A kolibri
egészen kicsi madár, alig nagyobb a lepkénél. De a szárnyai nagyon gyorsak.
Olyan gyorsan röpül, akár a kilőtt puskagolyó. Egyszer aztán a fejébe vette,
hogy legyőzi a legnagyobb gólyát is, pedig az akár naphosszat a levegőben
marad, csakhogy a röpte nagyon lassú és nehézkes.
- Komámuram
- szólt a gólyához -, nem repülnénk egyszer versenyt?
- Miért ne?
De vajon elég erős vagy hozzá?
- Nagyon
erős vagyok! - büszkélkedett a kolibri.
- No, majd
meglátjuk. Mikor versenyezzünk?
- Holnap
reggel.
- Jó. Holnap
reggel várlak.
Másnap
reggel a kolibri a gólya elé állt.
- No,
komámuram, mi újság? - kérdezte a gólya.
- Nincs
semmi különös.
- Akkor hát
kezdhetjük a versenyt. Ki repül elsőnek? Kezdd talán te, én meg majd utánad
röpülök.
A kolibri
fölröppent, s hamarosan eltűnt. Ekkor a gólya is felröppent. De alighogy a
folyó fölé ért, a kolibri kifáradt, a vízre hullott, s ott vergődött,
csapkodott a szárnyával. Hamarosan odaért a gólya.
- No,
komámuram, mi újság? - kérdezte nevetve.
- Nincs
semmi különös - válaszolt a kolibri.
- Látod,
hogy megjártad? - nevetett a gólya.
- Komámuram,
engedd meg, hogy a farktollaidba kapaszkodjam! - kérte alázatosan a kolibri.
- Nem bánom -
mondta jólelkűen a gólya, s egyik hosszú lábát, amelyet röptében mindig
kinyújt, hogy azzal kormányozza magát, most odatartotta a bajba jutott
kolibrinak.
- Ülj csak a
lábamra!
A
csuromvizes kis madár a gólya lábába kapaszkodott, szépen elhelyezkedett rajta,
s fölkiáltott:
- Rajta,
sógor! Előre!
Így repültek
együtt, és estére kelve a folyam túlsó partjára értek. Mondjátok meg, melyikük
volt a győztes!