A TEKNŐSBÉKA HARCBA INDUL



Harcba indult a teknősbéka, s amint ment, mendegélt, találkozott a prérifarkassal. A préri­farkas megkérdezte:
- Hová tartasz, unokám?
A teknős így felelt:
- Harcba indulok.
A prérifarkas tovább érdeklődött:
- Merre mész? Veled tarthatnék?
- Arra megyek, ahol sok ember van - felelte a teknős -, és társakat keresek. Hadd lássam, hogy tudsz futni.
A prérifarkas sebesen nekiiramodott, a teknős azonban azt mondta:
- Nem futsz elég gyorsan. Nincs rád szükségem.
Továbbment a teknősbéka, és találkozott a rókával. Kérdezte a róka, hogy hová tart.
- Harcba indulok - felelte a teknősbéka. - Arra megyek, ahol sok ember van.
- Veled mehetnék? - kérdezte a róka.
A teknős azt mondotta:
- Hadd lássam, milyen gyorsan futsz.
Szaladt a róka, de olyan gyorsan, hogy a teknős egy szempillantás múlva már alig látta, mégis azt mondta:
- Nem futsz elég gyorsan, nincs rád szükségem.
A teknősbéka folytatta útját, és egy sólyom repült felette. A sólyom hallotta, hogy a teknős azt mormolja: „Harcba indulok, társakat keresek.” A sólyom megkérdezte:
- Mit beszélsz magadban, fivérem?
- Harcba indulok - mondta a teknős.
- Veled mehetnék? - kérdezte a sólyom.
- Hadd lássam, milyen gyorsan repülsz - felelte a teknős.
A sólyom olyan gyorsan repült, hogy a teknős nem is tudta szemével követni, mégis, mikor visszajött a sólyom, azt mondta:
- Nem repülsz elég gyorsan, nincs rád szükségem.
Ismét ment, mendegélt a teknősbéka, és mondogatta magában: „Harcba indulok, társakat keresek.” Elébe termett egy nyulacska, és kérdezte:
- Elmehetnék veled?
- Hadd lássam, milyen gyorsan futsz - mondotta a teknősbéka.
Szaladt a nyúl, szaladt, szaladt, de a teknősbéka neki is csak azt mondta:
- Nem futsz elég gyorsan, nincs rád szükségem.
Továbbment a teknős, és egyre azt hajtogatta: „Harcba indulok, társakat keresek.” Hirtelen elébe állt egy kőkés, és azt mondotta:
- Fivérem, akarsz engem magaddal vinni?
- Hadd lássam, tudsz-e gyorsan szaladni - mondta neki a teknősbéka.
A kés szaladni próbált, de nem tudott.
- Jól van - szólt a teknős -, velem jöhetsz.
Folytatták útjukat, de a teknősbéka csak egyre azt mondogatta: „Harcba indulok, társakat keresek.”
Elébe állt egy hajkefe.
- Mit mondtál? - kérdezte a teknőstől.
- Harcba indulok - felelte a teknős.
- Veled jöhetek? - kérdezte a kefe.
A teknős azt felelte:
- Hadd lássam, milyen gyorsan futsz.
A kefe szaladni próbált, de nem tudott. Erre neki is azt mondotta a teknősbéka:
- Jól van, velem jöhetsz.
Továbbmentek, mendegéltek, és a teknős csak mondogatta magában: „Harcba indulok, társa­kat keresek.”
Arra jött egy ár, az a hegyes szerszám, amelyet cipőkészítéshez használnak, és megkérdezte:
- Elmehetek veled?
A teknősbéka őt is biztatta, hogy fusson. Az ár szaladni akart, de nem tudott.
- Jól van - mondotta a teknős -, te is velünk jöhetsz.
Így mentek, mendegéltek négyen, amíg egy nagy településhez értek. A teknősbéka beküldte a kést a faluba. A kés a földre lapult, egy ember megtalálta, hazavitte, és miközben húst vágott, megvágta az ujját.
Eldobta haragjában a kést, a kés pedig visszament a teknőshöz, és azt mondta:
- Egy ember fölszedett, és amikor húst akart velem vágni, megvágta a kezét, és eldobott, Vissza­jöttem.
Akkor a teknős így szólt:
- Jól tetted, amit tettél. Nos, kefe fivérem, te is indulj, és lássuk, mire jutsz.
A kefe is bement a faluba. Egy fiatal lány felszedte, szép fekete haját kefélgette vele. A kefe rángatta a leányka haját, úgyhogy a lány haragos lett, s kidobta a kefét.
A hajkefe visszament a teknőshöz, és azt mondotta:
- Teknős fivérem, egy fiatal lányt találtam, akinek gyönyörű szép haja volt. Megpróbált velem fésülködni, rángattam a haját, és eldobott.
- Jól van - mondotta a teknős -, ár fivérem, most már csak te vagy hátra. Indulj te is harcba, és légy bátor.
Az ár bement a faluba. Egy öregasszony talált rá, megpróbálta a mokasszinját varrni vele, de az ár az ujjába akadt, és megsebezte. Az asszony haragos lett, eldobta az árt, az pedig vissza­tért, és azt mondotta:
- Teknős fivérem, egy öregasszonynak az egyik ujjába beakadtam, amikor mokasszinját varrta, s fájdalmat okoztam neki, így hát eldobott.
- Jól van, fivéreim, most rajtam a sor - mondotta a teknősbéka.
Azzal ő is bement a faluba, az emberek látták, és kérdezték egymást:
- Mit jelentsen ez? Nézzétek, egy teknősbéka, öljük meg és együk meg.
Foglyul ejtették a teknőst, és azt mondták:
- Jó parázs van, tegyük rá a teknősbékát.
- Jól van - mondotta a teknős -, ez éppen megfelel nekem. De ha a négy lábamat négyfelé meresztem, vigyázzatok, mert megégetlek benneteket.
A teknősnek így sikerült rászedni az embereket, akik egyre azon töprenkedtek, hogyan állhat­nának bosszút rajta. Végül azt gondolták ki, hogy egy üstöt tesznek a tűzre, és amikor forr benne a víz, akkor beledobják a teknőst.
Meghallotta ezt a teknős, azt felelte nekik:
- Jól van, ezt már szeretem, csak tegyetek be az üstbe, majd jól leforrázlak benneteket.
Az emberek tanakodtak, azt mondották:
- Akkor hát dobjuk be a folyóba.
A teknősbéka kiabált:
- Nem, ezt ne tegyétek velem, félek, félek!
Az emberek nevettek:
- Nézzétek, hogy fél a víztől a teknősbéka. Dobjuk hát bele!
De a teknős tovább könyörgött:
- Jaj, jaj, úgy félek, ne dobjatok a vízbe.
Az emberek erre bedobták a vízbe, a teknős a víz alá merült, majd a felszínre került, és onnan kiabált:
- Jól becsaptalak benneteket - és a nyelvét is kiöltötte.
Az emberek felszedték a kést, az árt és a kefét, és használták őket. A teknősbéka pedig a víz­ben maradt, és valahányszor az emberek közel mentek a vízhez, a teknősbéka így csúfolta őket:
- Jól becsaptalak titeket, hiszen a víz az én otthonom.
Az emberek kővel dobálták, de a teknősbéka a víz alá merült, s még most is vígan él a habokban.