Egyszer a
hatrongyosi bíró kakasa, ahogy a szemétdombon kipirgél-kapargál, talál egy
fületlen gombot. Nosza, fölugrik vele az ól tetejére, s elrikkantja magát hét
határ hallatára:
Kukurikú, Kelemen!
Mit leltem a szemeten!
Mit leltem a szemeten!
Hatrongyosi
bíró fia, Kelemen, kis kakashoz odaugrik sebesen.
- Mutasd
csak, kis kakas, mid van neked?
- Nem tudom
én, hogy micsoda, de mégse adom oda - feleselt a hatrongyosi bíró kakasa, s
beugrott a sövény közé. Utána Kelemen, s a hatrongyosi bíró fia úgy megbúbozta
a hatrongyosi bíró kakasát, hogy egyszeribe eleresztette szegény feje a
fületlen gombot.
- Kukurikú,
Kelemen: ezt már el nem szenvedem. Megbántottad a kakast, majd megbánod még te
azt! - sivalkodott a kis kakas, s egyszeribe összetrombitálta a kakasülőről a
falu kakasait:
Hatrongyosi kakasok,
gyorsan ide szálljatok!
gyorsan ide szálljatok!
Nem telt
bele egy kukurintásnyi idő, már akkor ott voltak a hatrongyosi kakasok,
öregbíró kakasa, kisbíró kakasa, kántorék kakasa, harangozó kakasa - több kakas
nem volt Hatrongyoson.
Mit
tanácskoztak, mit nem, azt a sárga cserebogár, amelyik arra repült, jobban meg
tudná mondani, ha a hatrongyosi bíró kakasa nagy elkeseredésében be nem kapta
volna a sárga cserebogarat. Elég az hozzá, hogy arra repült egy cinege, s
odaszólt a kakasgyűléshez:
Hatrongyosi kakasok,
Mi az újság nálatok?
Mi az újság nálatok?
- Kicsi
falu, nagy a torony, bosszút állunk Hatrongyoson - felelték a kakasok.
- Majd ha
fagy, hó lesz nagy, répa terem vastag, nagy - csúfolódott a cinege.
- A fele se
tréfa ennek - meresztgették a taréjukat a hatrongyosi kakasok. - Nem kel föl
többet a nap Hatrongyoson, mert nem kukorékolnak neki a hatrongyosi kakasok.
-
Hatrongyosi kakasok, jaj de nagyon okosok! - nevetett a cinege továbbrepülve. A
hatrongyosi kakasok pedig elmentek aludni, hanem előbb keményen megrázták
egymásnak a taréját. „Kakas tesz feladást, huncut, ki nem állja” - annyit
jelent ez kakasnyelven.
Bizony még
javában húzták a bőrt a fagyon a hatrongyosiak, mikor a kántorék kakasa már
elrikkantotta magát:
Kukurikú, virradóra,
éjfél után három óra!
éjfél után három óra!
Egyszerre
talpon volt egész Hatrongyos, s mérgében majd lenyelte a fejét a hatrongyosi
bíró kakasa.
- Ez a
kakasbecsület? Ki a faluból a kántorék kakasával!
Három kis
kakas úgy kimarta maga közül a negyediket, hogy az meg se állt addig, ameddig a
hatrongyosi torony ellátszott. Akik pedig otthon maradtak, azok még jobban
megfogadták, hogy nem hallatszik több kakasszó Hatrongyoson. Ne tudja a hajnal,
mikor kell neki hasadni.
Hát,
uramfia, a fél szemét még ki se nyitja másnap a harangozó kakasa, mikor már
rágyújtott a nótára:
Kukurikú,
emberek,
hajnallik már, keljetek!
hajnallik már, keljetek!
Bizony az
lett a vége, hogy a harangozó kakasát is elüldözték Hatrongyosról, mint az igaz
ügy árulóját. Majd azok mutatják meg, hogy ki az igazi kakas, akik otthon
maradtak: kisbíró kakasa, öregbíró kakasa.
Kisbíró
kakasa állta is a fogadást másnap hajnalig, hanem akkor már nem bírt magával:
Kukurikú, kelj, kelj,
piros hajnal, serkenj!
piros hajnal, serkenj!
Nem is
kellett egyéb a hajnalnak, egyszerre feltolta piros ábrázatát az ég alján.
- Jaj, mit
tettem, jaj, mit tettem! - sipított a kisbíró kakasa, s úgy világnak ment
bújában, hogy még tán ma sem állt meg.
Nem maradt
már egyéb kakas Hatrongyoson, csak az öregbíró kakasa. Le se merte hunyni a
szemét egész éjszaka, nehogy álmában elkukurítsa magát valahogy. Jaj neked,
Kelemen, megfizetsz a fületlen gombért! Jaj neked, Hatrongyos, sose látod
többet a szép piros hajnalt, nincs, aki felköltse!
Néz, néz a
sötétségbe a hatrongyosi bíró kakasa: hát egyszer csak megpirul ám az ég alja,
s fölmosolyog rajta a szép piros hajnal. Mosolyog, mosolyog, egyre jobban
mosolyog, szinte csúfolódik:
- Tudom én
az időt kakasszó nélkül is!
- Kukurikú,
ilyen szégyen többet engem sose érjen! - rikkantotta el magát az utolsó hatrongyosi
kakas, s úgy ugrott le a padlás szájából, hogy menten kitörte a nyakát.
Azóta
Hatrongyoson nincsen kakas, s a hatrongyosi gyerekek nem ehetnek kakastejes
kenyeret.