MESE AZ ÖT LÁBUJJRÓL
Tudod-e,
hogy a nagy lábujjad miért olyan kövér, és a többi miért olyan sovány?
Elmondom
neked a történetüket:
Ez (a kis
lábujjad) elment egyszer az erdőbe, (ez a második) fogott egy nyuszit, ez (a
középső) hazavitte, ez (a negyedik) megsütötte, és ez a csúf, kövér (a
nagyujjad) egymaga megette az egészet.
Szép dolog
volt ez? Bizony nem volt szép!
Ezért is nem
szíveli a többi lábujjad mind a mai napig azt az egyet!
MESE A KEZED ÖT UJJÁRÓL
Piki (a
mutatóujj), Liki (a középső ujj), Csiki (a gyűrűsujj) és a kis Miki (a kisujj)
elmentek egyszer a mezőre, és fivérüket, Tokit (a hüvelykujjat) otthon hagyták.
Hiába mondta nekik Toki, hogy ne induljanak el nélküle, mert még bajba
keverednek, mégis otthon hagyták.
Piki így
szólt:
- Én majd
mutatom az utat.
Liki, mint
valamennyiük között a legnagyobb, folytatta:
- Én majd
előttetek állok, és irányítlak benneteket.
Csiki
megtoldotta:
- Én viszem
majd utánatok a kincseket.
A sort a kis
Miki zárta le ezekkel a szavakkal:
- Én meg
majd okos tanácsaimmal segítelek benneteket!
Így hát útra
keltek: legelöl Piki, utána jött Liki, őt követte a gyűrűkkel borított Csiki, s
leghátul ballagott a kis Miki.
Rövid idő
múlva egy vízpartra értek, de a hidat elsodorta az ár; ott álldogáltak hát jó
ideig, és egyre várták, hogy a víz majd csak elfogy, az azonban
folyton-folyvást folyt, és egyáltalán nem látszott úgy, mintha ki akarna
apadni.
Akkor a kis
Miki így szólt Likihez:
- Eredj, te
hosszújancsi, járkálj föl-alá a parton a gólyalábaiddal, és nézd meg, nem
találsz-e gázlót vagy pallót, ami átvinne a folyón! Míg te ez után jársz, mi
többiek megpróbálunk csónakot építeni.
Azzal a
három kicsi elindult csónaknak való fát keresni. Szerencsére találtak egy nagy
francia (vagy olasz) diót.
- Ha
legalább fel tudnánk nyitni - mondta a kis Miki -, akkor nyomban készen is
lenne a csónak!
Erre aztán
Piki és Csiki kétfelől megmarkolták a diót, és lám, amikor összeszedték minden
erejüket, húzták, ráncigálták, a dió egyszerre csak felpattant. Nyomban fogták
az egyik fél dióhéjat, jól kivájták, és levitték a folyóhoz.
Eközben
visszajött Liki is, mondván:
- Semerre
sincs sem gázló, sem híd!
- Most már
nincs is rá szükség! - mondta a kis Miki.
Valamennyien
beleültek a dióhéjba. A legkisebbik kormányzott, a többiek meg eveztek, így
aztán szerencsésen át is értek a túlsó partra.
Ott
kiszálltak, tovább vándoroltak, és egyszer csak egy nagy kerthez értek. Be is
mentek nyomban a kertbe, ahol egy nagy hordót találtak színültig tele mézzel.
Piki belenyúlt a hordóba, és megkóstolta, és mivel a méz jó édes volt, mindig
újra meg újra belenyúlt, és szüntelenül nyalakodott.
Végül a
többiek elunták a dolgot, és tovább akartak menni, Piki azonban nem akart
jönni, hogy mutassa nekik az utat; Liki hiába adta ki parancsait, Csiki meg
félt a rablóktól, és a kis Miki így szólt:
- Piki
rosszul végzi a dolgát, s a vége majd az lesz, hogy még pórul járunk!
Mielőtt még
észbe kaphattak volna, máris jött egy nagy csúnya medve, és fenyegetően
brummogta:
- Na, ti
tolvajok, most végre megfogtalak benneteket! Na megálljatok csak, majd adok én
nektek mézet! Egy pillanat alatt felfallak mindnyájatokat!
Az ujjacskák
erre úgy megrémültek, hogy mukkanni sem mertek. De aztán mégis csak megeredt a
szavuk. Térdre estek a medve előtt, és kegyelemért könyörögtek:
- Nem tudhattuk,
mackó, hogy ez a mézeskert a tiéd!
De minden
rimánkodás hiábavaló volt, s a medve már éppen neki akart fogni, hogy sorban
lenyelje őket, amikor a kis Mikinek okos ötlete támadt:
- Kedves
mackó! - szólalt meg. - Mi öten vagyunk testvérek, s a legidősebb fivérünk,
Toki otthon maradt. Hát ha már meg kell halnunk, kérlek, várj legalább addig,
amíg őt is idehívom, hogy együtt halhassunk meg mindnyájan!
A mohó
mackónak megtetszett az ötlet. Semmi kifogása nem volt az ellen, hogy egy jó
falattal többre tegyen ilyen módon szert.
Így hát az
incifinci kis Miki hazafutott, és segítségül hívta Tokit.
Toki először
szörnyen haragudott, mondván:
- Minek is
mentetek el? Nem megmondtam nektek már akkor, hogy ez lesz belőle? Most aztán
ficánkolhattok!
A kicsi
azonban addig-addig kérlelte, hogy végül is megkönyörült rajtuk, felmarkolt egy
nagy buzogányt, és elment utánuk.
Amikor aztán
odaértek a kis Mikivel a mézeskerthez, valamennyien egyszerre rárontottak a
medvére, és a nagy, erős Toki agyoncsapta a buzogánnyal. Aztán együtt
hazamentek, és mind az öten nagyon-nagyon boldogok voltak.
Ettől kezdve
a többi négy ujj soha el nem indult sehová az erős Toki nélkül, nem is érte
őket ezután soha semmi baj. Liki ettől kezdve mindig a középen maradt, ezért is
hívják mindmáig középső ujjnak. A nagy kövér Toki és a kis Miki őrt állva
mindig a két szélen mennek, mivel amaz az erejével, emez az agyafúrtságával
védi a többieket.
A kicsit
mindig bevonják a tanácskozásba, ha valami okosat akarnak kisütni. Ezért is
mondják mind a mai napig, hogyha valakinek bölcs ötlete támadt, hogy: „A
kisujjából szopta!”