni
lehet.
-
Természetesen - mondta Mackó, mert ezt értette. - Csak azért kérdeztem, mert
véletlenül úgy értettem, "élelmezést" mondtál. Már futok is! - És
eltalpalt.
Nyuszi volt
az első, akivel találkozott.
- Hé,
Nyuszi! - kiáltotta. - Te vagy az?
- Tegyük
fel, hogy nem - mondta Nyuszi. - Ez nagyon érdekes lenne.
- Üzenetem
van számodra.
- Majd
átadom magamnak.
- Elmegyünk
mindannyian egy nagy tejfelező útra Róbert Gidával.
- És ha már
elmegyünk, mi lesz? Mi az a tejfelezés?
- Valami
csizmadolog, úgy sejtem.
- Aha.
- Igen. És
valami sarkot fogunk felfedezni. Nem tudom, mifélét, és minek akarjuk
felfedezni...
- Milyen
ostoba vagy! Hát ha csizmadolog, akkor nyilván a csizma sarkáról van szó, azt
fedezzük fel.
- Az lehet,
látod. És viszünk magunkkal élel... izét, de ne ijedj meg, az ennivaló.
Szaladok Malackáért, te meg kerítsd elő közben Kangát.
Faképnél
hagyta Nyuszit, és Malackához talpalt.
Malacka a
padlón ült, boldogan fújdogálta egy pitypang pihéit, és közben mondogatta a
szokásos verset, hogy most vagy a nyáron vagy jövőre vagy sohase lesz meg az a
dolog, amire gondolt. Éppen ott tartott, hogy sohase, és most azon törte a
fejét, mire is gondolt, reménykedve, hogy az valami rossz dolog volt. Ekkor
toppant be Mackó.
- Malacka -
kiáltotta izgatottan már a küszöbről -, elmegyünk mindannyian tejfelezni, és
elemózsiát is viszünk! Keresünk valamit.
- Mit? -
mondta Malacka aggodalmasan.
- Valamit.
- De nem
valami Szenvedélyeset?
- Ilyesmit nem
emlegetett Róbert Gida. Azt mondta, nincs benne T, hanem F van benne.
- Az baj -
mondta Malacka elkomolyodva. - Az "fogat" jelent, nagy, éles fogakat.
De ha Róbert Gida vezet bennünket, nem félek.
Fél óra
alatt együtt voltak mindannyian az Erdő szélén, és a Tejfelezés elindult. Elöl
ment Róbert Gida Nyuszival, aztán Malacka és Micimackó - sorban utánuk Kanga,
Zsebibabával a zsebében, majd Bagoly, utóbb Füles. A menetet Nyuszi rokonsága
és üzletfelei rekesztették be.
- Én nem
szóltam nekik - vonogatta a vállát Nyuszi. - Maguktól jöttek. Mindig ezt
csinálják velem. Egyébként hadd meneteljenek a végén, Füles után.
- Ami engem
illet - mondta Füles -, ezt nem tartom elintézhetőnek. Én nem akartam részt
venni ebben a tejfe... izében, nekem Micimackó mondta, én csak azért vagyok
itt, hogy engedelmeskedjek. Mindenesetre itt vagyok, és ha már a végére
kerültem ennek a tejfe... vagyis, amiről szó van... akkor maradjak csak a
végén. Csak annyit óhajtok ehhez hozzátenni, hogy engem kissé feszélyeznek
Nyuszi rokonsága és üzletfelei, mert ha ezek egy folyton itt zümmögnek és
zúgnak a fülem körül - akkor ez nem tejfe... akkor ez egy Zenebona. Csak ezt
óhajtottam megjegyezni. Nincs mit. Bocsánat.
- Tudom, mit
akar Füles - mondta Bagoly. - Az én véleményem...
- Senkinek a
véleményére nem vagyok kíváncsi - mondta Füles. - Én nem kérdeztem senkit, én
állítottam valamit. Mehetünk az Északi-sarkra, vagy játszhatunk leguggolást egy
hangyaboly kellős közepén. Nekem mindegy.
A sereg élén
valaki elkiabálta magát.
- Indulás! -
vezényelt Róbert Gida.
- Indulás! -
kiáltotta Mackó és Malacka.
- Indulás! -
huhogta Bagoly.
- Indulás! -
mondta Nyuszi. - Én is indulok. - És felsorakozott a menet élére, Róbert Gida
mellé.
- Ahogy
tetszik - jegyezte meg Füles. - Ha indulás, legyen indulás. Csak engem ne
gyalázzon senki, ha esni talál.
Így tehát
útnak eredtek felfedezni az Északi-sarkot. Ahogy így mendegélnek, az egész
társaság élénken csacsogott erről-arról, kivéve Micimackót, aki persze megint
csak verset fabrikált.
- Hallgasd
meg az első strófáját - mondta Malackának, mikor elkészült.
- Micsodának
az első micsodáját?
- A
versemnek.
- Miféle
versnek?
- Ennek.
- Melyiknek?
- Ha
idefülelsz, meghallod.
- És ha nem?
Mackó erre
már nem tudott felelni, inkább rákezdte, hogy aszongya:
Indulnak a hős sarkfelfedezők,
Bagoly és Nyuszi, Malacka meg én.
Messze maradnak el a régi mezők.
Bagoly és Nyuszi, Malacka meg én.
Micimackónak ez lesz a hősi nagy útja,
s velünk tart Nyuszi egész pereputtya.
Kár, hogy mi a Sark, azt senki se tudja,
Bagoly, se Nyuszi, se Malacka, se én.
Bagoly és Nyuszi, Malacka meg én.
Messze maradnak el a régi mezők.
Bagoly és Nyuszi, Malacka meg én.
Micimackónak ez lesz a hősi nagy útja,
s velünk tart Nyuszi egész pereputtya.
Kár, hogy mi a Sark, azt senki se tudja,
Bagoly, se Nyuszi, se Malacka, se én.
- Csönd! -
szólt hátra Róbert Gida. - Veszélyes Helyzetben vagyunk.
- Csönd! -
szólt hátra Mackó Malackának.
- Csönd! -
mondta Malacka Kangának.
- Csönd! -
mondta Kanga Bagolynak, és még Zsebibaba is, Kanga zsebében, ismételte néhányszor,
halkan és udvariasan, hogy ne hallja senki: "Csönd! Csönd! Csönd!"
- Csönd! -
huhogta Bagoly Fülesnek.
- Csönd!
- ordított Füles rettenetes hangon Nyuszi pereputtyára, s ezek összevissza
ismételgették: "Csönd!" - míg az utolsó is el nem makogta. S most
végre az utolsó pereputty tudni vélte, mit jelent és mire való a Tejfelezés:
nyilván azt jelenti, hogy mindenkinek azt kell mondani: "Csönd!" - és
gyorsan bedugni a fejét valami bucka alá, ott maradni és lapulni napokig, míg a
veszély elmúlt - aztán sebesen hazaszaladni. Egyébként Futrinka Feri volt a
neve ennek az utolsó Nyuszi-rokonnak.
Elérték a
patakot, ez a patak magas sziklapartok közt dörgött és bukdácsolt, és Róbert
Gida rögtön átlátta, milyen Veszélyes.
- Ez a
megfelelő hely - magyarázta. - Itt a Kelepce.
- Miféle
Kelepcéről beszél? - suttogta Malacka Mackónak.
- No de
Malacka - csóválta fejét Bagoly fölényesen és dorgálóan -, te nem tudod, mi az,
hogy Kelepce?
- Kedves
Bagoly - mondta Malacka nagyon komolyan és határozottan -, amit Mackónak súgtam,
az merőben magántermészetű megjegyzés volt, és semmi szükség rá, hogy akárki...
- A Kelepce
tulajdonképpen azonos a Meglepetéssel.
- Tudom én
azt - kottyant bele Mackó. - A Kelepce sokszor meglepően jelentkezik.
- Ha például
valaki váratlanul rád ugrik, az Kelepce - mondta Bagoly.
- Na látod,
Mackó - mondta Malacka -, mondtam neked, ugye! Kelepce az ugyanaz, mint mikor
valaki rád ugrik.
Mackó erre
esküdözni kezdett, hogy ő ezt magától is nagyon jól tudta, mert egyszer egy
nagy Kelepce ráugrott, amikor leesett a fáról, és összevissza szurkálta.
- De senki
se beszél itt efféléről - huhogta Bagoly kissé nyersen.
- Én igen -
mondta Mackó.
Most
óvatosan haladtak a patakon felfelé, egyik szikláról a másikra kapaszkodva, míg
el nem értek egy fennsíkra, ahol a töltés kétfelé nyílt. A földnyelv két
oldalán, a víz fölött füves tér volt, erre letelepedtek pihenni.
- Úgy
gondolom - jegyezte meg Róbert Gida tűnődve -, a leghelyesebb, ha most mindjárt
elfogyasztjuk élelmezésünket, legalább nem kell tovább cipelni.
- Hogy mit?
- fülelt fel Micimackó.
- Az
ennivalót - értette meg rögtön Malacka.
- Ez jó
ötlet - bólintott Micimackó, és rögtön nekifogtak.
-
Mindenkinek jutott? - kérdezte Róbert Gida teli szájjal.
- Csak nekem
nem - mondta Füles. - Mint rendesen. - És borongva nézett körül, ahogy szokta.
- Viszont remélem, legalább nem ültetek rá a tövisre.
- Attól
tartok, én igen - ugrott fel Mackó, és visszanézett. - Hát persze! Benne ültem!
Sejthettem volna!
- Köszönöm,
Micimackó. Ha befejezted az ebédet - ugye, megengeded... - Odament, és legelni
kezdte a tövist.
- Tudod -
magyarázta, közben rágcsálva -, csak azért kérdeztem, mert nem tesz jót a
tövisnek, ha ráül valaki. Kinyomja belőle a valódi zamatot. A jövőre nézve
jegyezd meg ezt magadnak. Egy kis megfontolás, egy kis felebaráti előrelátás az
egész - sok minden múlik ezen. Szót sem érdemel.
Ebéd után
Róbert Gida odasúgott Nyuszinak, és Nyuszi azt felelte, hogyne, hogyne, hogyne,
természetesen, és egy kicsit félrevonultak a folyópartra.
- Nem
akarom, hogy a többiek hallják - mondta Róbert Gida.
-
Természetesen - mondta Nyuszi jelentős pillantással.
- Nézd csak,
Nyuszi... azt akarom kérdezni tőled, nem tudod véletlenül, hogy fest közelről
egy olyan izé... Északi-sark... és egyáltalán... mi fán terem az ilyesmi.
Nyuszi a
pofaszakállát cibálta.
-
Északi-sark? Vagyis... úgy érted, hogy azt kérdezed tőlem...
- Tudtam, de
elfelejtettem - vallotta be Róbert Gida nyíltan és elfogulatlanul.
- Én is
tudtam, bizony isten - mondta Nyuszi -, furcsa véletlen, én is elfelejtettem.
Úgy látszik, ugyanattól felejtettem el, mint te: attól, hogy tudtam.
- Gyanítom,
hogy be van szúrva a földbe.
- Az
valószínű. Ha egyszer olyan sark, ami egyáltalán be van szúrva, akkor csakis a
földbe lehet beszúrva, mert az a legkönnyebb. Hová szúrták volna különben?
- Én is így
gondolom.
- Az ám: de
hol szúrták le?
- Azt majd
kikutatjuk. Hiszen éppen arról van szó: fel kell fedezni, hová szúrták.
Visszamentek
a többiekhez. Malacka a hátán feküdt, a boldogok álmát aludta. Zsebibaba arcát
és mancsát mosta a patakban, Kanga büszkén dicsekedett a többieknek, hogy ez az
első eset, és hogy íme, már magától mosakszik. Bagoly egy Érdekes Történetet
mesélt Kangának; ilyen hosszú szavak voltak benne, mint Enciklopédia meg
Rododendron, amikre Kanga még csak nem is figyelt.
- Nem vagyok
én barátja ennek a sok mosakodásnak - dörmögött Füles. - Ez mind afféle modern
firlefanc, ezzel a fül mögötti elmélettel... Nem gondolod, Micimackó?
- Én? -
mondta Micimackó bizonytalanul. - Én azt gondolom...
Soha nem
derült ki, mit gondolt, mert Zsebibaba felvisított, aztán loccsanást lehetett
hallani és Kanga hangos jajveszékelését.
- Ez a vége
a nagy mosakodásnak - jegyezte meg Füles.
- Zsebibaba
a vízbe bukott! - kiabált Nyuszi, s Róbert Gidával egyetemben rohantak a
segítségére.
- Nézzétek,
hogy úszom! - visított Zsebibaba, miközben a vízesés elragadta, s bukfencezve
zuhant a patak alsó folyásába.
- Nem érzed
rosszul magad, drágám? - kérdezgette Kanga anyai aggodalommal.
- De igen! -
mondta Zsebibaba. - És nézzétek, hogy ú... ú... - de már elragadta a következő
vízesés.
Mindenki
tevékenykedett a mentés érdekében. Malacka például, aki rögtön felébredt, fel
és alá futkosott a parton, és szünet nélkül ezt kiabálta: - Nahát - de ilyet!
Nahát - de ilyet!
Bagoly
bőséges érvekkel magyarázta, hogy hasonló eseteiben a Váratlan és Időszaki
Elmerüléseknek mennyire fontos a Fejnek Víz Fölött Tartása.
Kanga a
földnyelven ugrált, s folyton kérdezgette:
- Hogy érzed
magad, drágaságom? Nem fáj a fejecskéd vagy valamicskéd?
Amire
Zsebibaba, ahogy egymás után merült ki a feje a következő zuhatag alján, mindig
újra ezt felelte:
- Nézzétek,
hogy úszom!
Füles
egyszerűen megfordult, farkát a vízbe lógatta, s háttal a baleset színhelyéhez
fordulva, egyre dörmögött:
- Ez mind a
mértéktelen mosakodás gyümölcse. De kapaszkodj a farkomba, Zsebibaba, és nem
lesz semmi baj!
Róbert Gida
és Nyuszi pedig csak arra ügyeltek, hogy a mentés teljes rendben folyjon le.
- Ne félj,
Zsebibaba, itt vagyok! - biztatta az áldozatot Róbert Gida.
- Zárjátok
el a sekélyest valamivel! - kiabált Nyuszi.
És Micimackó
már cselekedett is: szerencsére ő két zuhataggal lejjebb várta Zsebibabát,
mancsai közt egy hosszú léccel. Kanga odaugrált, elkapta a léc túlsó végét, s
így tartották a sekélyes fölött. Mikor Zsebibaba odaért, még egyszer elbugyborékolta:
- Nézzétek,
hogy úszom! - Aztán megakadt a lécben, és kimászott.
- Láttátok,
hogy úsztam? - dicsekedett még sokáig, köpködve magából a vizet, miközben Kanga
szidta és dörgölte. - Mackó, láttad, hogy úsztam? Ezt nevezem úszásnak! Nyuszi,
láttad, hogy mit csináltam? Úsztam! Hé, Malacka, Malacka, hol vagy? Láttad ezt
az úszást, amit véghezvittem? Belepottyanok a vízbe - na mit gondolsz, mit
csináltam erre? Hát úszni kezdtem! Úszni, bizony, ajhaj, mint a parancsolat!
Róbert Gida, láttad, hogy úsz...
De Róbert
Gida nem figyelt. Micimackót nézte elgondolkodva.
- Micimackó
- mondta végre -, hol szedted ezt a lécet?
Micimackó,
maga is csodálkozva, végignézte a lécet, amit még mindig a kezei közt
szorongatott.
- Találtam -
mondta. - Nézd, mekkora sarka van. Gondoltam, még szükségünk lehet rá.
Felszedtem.
- Micimackó
- mondta Róbert Gida ünnepélyesen -, expedíciónk elérte célját. Megtaláltad az
Északi-sarkot.
- Ó! -
mondta Micimackó.
Füles még
mindig egy helyben állt, farkát a vízbe lógatva. Mind odamentek hozzá.
- Szóljatok
Zsebibabának, hogy siessen - jegyezte meg. - Elázik a farkam. Nem akartam ezzel
senkit terhelni, de meg kell említenem. Nem mintha panaszkodnék. De tényleg
elázik.
- Itt
vagyok! - visított Zsebibaba.
- Úgy, hát
itt vagy?
- Láttad,
hogy úsztam?
Füles
kihúzta farkát a vízből, és lóbálni kezdte, hogy megszáradjon.
-
Számítottam rá - mondta. - Megdermedt a farkam. Elaludt, nem is érzem, hogy van.
Nem azért mondom. Nem vádolok senkit. De megdermedt.
- Ó, szegény
jó Füles! - sajnálta Róbert Gida. - Majd én megszárítom! - És kivette
zsebkendőjét, és ledörzsölte.
- Köszönöm,
Róbert Gida. Te vagy az egyetlen az egész társaságban, aki, úgy látszik, ért
valamit a szamárfarokhoz. A többiek... nem mondok semmit. Nem tehetnek róla,
hogy nincs képzeletük. Az ő számukra ez a testrész nem jelent semmit... Azt
hiszik, csak arra való, hogy lógjon!
- Ne törődj
vele, Füles! Most jobb?
- Sokkal.
Már érzem, hogy van... Már hozzám tartozik, tudod... Te megértesz engem, ugye?
- Hé, Füles!
- mondta Mackó, közeledve a léccel.
- Köszönöm
érdeklődésedet, Micimackó. Azt hiszem, ha minden jól megy, egy-két nap múlva
már használhatom...
- Mit?
- Hát nem a
farkam egészségi állapota iránt érdeklődtél?
- Nem is
tudtam, hogy beteg volt.
- Megint
tévedtem. Azt gondoltam, tudni szeretnéd, mi van vele, dermedt-e még, és hogy
nem lehetnél-e valamiben a segítségemre.
- Nem, az
nem én voltam. - Kicsit gondolkodott, aztán tanácstalanul hozzátette: - Talán
valaki más.
- Jó, add át
hálás köszönetemet az illetőnek, ha találkozol vele.
Micimackó
aggodalmasan nézett Róbert Gidára.
- Mackó
fedezte az Északi-sarkot - jelentette ki Róbert Gida. - Hát nem kedves tőle?
Mackó
szerényen lesütötte a szemét.
- Ez az? -
kérdezte Füles.
- Ez.
- És ezt
kerestük?
- Ezt.
- Úgy! Na...
fő, hogy nem esett az eső.
Beszúrták a
léc egyik sarkát a földbe, és Róbert Gida táblát erősített rá, és a táblára ez
volt írva:
ÉSZAKI-SARK
FELFEDEZVE MICIMACKÓ ÁLTAL
VAGYIS Ő TALÁLTA MEG
FELFEDEZVE MICIMACKÓ ÁLTAL
VAGYIS Ő TALÁLTA MEG
És így
indultak hazafelé. S az a gyanúm, bár adataim nincsenek, hogy Zsebibaba meleg
fürdőt kapott, mielőtt lefektették. Micimackó pedig egyenesen hazament, s nem
sajnált magától egy kis szíverősítőt.