Ott állt
Vacskamati Mikkamakka előtt. Kicsit sírósan, kicsit nevetősen - egyszóval úgy,
ahogy szokott.
-
Mikkamakka, ugye, te mindent tudsz? - kérdezte reménykedve.
Mikkamakka
elég komor képet vágott.
- Egyszer
beszéltünk már erről - mondta mogorván.
- Na ugye! -
mondta boldogan Vacskamati.
- Mit na
ugye! - mérgelődött Mikkamakka. - Akkor megállapodtunk abban, hogy majdnem
mindent tudok, avagy majdnem tudok mindent, vagyis hogy mindent majdnem tudok.
- Ez az, ez
az, emlékszem! - kiáltott Vacskamati.
- Emlékezni
azt tudtok - morogta Mikkamakka. - Azazhogy csak emlékezni tudtok.
Vacskamati
izgett-mozgott.
- Nem értem
pontosan, mit mondtál - mondta.
- Nem baj -
legyintett Mikkamakka -, nem azért mondtam.
Vacskamati
kicsit félénken azt kérdezte:
- Ugye,
meghallgatsz?
Mikkamakka
ábrázata azt mondta: meg hát.
- Egy
kérdésem lenne - folytatta Vacskamati.
Mikkamakka
ábrázata azt mondta: elő vele.
- Ugye nekem
van születésnapom? - rukkolt elő a nagy kérdéssel Vacskamati.
Mikkamakka
ábrázata azt mondta: de még mennyire.
- Tudtam,
tudtam! - örült Vacskamati. - Hát mégis igaz.
-
Születésnapja mindenkinek van - jelentette ki Mikkamakka.
- Jó, jó,
ezt tisztáztuk - komorodott el Vacskamati -, de mikor?
- Hogyhogy
mikor? - tárta szét a kezét Mikkamakka. - Nekem például december elsején.
- Neked -
mondta fitymálva Vacskamati -, neked! De nekem mikor van?
- Honnan
tudnám azt én? Neked kéne tudni.
- De nem
tudom - mondta szomorúan Vacskamati.
Mikkamakka
vakarta a feje búbját.
- Ajaj! -
mondta.
- Azazhogy
még sincs születésnapom - keseredett el Vacskamati.
- De ha
egyszer van! - mérgelődött Mikkamakka.
Vacskamati
nem tágított.
- Mikor?
- Például ma
- mondta sarokba szorítva Mikkamakka.
Vacskamati
felvidult.
- Kedden?
Mikkamakka
bólintott. Nagy kő esett le a szívéről.
- Tehát
minden kedden - virult Vacskamati.
- Azt már
nem. Milyen kedd van ma?
- Április
tizenötödike, kedd.
- Na, akkor
ez az - emelte fel az ujját Mikkamakka -, április tizenötödikén születtél.
- Nem
lehetne inkább kedd?
- Hogyhogy
kedd? Hiszen kedd van.
- Hogy
minden kedden születésnapom legyen.
- Még mit
nem! Csak minden április tizenötödikén. Egy évben mindenkinek csak egyszer
lehet születésnapja.
- Kár -
mondta Vacskamati.
Mikkamakka
mélyen elgondolkozott.
- Tényleg
kár - mondta aztán, és újra gondolataiba mélyedt.
- De hiszen
akkor... - kiáltott Vacskamati.
- Mit akkor?
- Ma április
tizenötödike van!
- És akkor
mi van?
- Hát a
születésnapom!
- Jé, majd
elfelejtettem! - ugrott fel Mikkamakka, és felragyogott az arca. - Isten
éltessen!
Kiszaladt a
tisztás közepére.
- Fiúk -
kiabálta -, Vacskamatinak születésnapja van!
Elő is
sereglettek mind. Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Bruckner Szigfrid, Aromo, Szörnyeteg
Lajos és Dömdödöm. Ott sürögtek-forogtak Vacskamati körül.
- Isten
éltessen, Isten éltessen! - kiabálták.
Bruckner
Szigfrid hirtelen elhallgatott. De olyan feltűnően, hogy a többiekbe is belefulladt
a szusz.
- Mi
történt? - kérdezte Nagy Zoárd.
- Csak...
csak... elég furcsa - mondta Bruckner Szigfrid, és Vacskamatihoz fordult. - Már
tizenöt éve ismerlek, és eddig egyszer sem volt születésnapod.
- De ma kedd
van - mondta Vacskamati.
- Az mindjárt
más! - kiáltott Bruckner Szigfrid.
A többiek
meg suspitoltak. Összedugták a fejüket, sutyuru-mutyuru. Vacskamati meg úgy
tett, mintha nem tudná miről van szó. Pedig hozzá is elhallatszott, ahogy
Dömdödöm azt mondja: „Dömdödöm.” Ezt pedig csak az nem érti, aki mind a két
fülére süket. Vagy még annál is jobban. Merthogy Dömdödöm azt mondta, adjunk
ajándékot az ünnepeltnek, akinek tizenöt év óta ez a kedd az első
születésnapja.
El is
futottak mindjárt. Vissza is jöttek mindjárt. Na és a kezükben, na lám, a
kezükben, odanézz, a kezükben egy cserép virág! Lila is volt, zöld is volt,
sárga is volt, kék is volt, csuda egy virág volt.
Úgy hívták:
Vacskamati virágja.
Láttátok
volna Vacskamatit! Irult-pirult, sápadozott, táncolt, ugrált, sikongatott,
simogatta, dédelgette, becézgette, lehelgette a virágját. Igen boldog volt.
Hát így
zajlott le az a születésnap.
Aztán
elmúlt. Sok kedd elmúlt. De egyik sem volt Vacskamati születésnapja.
A virág meg!
Uramfia! Szegény, szegény Vacskamati virágja! Azt hiszitek, törődött vele? Nem
törődött. Azt hiszitek, öntözte? Nem öntözte. Azt hiszitek, kapálgatta? Nem
kapálgatta. Azt hiszitek, rá is nézett? Nem nézett rá.
A virágnak
odalett zöldje, sárgája, lilája, kékje, kornyadozott, fonnyadozott.
Egészen
addig, amíg egyszer csak nagy mérgesen azt nem mondta Dömdödöm, hogy
„dömdödöm”.
-
Hallottátok? - mondta Ló Szerafin. - Dömdödöm azt mondta, hogy dömdödöm.
Hogyne
hallották volna!
- Bizony nem
gondozza a virágját.
- Bizony nem
öntözi.
- Bizony rá
se néz.
- Bizony
hervadozik szegény virág.
- Bizony
kornyadozik.
Így beszélt
Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Aromo, Bruckner Szigfrid, Dömdödöm és Szörnyeteg
Lajos.
- Jaj,
elfelejtettem! - sápítozott Vacskamati. - Pedig az én virágom, Vacskamati
virágja. Mindig tudtam. Ne haragudjatok!
- Hát akkor
gondozd!
- Hát akkor
öntözd!
- Hát akkor
törődj vele!
A virág
hervadt volt, fonnyadt volt, de biztosan nagyon dörömbölt akkor a szíve.
Dörömbölt boldogan. Vacskamati meg nekiesett, öntözte reggeltől estig, estétől
reggelig, kapálta naphosszat, csak úgy sercegett szegény virág gyökere.
És két nap
múlva azt mondta:
-
Öntöztelek, kapáltalak, két napja csak veled foglalkozom, mégis kornyadsz,
mégis hervadsz! Mi lesz már! Tessék sárgállani, tessék zöldelleni, tessék
lilállani, tessék kékelleni!
Na, erre
megint összesereglett Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Aromo, Bruckner Szigfrid,
Szörnyeteg Lajos és Dömdödöm.
- Mit
képzelsz - mondta Ló Szerafin -, hónapokig nem törődtél vele, és most azt
hiszed, két nap alatt virulni fog?!
-
Zöldelleni!
-
Sárgállani!
- Lilállani!
- Kékelleni!
- Dömdödöm!
- Úgy
határoztunk - mondta Bruckner Szigfrid -, hogy elvesszük tőled a virágot.
- Jaj, ne! -
esett kétségbe Vacskamati.
- De igenis
elvesszük!
- Dömdödöm -
mondta ekkor Dömdödöm.
Csodálkozva
néztek rá.
- Azt
mondod, hogy kérdezzük meg a virágot is?
- Döm.
Megkérdezték
hát a virágot.
- Akarsz
Vacskamatinál maradni?
A virágnak
szép virághangja volt.
- Igen -
mondta.
- De hiszen
nem öntözött!
- Tudom -
mondta a virág.
- De hiszen
nem kapálgatott!
- Tudom -
mondta a virág.
- De hiszen
rád se nézett!
- Tudom -
mondta a virág.
- Aztán meg
agyonöntözött.
- Tudom -
mondta a virág.
-
Agyonkapált.
- Tudom -
mondta a virág.
- Sápadt
lettél.
- Tudom -
mondta a virág.
- Csenevész
lettél.
- Tudom -
mondta a virág.
- Akkor meg
miért maradnál nála?! - mordult rá Bruckner Szigfrid.
- Azért,
mert szeretem - mondta a virág.
- Miért
szereted? - háborgott Aromo.
- Csak -
mondta a virág.
Vacskamati
táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.
- Meglátod,
rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután - mondta a virágnak.
A virág meg
azt mondta:
- Hiszi a
piszi.
És olyan
boldog volt, amilyen még soha.