A BÖLÉNYASSZONY

Volt egyszer egy kisfiú, akinek varázsló volt az anyja. Mindketten emberi formát vagy bölény alakot ölthettek, ahogy kedvük tartotta.

Anya és fia a bölénycsordában éltek, de a kisfiú apja ember volt, s távol asszonyától és fiától, egy indián faluban lakott.

Egy idő múlva a fiú vágyódni kezdett az apja után. Emberi formát öltött, s felkereste az indiánok lakhelyét, s egész nap ott játszadozott a gyerekekkel. Este a törzsfőnök fiával tért haza. A kunyhóban ott találta a törzsfőnököt, s kérte, hogy lenne segítségére megkeresni apját. A törzsfőnök megszánta a fiút, összehívta a falu véneit. Mikor mind összegyűltek, arra biz­tatták a gyereket, válassza ki, melyik az apja. A fiú jól megnézte az öregeket, és azt mondta, hogy az apja nincs köztük.

Másnap a törzsfőnök szétküldte a hírnököket, hogy a férfiakat hívják össze. A fiú ismét jól megnézte őket, de megint csak azt mondta, hogy egyik sem apja.

Akkor a törzsfőnök elküldte követeit, hogy a falubeli nőtlen legényeket hívják össze. Amikor mind összegyűltek, a gyerek odalépett az egyikhez, átölelte, és azt mondta:

- Ez az én apám.

Nagy boldogságban élt együtt apa és fia. Nemsokára azonban a gyerek vágyódni kezdett az anyja után, és kérte apját, hogy látogassák meg.

- Amikor meglát téged - mondta a kisfiú -, neked ront, és négyszer felöklel. De te csak tűrd, meglásd, nem lesz bántódásod.

Így is történt. Másnap a fiú és az apa útnak indultak. Találkoztak egy bölénnyel, s az tüstént nekilódult, és felöklelte a férfit. Négyszer rohant neki, de a férj nyugodtan tűrte. Negyedszerre a bölény asszonnyá változott, és elindult férjével és gyermekével vissza az indiánok közé. Ott élt az asszony a faluban, csak arra kérte a férjét, hogy soha ne nyúljon tűzzel feléje, mert abból nagy baj származhat mindannyiukra.

Teltek-múltak az évek, és nagy boldogságban élt együtt a család. A bölény jó háziasszony volt, szépen tartotta a kunyhót, ízes ételeket főzött férjének. Egy este azonban a férj váratlanul vendégeket hozott a házba. Az asszony vonakodott a váratlan vendégeknek vacsorát főzni.

A férj nagyon megharagudott, s hirtelen haragjában felkapott egy parázsló ágat a tűzhelyről, és ráütött a feleségére. Abban a szempillantásban a felesége és a gyermeke bölénnyé változott. Az emberek látták, amint egy nagy és egy kis bölény kifutott a faluból. Most már hiába volt minden, bánkódott a férfi, gyászolta a feleségét és gyermekét. Várta sokáig vissza, de mikor nem hallott felőlük hírt, elindult utánuk.

Hogy nyugodtan közeledhessen a bölénycsordához, maga is bölénybőrt öltött. Hosszú vándorlás után elérkezett arra a helyre, ahol a bölények ünnepi táncot jártak. Már messziről hallotta dübörgésüket.

Amikor közelebb ment a táncolókhoz, meglátta a fiát, aki bölényalakot viselt. Odalépett a fiúcskához és kérte, mondaná meg az anyjának, mennyire megbánta hirtelenségét, és hogy vágyódik utánuk.

A fiú erre azt felelte, hogy az apjának előbb próbát kell tennie. Megmondta azt is, a bölények vezére azt fogja parancsolni neki, hogy válassza ki fiát a sok kis bölény közül. S minthogy ő szereti az apját, és segíteni akar neki, amikor a kis bölényborjak elé ér, majd feltartja a farkát.

Ezután a fiú visszafutott a csordához, az apja meg a bölények vezére elé lépett, s elmondta, mi járatban van. A vezér azt kívánta, hogy először is válassza ki gyermekét a többi bölény közül. Odavezették a bölényborjakat a férfi elé. Az indián hamarosan kiválasztotta saját gyermekét, felismerte arról a jelről, amelyben megállapodtak.

A bölények vezére azonban nem elégedett meg ezzel, és azt mondotta, hogy az apának összesen négyszer kell felismernie gyermekét. A kis bölénygyermek megsúgta apjának, hogy másodszorra becsukja fél szemét, erről ismeri majd fel. Amikor elérkezett az idő, ismét előhozták a kis bölényborjakat, és a bölények vezére megparancsolta, hogy az apa mutassa meg gyermekét. Így is történt, az apa megint csak rátalált a fiára.

Azután a harmadik próba következett. A fiú megsúgta apjának, hogy ezúttal egyik fülét leereszti. A lecsüngő fülről az apa ismét szerencsésen felismerte fiát.

Végül elkövetkezett a negyedik próba ideje. A fiú megsúgta apjának, hogy ezúttal táncolni fog, és feltartja egyik lábát. Csakhogy a kís bölényfiúnak volt egy jó barátja a csordában. Amikor a borjakat a főnök elé vezették, hogy az apa kiválassza a fiát, ez a jó barát látta, hogy a kis bölényfiú táncolni kezd, s feltartja egyik lábát. A másik fiúnak tetszett a tánc, s ő is utánozta. Ekkor az apa látta, hogy nemcsak egy, hanem két kis bölény emeli fel a lábát tánc közben, s erre tudta, hogy neki kell választania. Szerencsétlenségére rosszul választott, nem találta el, hogy melyik a fia.

A bölénycsorda nekirontott az indiánnak, és addig lökdösték, rugdosták, amíg holtan esett össze. Azután mind továbbvonultak, csak a felesége, a fia és egy öreg bölénybika maradt ott. Ők hárman énekelték el a gyászéneket a szerencsétlen teteme fölött.

Az öreg bölény azt tanácsolta, nézzék meg, hátha találnak ott a porban egy ép csontot. Addig túrták, forgatták a földet, ahol a bölénycsorda bosszút állt az indiánon, míg végül találtak egy kis ép csontot. Az öreg bika ebből a csontdarabkából életre varázsolta a férfit. Amikor meg­elevenedett, megtudta az öreg bölénybikától, hogy nagy hatalomhoz jutott. Megkapta azokat a fejdíszeket és botokat, melyeket a bölények tánc közben használnak, és az öreg megtanította az ünnepi énekekre is.

A bölényasszony és a fia ismét emberré változtak, hazatértek a faluba. A fiú később meg­alapította az indiánok között a bölénybika és a bölényszarv társaságot, s az asszony is olyan titkos társaságot alapított, mely a mai napig is meglelhető az indiánok közt.