- Na, azt
hiszem, farkas komát örök időkre leráztam a nyakamról - mondta magában elégedetten
a róka bajuszát simogatva. - Biztosan nem felejti el egyhamar a tőlem kapott
utolsó leckét! De hát kibírhatatlan volt már vele a helyzet. Állandóan az
udvari bolondot akarta játszatni velem, és hogy egyik terülj-asztalkámtól a
másikhoz kísérgessem. Majd bolond lettem volna ingyen ebédhez juttatni! Mindig
drágán fizetett meg nekem a lakomáért. De most végre a magam ura lehetek.
Hátralevő napjaimat végre vidámságban akarom leélni és minden percét élvezni.
Egy ideig
valóban nagyon jól ment a róka sora, kevés fáradsággal és veszély nélkül jutott
mindig jobbnál-jobb falatokhoz. Egyszer azonban beköszöntöttek az ínséges
napok. Ettől kezdve szinte sohasem lakott jól, sokszor napokon és éjszakákon át
kínozta az éhség.
Egyszer
éppen megint nagyon éhes volt, mert hosszú időn át hiába szimatolt, semmit sem
talált. Végül már úgy nyargalászott föl-alá az erdőben, mint a tébolyodott, és
mindenfelé nézelődött, vajon nem fedez-e fel mégis valamiféle zsákmányt.
Hát egyszer
csak jött egy hollómama, aki már régóta orvos után kutatott, mert a fiókáit
csúf kiütés kínozta. Megörült hát, mikor meglátta a rókát, mert azt gondolta:
„Ez a sárga kabátos úr bizonyosan doktor!” Odarepült hozzá, és elpanaszolva
gondját-baját, kérte, hogy segítsen a fiókáin.
A róka
elgondolkozva csóválta meg a fejét, mondván:
- Ez bizony
nagyon veszélyes kór! De azért vezess oda hozzájuk, látnom kell a betegeket.
A holló
készségesen eleget tett a róka felszólításának, ravaszdi koma pedig boldogan
nevetett magában, mikor meglátta a teli hollófészket s benne a hét jól fejlett
madárfiókát.
Mindannyiuknak
megnézte a pulzusát. Aztán a kis hollók kitátották a csőrüket, és sírva rikoltoztak
félelmükben.
- Ó, milyen
csúnyán köhögnek szegénykék! Ez bizony szamárköhögés. Nincsen jobb orvossága,
mint egy jó meleg fekvőhely. De hamarosan meg fognak gyógyulni, mert én meleg
ágyba fektetem őket!
Azzal gyors
egymásutánban nyelte el a fiókákat, és hollómama örülhetett, hogy legalább ő
maga ép bőrrel menekült meg az „orvos” karmai közül.