- Még
ugyanazon a mulatságon történt - kezdte másnap Rémusz bácsi -, még ugyanazon a
mulatságon: Mezeiéknél, hogy a Nyúl széles jókedvében azzal a bizonyos
félelmetes, nagy erejű, nagy étvágyú Öhöm-Böhömmel kezdte rémítgetni a Rókát.
Ebből talán még nem lett volna semmi baj, ha a Nyúl nem viszi túlságba a
dolgot. Addig-addig emlegette azonban azt a szörnyűséges pikkelyes fenevadat,
ameddig a Róka észre nem vette (persze, része volt ebben a báránykisasszonykák
neveletlen vihogásának is), hogy a Nyúl meg akarja szégyeníteni az egész társaság
előtt. Nagyon megharagudott a Róka, de amolyan hát mögötti természet lévén, nem
mutatta ki a haragját, hanem elhatározta, hogy mihelyt teheti, bosszút áll a
Nyúlon.
- És hogy
állt bosszút rajta? - érdeklődött a Kisfiú.
- Éppen
erről szól a mai mese - felelte az öreg néger.
Egyszer a Nyúl éppen a veteményeskertjében locsolgatott, kapálgatott, amikor beszólt hozzá a kerítésen át a Róka:
- Adj’isten,
komám! Sok a dolgod?
- Nem
mondhatnám - felelte a Nyúl. - Csak teszek-veszek, kertészkedem itt a ház körül.
- Nem volna
kedved egy kis sétára? - kérdezte a Róka,
- Hová
mennénk?
- Csak emide
le.
- Hol van az
az emide le? - tudakolta a Nyúl.
Erre azt
felelte a Róka, hogy egy kis sárgabarackot szeretne enni, de megrándította a
lábát, nem bír felmászni a fára; azt szeretné, ha a Nyúl másznék fel helyette,
és ledobálna neki vagy egy kalapra valót.
- Úgy tudtam
eddig, hogy utálod a gyümölcsöt - jegyezte meg a Nyúl.
- Az utóbbi
időben igen megszerettem - felelte a Róka. - Jót tesz az emésztésemnek.
A Nyúl
mindjárt gyanította, hogy valami huncutság van a dologban. De azért adta a
hiszékenyt, mert kíváncsi volt, hogy mit tervez a Róka.
- Ezt a kis
szívességet igazán megtehetem neked - mondta. - Gyerünk ahhoz a barackfához!
Nemsokára
odaértek.
- Ez az a fa
- mutatta a Róka. - Látod, milyen szép érett rajta a gyümölcs?
- Látom -
bólintott a Nyúl. - Meg kell adni, igazán jófajta barack.
-
Kapaszkodjál fel arra a vastag ágra - biztatta a Róka. - Egyél annyit, amennyi
jólesik, azután hajíts le nekem is néhányat.
- Szíves
örömest! - felelte készségesen a Nyúl, és mindjárt fel is mászott a fára.
- Hát a Nyúl tud fára mászni? - csodálkozott a Kisfiú.
- Nem
mindegyik - válaszolta Rémusz bácsi. - De ez tudott.
- Biztosan
az apukájától tanulta. És az is az apukájától.
- Biztosan -
mondta az öreg. - Az pedig egy fáramászó-tanártól.
- A
fáramászó-tanár pedig egy másik fáramászó-tanártól, és a másik fáramászó-tanár
egy harmadik fáramászó-tanártól. De hogy az kitől tanulta, azt már nem tudod.
Igaz?
- Igaz -
felelte Rémusz bácsi.
- Hát akkor
folytasd a mesét - kérte a Kisfiú.
A Nyúl tehát felmászott a fára, a Róka pedig leült a fa tövében. Arra számított, hogy ha a Nyúl jóllakik barackkal, és elnehezülve, ellustulva, leereszkedik a földre: ő majd hátulról észrevétlenül elkapja a nyakát.
De hát a
Nyúl kitalálta, hogy miben fő a Róka feje! Megkóstolta a barackot, és
csettintett a nyelvével:
- Ez aztán a
barack! Illatos, zamatos, puha!
- Adj egyet!
- kérte a Róka.
- Tessék! -
szólt a Nyúl.
Le is dobott
egy barackot. Épp a Róka feje búbját érte, szét is loccsant rajta.
- Ejnye, be
ügyetlen vagy! - bosszankodott a Róka.
- Nem én
vagyok ügyetlen, hanem te! - felelte a Nyúl. - Miért állsz ide, a fa alá? Menj
messzebb egy kicsit.
A róka
hátrált néhány lépést.
- No, most
dobj egyet! - kiáltotta.
- Dobom már!
- kiáltott vissza a Nyúl. - Csak aztán kapd is el!
A barack a
Róka hátán puffant, lekvár lett belőle.
- Nem tudsz
vigyázni? - mérgelődött a Róka.
- Hiába
vigyázok, ha ilyen közel állsz a fához.
A Róka még
tovább ment.
- Itt jó
lesz? - kérdezte.
- Nagyon jó!
Nem is egy
barackot dobott a Nyúl, hanem egymás után hármat. Az egyikkel tomporon találta
a Rókát, a másikkal szügyön, a harmadikkal orron.
- Elég! -
ordított a Róka. - Inkább lemondok a sárgabarackról. Csak egyél magad, én majd
megvárlak.
- Már
jóllaktam - válaszolta a Nyúl. - Azt hallottam, hogy nem jó sok gyümölcsöt enni
éhgyomorra.
- Hát akkor
le is jöhetnél a fáról - mondta a Róka.
- Már régen
lejöttem - nevetett a Nyúl.
És
csakugyan: ott ült a mezőn, a Róka háta mögött, biztonságos messzeségben.
- Ejnye -
csóválta a fejét a Róka. - Miért futottál el olyan hirtelen? Csak nem hiszed,
hogy bántani akarlak?
- Eszembe
sem jutott, hogy ilyesmivel gyanúsítsalak! - felelte a Nyúl. - És hogy lásd,
milyen jó barátod vagyok, megtanítalak egy
mulatságos találós kérdésre. Kíváncsi vagyok, megfejted-e.
A Róka, aki
igen nagyra volt az eszével, így szólt:
- Nincs az a
találós kérdés, amelyet meg ne fejtenék. Hadd halljam!
- Hát ide
figyelj! - mondta a Nyúl. - Találd ki, mi az:
Kívül olyan, mint a kalap,
a bélése igen ragad.
Ha befér is fejed fele,
nem egykönnyen jön kifele.
a bélése igen ragad.
Ha befér is fejed fele,
nem egykönnyen jön kifele.
A Róka
töprengett, törte a fejét. A végén bevallotta, hogy nem tudja megfejteni a
rejtvényt.
- Nem is
tudhatod - felelte a Nyúl. - Ezt a találós kérdést ugyanis csak az fejtheti
meg, aki előzőleg mézet evett.
- Hol
találok most mézet? - tudakolta a Róka.
- Gyere
velem, megmutatom - mondta a Nyúl. Egyenesen a Medve méhesébe vezette a Rókát.
Ott sorakoztak a kaptárak.
- Állj ide -
szólt a Nyúl. - Én majd megdöntöm egy kicsit az egyik kaptárt. Neked nincs más
dolgod, mint kitátani a szájadat, és várni, hogy belecsorogjon a méz.
A Róka oda
állt, ahová a Nyúl mutatta, kitátotta a száját. A Nyúl pedig megdöntötte a
kaptárt, előbb csak kicsit, vigyázva, azután egyre jobban. A méz vékonyan
szivárgott a kaptár nyílásából, mert a tavalyi már elfogyott, az ideit pedig
még nem gyűjtötték össze a méhek. (Épp most szálltak ki a rétre, virágport
szedni: ezért nem volt otthon egyikük sem.)
Addig
döntötte a Nyúl a kaptárt, amíg ráborult a Róka fejére. Szűk volt a nyílás, a
Róka fejének vastagabbik fele beleszorult.
- Segítség!
- ordított a Róka, de a hangja inkább csak amolyan bugyborgásfélének
hallatszott, mert ami kis méz még akadt a kaptárban, mind a torkára csurgott.
A Nyúl
megkopogtatta a kaptár oldalát, és bekiáltott:
- Remélem,
most már meg tudod fejteni a találós kérdést:
Kívül olyan, mint a kalap,
a bélése igen ragad.
Ha befér is fejed fele,
nem egykönnyen jön kifele.
a bélése igen ragad.
Ha befér is fejed fele,
nem egykönnyen jön kifele.
- Hiszen már
éppen elég mézet ettél! No, még mindig nem tudod?
De a Rókának
most kisebb gondja is nagyobb volt, mint rejtvényt fejteni. Rázta a fejét,
szabadulni igyekezett a kaptárból.
A Nyúl pedig
elindult hazafelé. Ahogy bandukolt az úton, ki jön szembe vele? A méhes
gazdája, a Medve.
Azt kérdezte
tőle a Nyúl:
- Szereted-e
a jó találós kérdéseket?
- A jókat
igen - felelte a Medve.
- Hát akkor
mondd meg, mi az:
Kívül olyan, mint a kalap,
a bélése igen ragad.
Ha befér is fejed fele,
nem egykönnyen jön kifele.
a bélése igen ragad.
Ha befér is fejed fele,
nem egykönnyen jön kifele.
A Medve gondolkozott,
találgatott.
- Nem tudom
a megfejtést - mondta végül.
- Nem
csodálom - felelte a Nyúl. - Nagyon nehéz rejtvény. A Róka is most töri rajta a
fele fejét a te méhesedben.
- Az én
méhesemben?! - horkant fel a Medve. - Mit keres a Róka az én méhesemben?
- Mondom:
rejtvényt fejt. Siess oda, ketten majd rájöttök az értelmére.
- Sietek! -
felelte a Medve. - Nem szeretem, ha idegenek járnak a kaptárak körül. Arra
nagyon kényes vagyok.
Amikor
hazaért, a Róka még javában küszködött a kaptárral.
- Most már
értem, mit jelent az a huncut találós kérdés! - kiáltotta a Medve. - Azt
jelenti, hogy meg akartad dézsmálni a mézet, de nem bírod kihúzni a fejedet a
kaptárból. No, majd segítek!
Fogott egy
botot, és nagyot vágott a Róka fenekére. A Róka ugrott egyet: a kaptáros
fejével épp neki a kerítésnek.
Diribdarabra
tört a kaptár. A Róka mézes szájjal, mézes orral, mézes szemmel állt a Medve
előtt.
- Tévedsz,
ha azt hiszed, hogy mézet akartam lopni! - hebegte.
- Lehet,
hogy tévedek - felelte a Medve. - De ha már tévedek, akkor tévedésből
mindenesetre elnadrágollak.
Mindjárt be
is váltotta az ígéretét.
- Nem
akartam mézet lopni! - siránkozott a Róka.
- Sebaj! -
mondta a Medve. - Annyi csibészséget követtél már el életedben, hogy ezt a kis
verést még akkor is bizonyosan megérdemelted.
Otthon a Kisfiú azt kérdezte Apától:
- Szereted a
találós kérdéseket?
- Szeretem -
felelte Apa.
- Hát akkor
mondd meg, mi az:
Kívül olyan, mint a kalap,
a bélése igen ragad.
Ha befér is fejed fele,
nem egykönnyen jön kifele.
a bélése igen ragad.
Ha befér is fejed fele,
nem egykönnyen jön kifele.
- Bizony,
ezt nem tudom - vallotta be Apa.
- De én tudom!
- kiáltotta vidáman Anya. - Az a ragadós bélésű kalap: a kaptár. A Nyúl a Róka
fejére borította, és a Róka nem bírta kihúzni belőle a fejét.
- Honnan
tudod? - csodálkozott Apa.
- Ez is
találós kérdés! - nevetett a Kisfiú. - De én megfejtem!
- Hát fejtsd
meg! - biztatta Apa.
- Onnan
tudta - mondta a Kisfiú -, hogy ő volt a kis Betty! Rémusz bácsi kis Bettyje.
Igaz? - fordult Anyához.
- Igaz -
felelte Anya.