Volt egyszer
egy öreg paraszt, az fogta egy szép napon az ekéjét, és elment a kemence mögé
szántani. Addig-addig szántogatott, míg egyszer csak talált egy nagy ládát.
- Vajon mi
lehet benne? - töprengett.
Bizony
nagyon furdalta a kíváncsiság, de a láda be volt zárva, és hatalmas lakat volt
rajta.
Elment hát a
paraszt, és hívott egy lakatost, akinek sok kulcsa volt. Ez fogta a legnagyobb
kulcsot, az éppen beleillett a zárba, így hát kinyitotta vele a ládát. Hát mit
látnak? A ládában egy másik láda volt, az is be volt zárva. Erre a lakatos
elővette a második kulcsot, és azt is kinyitotta. Abban megint egy újabb ládát
találtak, és ez még így folytatódott jó ideig: a ládában mindig egy újabb láda
volt, s egyik szebb volt, mint a másik.
Végül is egy
kicsike, aranyozott ládikóhoz értek. De a lakatosnak addigra már minden kulcsa
elfogyott. Fogott hát egy aranygombostűt, abból készített egy icipici
kulcsocskát, és azzal kinyitotta a ládikót. Akkor aztán végre meglátták a nagy
csodát: egy icike-picike aranyboci volt benne, amelyik annyira lerágta a
farkincáját, hogy már csak egy icike-picike csontocska maradt belőle.
Ha a kisboci
farka hosszabb lett volna, az én mesém is tovább tartott volna!