A BOSZORKÁNY



Élt egyszer egy koldus. Nagyon sok aranya volt bevarrva a rongyai közé. Egyszer betévedt a városba, ott kiválasztott magának egy nyugalmas kis sarkot, körültekintett, s látva, hogy nincs a közelben senki, mondja magában: „Hadd látom csak, mennyi aranyam van nekem.” Csak­hogy titokban egy vén banya követte őt, s amikor látta, amint a pénzét számolta, majd újra bevarrta rongyaiba, odament hozzá, mondván:
- Erő, egészség, emberkém, hová vesztél el ennyi időre? Hiszen te vagy az én uram!
- Az ördögbe is, minek esel így a torkomnak? Miféle feleségem vagy te nekem, mikor soha életemben sem volt feleségem? - felelte a koldus.
- Nem, ne tégy bolonddá, te a férjem vagy, ne is ellenkezz!
Szó szót követett, összeakaszkodtak, s mentek a bíróhoz panasszal. Azt mondja a koldusnak a bíró:
- Mit ellenkezel, öreg, ha egyszer a feleséged akar lenni. Egyezz bele, s nem kell hiába kódo­rognod, majd ő keres és eltart téged.
Az öregasszony fogta a koldust, s hazavitte magával.
- Ó, ó, te ember, rád sem tudok nézni, olyan mocskos a ruhád! Vesd le, majd én kimosom, téged is megmosdatlak, s tisztán fogsz járni - mondta neki otthon a vénasszony.
Az öreg levetette ruháját, s odaadta az öregasszonynak. Az meg fogta a ruhát, szétbontotta, az aranyat kiszedte belőle, utána kimosta a rongyokat, és kiteregette egy madzagra, maga pedig elszelelt.
Az öreg mind csak várta, hogy visszatér. Amikor már sokáig nem jött, mondja magában: „Kimegyek, megnézem, hová lett az öregasszony.” Ekkor mindjárt eszébe jutott az arany, és szaladt a rongyaihoz. Az aranyat nem lelte az öreg, és megértette, hogy az asszony kirabolta. Sokáig kesergett, végül aztán a nyomába eredt.
Az öregasszony pedig magával vitte a koldus aranyát, és egy másik városba költözött. Ott az utcán ténferegve megállt egy gazdag ember ablaka alatt. Csupán a háziasszony volt odahaza. A férje egy másik városba ment. A háziasszony nagyon szép nő volt. Kinézett az ablakon, meglátta a vénasszonyt s megkérdezte:
- Mit csinálsz itt, anyóka?
- Ó, könyörülj rajtam, nem tudom, mitévő legyek. Magányos asszony vagyok, kérlek, adj nekem egy kuckót, ahol a fejem lehajtsam. Falat kenyeredért életem végéig szolgálok neked.
Az asszony magához fogadta az öregasszonyt, jóltartotta, s adott neki egy zugot. Néhány nap múlva elküldte az öregasszonyt a piacra bevásárolni.
A piacon egy gazdag kereskedő magához hívta, és mondja neki:
- Anyóka, megtetszett nekem a gazdasszonyod. Annyi pénzt adok, amennyit csak akarsz, ha elrendezed, hogy éjjel be tudjak férkőzni hozzá.
- Adj háromszáz aranyat, és én ezt még ma éjjel nyélbeütöm - felelt az öregasszony.
A kereskedő odaadta a pénzt, s az asszony elment. Éjfélkor megérkezett a kereskedő, s be­kopogott az ajtón. Az öregasszony beeresztette a házba.
- Anyó, kit eresztettél be a házba? - kérdi a háziasszony.
- Ne aggódj, lelkem, ez az én földim, aki ma megalszik itt, és holnap korán reggel már megy is tovább - felelte az öregasszony.
- Nem, anyó, én éjjel nem engedhetek a házamba idegen férfit.
De az öregasszony kérlelni kezdte: engedje meg, hogy a földije megéjszakázzon nála a pitvar­ban.
- Jól van no, aludjék hát nálad - engedett a háziasszony.
Az öregasszony bevitte magához a kereskedőt. Ez meg kérdi tőle éjfél után:
- Most mi lesz?
- Úgy - mondja az öregasszony -, hogy én már beszéltem neki rólad, vetkőzz le, és menj be hozzá.
A kereskedő levetkőzött, és bement a háziasszony szobájába. A ravasz banya meg ezalatt összeszedte a kereskedő ruháját, óráját, övét, lábbelijét - bezárta az ajtót és elszaladt.
Amikor a kereskedő bement a háziasszonyhoz, ez szörnyen megijedt: - Mit akarsz te itt?
- Hiszen beleegyezésed adtad, s ezért jöttem.
- Kinek adtam a beleegyezésem?
- Az öregasszonynak. Tegnap kapott tőlem háromszáz aranyat azért, hogy hozzád vigyen.
- Hej, te átkozott boszorkány! - kiabált az asszony. - Még mit nem találtál ki, így megtréfálni engem! - és szaladt az öregasszony szobájába.
De már késő volt: eltűnt a vénasszony, magával vitte a kereskedő ruháját is. Az asszony nagy lármát csapott, s a szomszédok innen is, onnan is segítségére siettek. A kereskedő meg amikor látta, hogy a dolog rosszra fordul, egy szál alsóruhában futásnak eredt.
Reggel az asszony embereket fogadott, akik utca hosszat kiabálták a vénasszony turpisságát. Akkor érkezett a városba a koldus, az öregasszonyt keresve. Elmesélte az asszonynak, hogy a vénasszony őt is megkopasztotta.
Sok keresés után végre valahára elkapták a vénasszonyt, és a király elé vitték. Vele együtt ment a királyhoz a háziasszony, a koldus és a kereskedő. Amint bevezették őket a palotába, a vén banya rögtön észrevette, hogy a háziasszony igen megtetszett a királynak. Titokban oda­settenkedett a királyhoz, és lopva megkérdezte tőle:
- Király, miért nézel olyan mereven arra az asszonyra?
- Hogyne néznék, szakadjon rád a tető, ilyen szépséget még életemben sose láttam - felelt a király.
- Az én lányom, király. Mit adsz nekem, ha hozzád adom?
- Kérj, amit akarsz.
- Adj háromszáz aranyat.
A király adott neki háromszáz aranyat, mire az öregasszony megkérte:
- Király, segíts nekem innen észrevétlenül eltűnni, mert még utóbb a lányom észreveszi, hogy nem vagyok mellette, és sírva fakad.
- Ugorj ki ezen az ablakon keresztül, senki sem veszi észre.
Ahogy az öregasszony eltűnt, a király hívatta az asszonyt, és így szólt hozzá:
- Anyád férjhez adott hozzám, te az enyém vagy.
- Miféle anyám? Tán csak nem tréfált meg bennünket megint az a banya? Mi azért jöttünk hozzád, hogy panaszt tegyünk ellene.
Ekkor a királyt elfutotta a méreg, és megparancsolta, hogy bármibe kerüljön is, a vénasszonyt fogják meg. El is fogták, és vitték a király elé. Ott úgy eltángálták, hogy elállt a lélegzete. A ki­rály meg elrendelte, hogy testét csavarják bele nemezlapba, adják oda az öszvérhajcsárok­nak, hogy vessék a tengerbe.
A hajcsárok felkötötték az öregasszony testét az öszvérre, és elindultak a tengerhez. Az meg nem messze a tengertől magához tért, fejét felemelte és felült. A hajcsárok elámultak.
- Térjetek vissza a királyhoz - mondta nekik a vénasszony -, és üdvözöljétek: mondjátok meg neki, hogy úgymond, feltámadott az anyád. Úgy végrendelkeztem, hogy halálom után dob­ja­nak a tengerbe.
Az öszvérhajcsárok sietve visszatértek a királyhoz, és jelentették neki:
- Király, üdvöz légy, anyád feltámadott, és kéri, hogy küldj érte embereket, akik idehozzák elibéd.
- Hogy a tető szakadjon rátok! Fussatok vissza, fogjátok el és hozzátok ide! - parancsolta a király.
Mire azok visszafutottak, addigra már nem volt ott se vénasszony, se öszvérek: a banya az öszvéreket behajtotta egy csónakba, és átkelt a túlsó partra. Puszta kézzel tértek vissza a hajcsárok.
- Hát az öregasszony hol van? - kérdi a király.
- Király - felelték azok -, mire mi odaértünk a tengerpartra, ő már ladikra rakta az öszvéreket, és kijutott a tengerre.
Így szólt a király a háziasszonynak, a koldusnak meg a kereskedőnek:
- Mit tehetnék én az érdeketekben, mikor az én eszemen is túljárt a vénasszony.
Azok meg lehorgasztották fejüket, s ki-ki hazatért.