Egyszer egy
királyfi feleséget keresett magának, és hírét vette, hogy két szomszédos nemesi
házban egy-egy gyönyörű leány lakik. Mivel azonban előbb meg akarta tudni,
milyen őszinte szívvel lennének hozzája, levetette pompás királyi öltönyét, és
úgy öltözött, mint akármely vidéki kisnemes úrfi.
Így ment el
azután az első udvarházhoz, ahol egy szép, de gőgös leány lakott.
- Adjon
isten jó napot, szépséges leány! - szólította meg a királyfi a kisasszonyt,
belépve az udvarra.
- Hát te ki
vagy? - kérdezte nyersen a leány, mert öltözéke után ítélve jelentéktelen
embernek tartotta a látogatót.
- Nemesember,
akinek becsületes neve és tisztességes jövedelme van - felelte a királyfi.
- Na hát ülj
le oda, a padra! - parancsolt rá a leány.
- Nem azért
jöttem én, hogy itt leüljek. Egyet kérdeznék csak: hozzám jönnél-e feleségül?
A leány
elsápadt meglepetésében és haragjában, és így kiáltott:
- Szemtelen!
Takarodj a szemem elől! Én gazdag leány vagyok, és megvárom, amíg egy gróf vagy
egy herceg jön értem!
A királyfi
tehát továbbment, és elért a másik udvarházhoz, ahol egy szép szerény leány
lakott.
- Adjon isten
jó napot, szépséges leány!
- Köszönöm
szépen, köszönöm szépen!
-
Beszélhetnék veled néhány szót?
- Foglaljon
helyet ezen a széken!
- Nem azért
jöttem én, hogy ide leüljek. Kérdezni szeretnék csupán valamit tőled. Szegény
nemesember vagyok, de becsületes nevem van. Akarsz-e a feleségem lenni?
A leány arca
bíborpirosra gyúlt zavarában, s nem is tudott nyomban válaszolni. Kis idő múlva
azután így szólt:
- Hogyan
jövök én ekkora tisztességhez? - két szeme azonban igent sugárzott.
A királyfi
erre megszorította a leány kezét, és azt mondta:
- Nemsokára
visszajövök érted, és magammal viszlek!
Azzal
hazament a palotájába, felöltötte pompás királyi köntösét, és azután újra
elment az első udvarházba.
- Adjon
isten jó napot, szépséges leány!
- Isten
hozta, isten hozta, király úrfi. Kérem, foglaljon helyet itt a kanapén!
- Egyetlen
kérdésem lenne csupán hozzád: eljönnél-e hozzám feleségül?
- Ej, hát
hogyne mennék. Gazdag leány vagyok, nagyúri kérőre vártam!
A király azonban erre haragosan így szólt:
-
Elutasítottál, amikor becsületes nemesemberként jöttem hozzád. Így hát nem vagy
méltó a királyfihoz!
Azzal
faképnél hagyta a gőgös leányzót, kifordult az udvarból, és elment a másik
leányhoz:
- Adjon
isten jó napot, szépséges leány!
- Ó, milyen
kegyes királyi felséged! Kérem, foglaljon helyet ezen a széken!
- Egyetlen
kérdésem volna hozzád: akarsz-e feleségül jönni hozzám?
- Ó, uram
király, én csak egy szegény leány vagyok, becsületes, szerény férjet kívánok
csupán magamnak, és már meg is találtam.
- Én vagyok
az a szerencsés ember, hála istennek, te kedves kis ibolya! Te leszel az én
királyném, senki más!
A leány
meghallgatta a királyfi kérését, és nemsokára már ott ült mellette a trónon
mint királyné. Szívében azonban mindig a régi szerény kisleány maradt.
A gőgös nemes
kisasszony pedig még ma is hiába vár egy gazdag grófra vagy hercegre, de úgy
kell neki!