amelyben Füles elveszti a farkát, és Mackó megtalálja
Öreg Szürke
Csacsi, Füles néven közismert, az erdőnek egy árnyékos sarkában állt, lógatva a
fejét, és mindenfélére gondolt. Néha szomorúan azt gondolta: "Miért?"
- és néha azt gondolta: "Minekutána"; - és néha azt gondolta:
"Amennyiben." Vagy: "Minekutána tehát." És néha nem is
tudta, hogy mire gondol. Így hát, mikor Micimackó arra sétált, Füles őszintén
megörült, hogy egy kicsit abbahagyhatja a gondolkodást, és azt mondhatja:
"Hát hogy vagyunk, hogy vagyunk?" - a maga borongós modorában.
- És te hogy
vagy? Nálad mi újság? - kérdezte Micimackó.
Füles
fölemelte a fejét, átfordult vele a jobb oldalra, és ott megint lelógatta.
- Nem
mondhatnám, hogy nagyon "hogyan" vagyok. Egy idő óta éppen csak hogy
vagyok, de nem vagyok hogyan.
- Nono -
mondta Mackó. - Nem kell azért elszontyolodni. Majd meglássuk. Mi baj?
Füles
hallgatva álldogált, és bánatosan lógatta a fejét. Micimackó egyszer-kétszer
körüljárta.
- Mi történt
a farkoddal? - mondta meglepetve.
- Mi történt
volna? - mondta Füles.
- Nem látom
sehol.
- Tényleg?
- Tényleg.
Ebben nem lehet tévedni. Mert vagy van, vagy nincs. És itt nincs.
- Hát akkor
mi van helyette?
- Semmi.
- Mindjárt
megnézem - mondta Füles, és lassan és óvatosan megfordult, hogy lássa azt a
helyet, ahol a farka volt az imént, aztán ráeszmélve, hogy nem látja,
visszafordult, lelógatta a fejét, átdugta a két mellső lába közt, aztán hosszú,
szomorú sóhajjal csak ennyit mondott:
- Attól
tartok, neked van igazad.
- Ritkán
tévedek - mondta Mackó.
- Akkor sok
mindent megértek - mondta Füles mélázva. - Ez sok mindent megmagyaráz. Nem
csoda.
- Valahol
elhagytad - mondta Micimackó.
- Vagy
valaki elvitte - mondta Füles. - Hasonlít az illetőhöz - tette hozzá hosszú
szünet után.
Mackó úgy
érezte, hogy valamit mondani kellene, de nem tudta, hogyan segítsen barátján.
Mindenesetre elhatározta, hogy segíteni fog.
- Füles -
jelentette ki ünnepélyesen -, én, Micimackó, fel fogom kutatni a farkodat.
- Köszönöm,
Mackó - felelte Füles. - Igaz barát vagy - mondta. - Nem úgy, mint Némelyek -
tette hozzá.
Így hát
Micimackó elindult, hogy megkeresse Füles farkát.
Szép tavaszi
reggel volt, amikor elindult. Lágy és átlátszó kis felhők játszadoztak boldogan
a kék firmamentumon, ráugráltak a napra, mintha el akarnák takarni, aztán
megint lemásztak róla, hogy a következő jöhessen sorra. A nap azért igyekezett
sütni; és a sövény, amely elhordta már tavalyi, szurkos fenyőruháját, most
öregnek és fakónak tűnt a tölgyek vakító divatos, tavaszi öltözéke mellett.
Sövényen és cserjén keresztül ballagott Mackó. A rekettye- és hangabokrokon át,
buckákon túl és megint vissza, és így végre, fáradtan és éhesen, elérkezett a
Százholdas Pagonyba. Mert a Százholdas Pagonyban lakott Bagoly.
"És ha
valaki tud valamit valamiről - mondta magának Mackó -, akkor az csak Bagoly
lehet, vagy ne hívjanak Micimackónak."
Bagoly a
Mogyorósban lakott, öreg házában; ez a ház mindenkiénél nagyobb volt és szebb
is, legalábbis Mackónak úgy tetszett, mert volt rajta kopogtató is meg csengő
is. A kopogtató alatt a következő felírás volt olvasható:
KRM KPGTTNI H ZT KRJ HGY KNYSSK
A csengő
alatt másik felírás ékeskedett:
H NM KRJ HGY KNYSSK KRTK CSNGTNI
Ezek a
feliratok Róbert Gidától származtak, ugyanis csak ő tudott helyesen írni az
egész erdőben; maga Bagoly, aki egyébként nagy bölcs hírében állott, a tulajdon
nevét "Bagoj"-nak írta.
Mackó
elolvasta mind a két utasítást, nagy figyelemmel, először jobbról balra, aztán
balról jobbra, hogy semmi se kerülje el figyelmét. Majd kopogott, meghúzta a
csengőzsinórt, aztán a csengőzsinóron kopogott, és meghúzta a kopogót.
Azonkívül, a
biztonság kedvéért, még kiabált is jó hangosan:
- Hé,
Bagoly! Eressz be! Itt Micimackó!
És az ajtó
kinyílt, és Bagoly kikukkantott.
- No mi az,
Mackó? - kérdezte bölcs mérséklettel. - Hogy ityeg a fityeg?
- Nagyon
lehangolt vagyok - mondta Mackó -, mert Füles barátom elvesztette a farkát. És
nagyon odavan szegény. Nem volnál olyan szíves megmondani a módját, hogy
találjuk meg?
- Szívesen -
mondta Bagoly. - A szokásos eljárás ilyen esetekben a következő...
- Nem
ismerek semmiféle Szokásos Eljárás című állatot. És ételt se. Ételben ismerem a
Tojásos Galuskát. Én csak egy szegény medvebocs vagyok, különben is az agyvelőm
meg van hűlve, és az ilyen hosszú szavakat nem szeretem.
- Arról van
szó, hogy mi a teendő.
- Amennyiben
arról van szó, akkor nem bánom - jegyezte meg Mackó engedékenyen.
- Először is
díjat kell kitűzni. Ennek pszichikus hatása van.
- Várjunk
csak - mondta Mackó, felemelve egyik mancsát. - Hogy milyen hatása van? Nem
hallottam jól a szót, éppen tüsszentettél, mikor mondtad.
- Én nem
tüsszentettem.
- De igen,
tüsszentettél.
- Bocsáss
meg, kérlek, de én nem tüsszentettem. Legalábbis nem tudok róla, és az ember
rendesen észre szokta venni, ha tüsszent. Különben is nem erről van szó. Arról
van szó, hogy pszichikus hatása van.
- Látod,
megint tüsszentettél - mondta Mackó szomorúan.
- Jutalomról
van szó - mondta Bagoly hangosan. - Hirdetést fogunk közzétenni, hogy tekintélyes
jutalomban részesül, aki nyomra vezet Füles elveszett farkát illetően.
- Értem,
értem - bólogatott Mackó. - Ami a tekintélyes jutalmat illeti - folytatta
álmodozva -, általában szokott nálam lenni, de ma otthon felejtettem - mondta,
és bánatosan vizsgálta az almáriumot. - Be kell vallanom, még csak vajat vagy
egy kis mézet se hoztam magammal.
- Akkor hát
- mondta Bagoly - megírjuk a hirdetést, és kifüggesztjük az egész Erdőben.
- Egy kis
mézet se - dörmögte maga elé Mackó, azután mélyet sóhajtott. És megemberelve
magát, igyekezett figyelni arra, amit Bagoly magyaráz.
De Bagoly
nagyon hosszan magyarázott, egyre hosszabb és hosszabb szavakat mondott, és a
végén mindig visszatért arra, amiből kiindult, és kifejtette, hogy az egyetlen
személy, aki ezt a hirdetést megírhatná, Róbert Gida személyében található.
- Ő volt az,
aki az én felirataimat is megszerkesztette, az ajtó mellé. Láttad őket?
Az egész
előadás közben Mackó felváltva igent és nemet válaszolt, behunyt szemmel, néha
duplán: "Igen, igen" -, néha értelmesen: "Nem, nem, szó sincs
róla" -, anélkül hogy sejtelme lett volna, mire válaszol. Most épp a
nemnél tartott.
- Nem
láttad? - mondta Bagoly egy kicsit csodálkozva. - Gyere az ajtó elé, majd
megmutatom.
Kifordultak
a kunyhó elé, és Mackó megint csak megbámulta a kopogtatót, a feliratot és a
csengőt, és minél tovább bámulta, annál inkább megerősödött benne valami furcsa
emlék, minthogyha mindezt ő már látta volna valahol, valahol máshol, valamikor
máskor.
- Csinos
csengőzsinór, nem? - kérdezte Bagoly.
Mackó
bólintott. - Valamire emlékeztet - mondta aztán -, de nem tudom mire. Honnan
szerezted?
- Az Erdőn
keresztül jöttem, és így, ahogy látod, ez a zsinór, végén a bojttal, ott lógott
ki egy bokorból. Először azt hittem, lakik valaki a bokorban, megrángattam a
zsinórt, de senki sem felelt. Türelmetlen voltam, erősebben kezdtem rángatni,
egyszer csak a kezemben maradt, s mert senki se szólt, hogy az övé, hazahoztam,
és...
- Bagoly -
mondta Mackó ünnepélyesen -, rettenetes dolog történt. Ez a zsinór nem a tied.
Ez másé.
- Hát kié?
- Fülesé, az
én öreg Füles barátomé. Az ő magántulajdona.
- Az övé?
- Amihez
méghozzá nagyon ragaszkodott. És még most is ragaszkodik.
Ezekkel a
szavakkal leakasztotta a csengőzsinórt, és visszavitte Fülesnek, és Róbert Gida
visszaszegezte Füles farkát a helyére, és Füles olyan boldog volt, hogy egész
nap büszkén csóválta és lengette, és Micimackó is úgy meg volt elégedve, hogy
azonnal hazament, egy kis megérdemelt szíverősítő irányában. Fél óra múlva,
ahogy megtörölte a száját, büszkén énekelni kezdett:
Ki találta meg Füles farkát,
talán Ferkó, Mickó, Lackó?
Egyik se!
Én találtam meg, Micimackó!
talán Ferkó, Mickó, Lackó?
Egyik se!
Én találtam meg, Micimackó!