Harcba
indult a teknősbéka, s amint ment, mendegélt, találkozott a prérifarkassal. A
prérifarkas megkérdezte:
- Hová
tartasz, unokám?
A teknős így
felelt:
- Harcba
indulok.
A
prérifarkas tovább érdeklődött:
- Merre
mész? Veled tarthatnék?
- Arra
megyek, ahol sok ember van - felelte a teknős -, és társakat keresek. Hadd
lássam, hogy tudsz futni.
A
prérifarkas sebesen nekiiramodott, a teknős azonban azt mondta:
- Nem futsz
elég gyorsan. Nincs rád szükségem.
Továbbment a
teknősbéka, és találkozott a rókával. Kérdezte a róka, hogy hová tart.
- Harcba
indulok - felelte a teknősbéka. - Arra megyek, ahol sok ember van.
- Veled
mehetnék? - kérdezte a róka.
A teknős azt
mondotta:
- Hadd
lássam, milyen gyorsan futsz.
Szaladt a
róka, de olyan gyorsan, hogy a teknős egy szempillantás múlva már alig látta,
mégis azt mondta:
- Nem futsz
elég gyorsan, nincs rád szükségem.
A teknősbéka
folytatta útját, és egy sólyom repült felette. A sólyom hallotta, hogy a teknős
azt mormolja: „Harcba indulok, társakat keresek.” A sólyom megkérdezte:
- Mit
beszélsz magadban, fivérem?
- Harcba
indulok - mondta a teknős.
- Veled
mehetnék? - kérdezte a sólyom.
- Hadd
lássam, milyen gyorsan repülsz - felelte a teknős.
A sólyom
olyan gyorsan repült, hogy a teknős nem is tudta szemével követni, mégis, mikor
visszajött a sólyom, azt mondta:
- Nem
repülsz elég gyorsan, nincs rád szükségem.
Ismét ment,
mendegélt a teknősbéka, és mondogatta magában: „Harcba indulok, társakat
keresek.” Elébe termett egy nyulacska, és kérdezte:
- Elmehetnék
veled?
- Hadd
lássam, milyen gyorsan futsz - mondotta a teknősbéka.
Szaladt a
nyúl, szaladt, szaladt, de a teknősbéka neki is csak azt mondta:
- Nem futsz
elég gyorsan, nincs rád szükségem.
Továbbment a
teknős, és egyre azt hajtogatta: „Harcba indulok, társakat keresek.” Hirtelen
elébe állt egy kőkés, és azt mondotta:
- Fivérem,
akarsz engem magaddal vinni?
- Hadd
lássam, tudsz-e gyorsan szaladni - mondta neki a teknősbéka.
A kés
szaladni próbált, de nem tudott.
- Jól van -
szólt a teknős -, velem jöhetsz.
Folytatták
útjukat, de a teknősbéka csak egyre azt mondogatta: „Harcba indulok, társakat
keresek.”
Elébe állt
egy hajkefe.
- Mit
mondtál? - kérdezte a teknőstől.
- Harcba
indulok - felelte a teknős.
- Veled
jöhetek? - kérdezte a kefe.
A teknős azt
felelte:
- Hadd
lássam, milyen gyorsan futsz.
A kefe
szaladni próbált, de nem tudott. Erre neki is azt mondotta a teknősbéka:
- Jól van,
velem jöhetsz.
Továbbmentek,
mendegéltek, és a teknős csak mondogatta magában: „Harcba indulok, társakat
keresek.”
Arra jött egy
ár, az a hegyes szerszám, amelyet cipőkészítéshez használnak, és megkérdezte:
- Elmehetek
veled?
A teknősbéka
őt is biztatta, hogy fusson. Az ár szaladni akart, de nem tudott.
- Jól van -
mondotta a teknős -, te is velünk jöhetsz.
Így mentek,
mendegéltek négyen, amíg egy nagy településhez értek. A teknősbéka beküldte a
kést a faluba. A kés a földre lapult, egy ember megtalálta, hazavitte, és
miközben húst vágott, megvágta az ujját.
Eldobta
haragjában a kést, a kés pedig visszament a teknőshöz, és azt mondta:
- Egy ember
fölszedett, és amikor húst akart velem vágni, megvágta a kezét, és eldobott,
Visszajöttem.
Akkor a
teknős így szólt:
- Jól
tetted, amit tettél. Nos, kefe fivérem, te is indulj, és lássuk, mire jutsz.
A kefe is
bement a faluba. Egy fiatal lány felszedte, szép fekete haját kefélgette vele.
A kefe rángatta a leányka haját, úgyhogy a lány haragos lett, s kidobta a
kefét.
A hajkefe visszament a teknőshöz, és azt mondotta:
- Teknős
fivérem, egy fiatal lányt találtam, akinek gyönyörű szép haja volt. Megpróbált
velem fésülködni, rángattam a haját, és eldobott.
- Jól van -
mondotta a teknős -, ár fivérem, most már csak te vagy hátra. Indulj te is
harcba, és légy bátor.
Az ár bement
a faluba. Egy öregasszony talált rá, megpróbálta a mokasszinját varrni vele, de
az ár az ujjába akadt, és megsebezte. Az asszony haragos lett, eldobta az árt,
az pedig visszatért, és azt mondotta:
- Teknős
fivérem, egy öregasszonynak az egyik ujjába beakadtam, amikor mokasszinját
varrta, s fájdalmat okoztam neki, így hát eldobott.
- Jól van,
fivéreim, most rajtam a sor - mondotta a teknősbéka.
Azzal ő is
bement a faluba, az emberek látták, és kérdezték egymást:
- Mit
jelentsen ez? Nézzétek, egy teknősbéka, öljük meg és együk meg.
Foglyul
ejtették a teknőst, és azt mondták:
- Jó parázs
van, tegyük rá a teknősbékát.
- Jól van -
mondotta a teknős -, ez éppen megfelel nekem. De ha a négy lábamat négyfelé
meresztem, vigyázzatok, mert megégetlek benneteket.
A teknősnek
így sikerült rászedni az embereket, akik egyre azon töprenkedtek, hogyan állhatnának
bosszút rajta. Végül azt gondolták ki, hogy egy üstöt tesznek a tűzre, és
amikor forr benne a víz, akkor beledobják a teknőst.
Meghallotta
ezt a teknős, azt felelte nekik:
- Jól van,
ezt már szeretem, csak tegyetek be az üstbe, majd jól leforrázlak benneteket.
Az emberek
tanakodtak, azt mondották:
- Akkor hát
dobjuk be a folyóba.
A teknősbéka
kiabált:
- Nem, ezt
ne tegyétek velem, félek, félek!
Az emberek
nevettek:
- Nézzétek,
hogy fél a víztől a teknősbéka. Dobjuk hát bele!
De a teknős
tovább könyörgött:
- Jaj, jaj,
úgy félek, ne dobjatok a vízbe.
Az emberek
erre bedobták a vízbe, a teknős a víz alá merült, majd a felszínre került, és
onnan kiabált:
- Jól
becsaptalak benneteket - és a nyelvét is kiöltötte.
Az emberek felszedték a kést, az árt és a kefét, és használták őket. A
teknősbéka pedig a vízben maradt, és valahányszor az emberek közel mentek a vízhez, a teknősbéka így
csúfolta őket:
- Jól
becsaptalak titeket, hiszen a víz az én otthonom.
Az emberek kővel dobálták, de a teknősbéka a víz alá merült, s még most is
vígan él a habokban.