Volt egyszer
egy szegény ember, annak a szegény embernek felesége, egy fia, s egy vörös
tehene. Egyszer csak meghal a szegény ember felesége, s alig telt el egy hónap,
kettő, azt mondja a gyermeknek a szomszédasszony:
- Te
legényke, mondd meg az édesapádnak, hogy vegyen el engem feleségül, mert én
téged tejbe-vajba fürösztelek, s hasábfával kenegetlek.
Mondja a
gyermek az apjának, hogy mit üzent a szomszédasszony.
Gondolja
magában a szegény ember: én bizony el is veszem. Ő is szegény, én is, az igaz,
egy koldustarisznyából kettő lesz, de majd csak lesz valahogy.
El is vette
feleségül a szomszédasszonyt, de az olyan mostohán bánt a gyermekkel, hogy
mindig verte, s még amellett enni sem igen adott neki. A mostohának volt három
leánya, de milyen három leánya! A legidősebbnek volt egy szeme, a másodiknak
kettő, a harmadiknak három. Ezek meg mindig csúfolódtak a szegény gyermekkel.
Egyszer a
legényke elviszi a vörös tehenet éjjelre legeltetni, s mikor estefelé elővette
a tarisznyáját, hogy egyék belőle, hát kenyér helyett egy nagy darab tégla volt
benne!
Megszomorodik
a legényke, még a könnye is kicsordult. Ahogy ezt látja a vörös tehén, odamegy
a legénykéhez, s azt mondja neki:
Ne búsulj,
te legényke, hanem mondjad: "Aludjál el, egy szem", mert a mostohád
utánad küldte az egyszemű leányát, hogy lesse meg, mit csinálsz. Azután csavard
ki az egyik szarvamat, abban elég tejet találsz.
Bezzeg, hogy
egyszeribe mondta a legényke: "Aludjál el, egy szem", s az egyszemű
leány elaludt. Azzal kicsavarta a vörös tehén egyik szarvát, s abból a tejet
mind kiitta.
Másnap,
amikor hazament, csak elcsudálkozott a gonosz mostoha, hogy a gyermek nem halt
éhen. Este megint elment legeltetni, s amikor falatozni akart, megint csak
téglát talált a tarisznyában. Odamegy a tehén, s azt mondja a megszomorodott
legénykének:
- Hallod-e,
legényke, most a kétszemű leány leskelődik utánad, hát csak mondjad:
"Aludjál el, két szem", azután csavarintsd meg az egyik szarvamat, s
annyi tejet igyál, amennyi csak beléd fér.
Úgy is tesz
a legényke, azt mondja: "Aludjál el, két szem", s a kétszemű leány
mindjárt el is alszik, azután megcsavarintotta a tehén szarvát, s jóllakott
tejjel.
Mikor reggel
hazament, még jobban elcsudálkozott a gonosz mostoha, hogy a
"macska-béka" gyermek nem halt meg az éhségtől. Kérdi a lányát, mit
látott, mit csinált az a gyermek, de a kétszemű leány nem tudott mondani
semmit.
Harmadnap a
háromszemű leány ment a legényke után leskelődni: de a legényke nem tudta, hogy
ennek három szeme van, mert a harmadik a nyakcsigáján volt. Ő hát, amikor enni
akart, csak azt mondotta: "Aludjál el, két szem." A két szem el is
aludt, de a harmadik ébren maradt, s a leány jól látta, hogy a legényke a tehén
szarvából iszik.
Mindjárt
hazafutott, s megmondta az anyjának, hogy mit látott.
Aj,
megmérgelődik a gonosz mostoha, hogy az ő eszén így túljártak! Ahogy a legényke
hazajött a tehénnel, rávette az urát, hogy üttesse meg azt a dög állatot, mert
egy csepp tejet sem ád. Meghallja ezt a legényke, kifut a pajtába, s nagy sírva
elmondja, hogy mit hallott.
- Ne búsulj
semmit - mondta a vörös tehén -, csak kérd meg az apádat, hogy te üthess le
engem. Mikor kezedben lesz a fejsze, üsd fejbe a gonosz mostohát, azzal szökjék
fel a hátamra, s úgy elviszlek, hogy soha utol nem érnek ez árnyékvilágban.
Úgy is tett
a legényke. Az apja megengedte, hogy ő üthesse meg a tehenet, ő pedig hirtelen
fejbe ütötte a mostohát, a kötelet elvágta, felszökött a tehén hátára, s azzal,
uzsgyi neki, vesd el magad! - úgy elnyargalt vele a vörös tehén, hogy meg sem
állott a rézrétig.
Ezen a réten
a rézbika volt a gazda. Amint megérkeztek, a vörös tehén elkezdett legelészni,
a legénykének pedig azt mondotta, hogy másszon fel a legmagasabb jegenyefára, s
ha jő a rézbika, kiáltson neki.
Egyszer csak
jő a rézbika, hogy hét singnyire szakadt ki a száján a láng. Lekiált a
legényke:
- Jő a
rézbika, vigyázz, vörös tehén!
A vörös
tehén behúzódik az árokba, s a rézbika nem találja meg, de közben felpislant a
fára, észreveszi a legénykét, s mondja neki:
- No, te
vörös tehén fia, János! Mondd meg az anyádnak, hogy holnap megküzdünk
életre-halálra! Készüljön rá!
Megijedt a
legény, mondja a vörös tehénnek, hogy mit üzent a rézbika.
- Ne félj -
vigasztalta a tehén -, csak ma jól ehessem, ihassam, holnap megölöm.
Másnap
reggel el is jött a rézbika, bömbölt, hogy a föld is rengett belé.
- Állj ki,
vörös tehén, ha az én rétemre mertél jönni!
Ki is állott
a vörös tehén, neki a bikának, s egy öklelésibe úgy megdöfte, hogy egyszeribe
vége volt.
- No, fiam,
most már menjünk innét - mondta a tehén.
A legényke
felült a tehén hátára, s másnapra kelve megérkezett az ezüstrétre. Amint
odaértek, elkezdett legelészni a tehén, a legényke pedig felmászott a
legmagasabb jegenyefára, s onnan nézte, hogy jő-e az ezüstbika, mert ez volt az
ezüstrét gazdája.
Hát jött biz
az egyszeribe szörnyű bömböléssel, szakadt a láng a szájából vagy tizennégy
singre.
Kiáll a
vörös tehén, összecsapnak. Küzdenek három teljes óráig, egyik sem tudja
legyőzni a másikat. A fejük felett kárognak a varjak, s az ezüstbika
felkiáltott nekik:
- Hé,
varjak, adjatok egy csepp vizet, mert mindjárt dögöt adok.
Azt mondja a
vörös tehén:
- Hozzatok
nekem, hé, mert én kettőt adok!
A varjak a
vörös tehénnek hoztak vizet, mindjárt erősebb lett, s megölte az ezüstbikát.
Az
ezüstrétről indultak az aranyrétre. Hét nap s hét éjjel mind mentek, s akkor
értek helybe.
A legényke
megint csak felmászott a legmagasabb jegenyefára, a tehén pedig legelészett a
réten. Egyszerre csak kiált a legényke.
- Vigyázz,
vörös tehén, jő az aranybika!
Jött is, de
úgy, hogy hetven singre szakadt a láng a szájából. A tehénnek, nem gyűlt volt
elég ereje, behúzódott egy árokba. Az aranybika bömbölt szörnyűségesen, s
felszólalt a jegenyefára:
- Hallod-e,
te vörös tehén fia, János! Mondd meg az anyádnak, hogy holnap jó hajnalban
megint eljövök, s akkor itt találjam, mert én küzdeni akarok vele
életre-halálra!
Másnap jó
hajnalban el is jött pontosan az aranybika, de most a vörös tehén sem bújt el
előle. Összecsaptak, türkölőznek, vagy hat óráig küzdölődnek, de egyik sem
tudta legyőzni a másikat.
Mikor már
látták, hogy így semmire sem mennek, az aranybika keresztülbucskázott a fején,
s lett belőle egy kerék, a vörös tehén nemkülönben, s abból is lett egy kerék.
A két kerék kiment két hegy tetejére, onnét egyszerre megindultak s
összeütköztek, de egyik sem tudott ártani a másiknak.
Azt mondja
most az aranybika:
~ No,
hallod-e, te vörös tehén, még próbáljunk egyet. Én leszek kék láng, s te légy
vörös láng, s égessük egymást.
Úgy lett,
amint az aranybika mondta, égetik, égetik egymást, de csak nem tudnak egymásnak
ártani.
Amíg így
kínlódnak, elrepül felettük három varjú. Felkiált a kék láng:
- Hé,
varjak, hozzatok vizet, s öntsétek a vörös lángra, mert dögöt kaptok.
Azt kiáltja
a vörös láng:
- A kék
lángra öntsétek, mert én három dögöt adok.
A varjak
hoznak is vizet, s kioltják a kék lángot. Most már a vörös tehén egészen
szabadon legelészhetett a három réten, János pedig, mikor akkorára cseperedett
- ott, az aranyrét túlsó felén, ni! lakott egy király, annak elvette a leányát,
s ma is él, ha meg nem halt.