amelyben Róbert Gida estélyt ad Micimackó
tiszteletére,
egyben szerző és olvasó elbúcsúznak egymástól
egyben szerző és olvasó elbúcsúznak egymástól
Egy napon,
mikor a Nap első tavaszi látogatásainak egyikével tisztelgett az erdőben,
ajándékul hozván egy kis májusi illatot, és mikor a patakok fecsegve és
csörögve üdvözölték egymást az ünnepélyes alkalomból, s a tócsák álmodozva
bámulták a fölöttük suhanó felhőket, s a langyos levegőben a kakukk is hangolni
kezdte a hangját el-elhallgatva közben, hogy önmaga is megfigyelje, vajon jól
hangzik-e már, és vadgalambok panaszkodtak egymásnak szelíden és lustán,
mintegy enyhén zsörtölődve, hogy bár az egész dologban a másik a hibás, de
azért nem kell mellre szívni... egy ilyen napon Róbert Gida egész különleges
cifrázással fütyörészett, és Bagoly huhogva és suhogva lebbent elő a Százholdas
Pagonyból, megérdeklődni, miről van szó.
- Bagoly -
mondta Róbert Gida -, estélyt adok.
- Estélyt?
Te? Adsz? - huhogta Bagoly.
- Méghozzá
különleges estélyt, annak a nagy tettnek a tiszteletére, amit Micimackó hajtott
végre, mikor végrehajtotta, amit végrehajtott mint árvízi hajós, vagyis
megmentette Malacka életét.
- Úgy?
Ezért? Mackó? Malacka?
- És arra
kérlek, értesítsd Mackót és az egész társaságot, mert holnapra tervezem.
- Holnapra?
Egészet? Értesítsem? - huhogott Bagoly, és sejtelme sem volt, mihez fogjon a
nagy buzgalomtól.
- Hát akkor
értesíted őket, ugye?
Bagoly
valami nagyon bölcset akart mondani, de nem jutott eszébe semmi, így hát
elsuhogott összeterelni a bandát. Az első, akivel találkozott, maga Micimackó
volt.
- Mackó -
szólította meg -, Róbert Gida estélyt ad.
- Ez igaz? -
mondta Mackó, de mert úgy érezte, hogy Bagoly vár még tőle valamit, hozzátette:
- És lesz olyan kis sütemény, rózsaszín cukrozással a tetején, ezen az
estélyen?
Bagoly
méltóságán alulinak vélte, hogy efféle apróságokról nyilatkozzék, így hát
megismételte a meghívást, és elsuhogott Füleshez.
- Estély?
Lehet, hogy a tiszteletemre? - tűnődött Micimackó. S máris nagyon szerette
volna közölni mindenkivel, hogy ez csak külön Micimackó-estély lesz ám.
Remélte, hogy Róbert Gida fel fogja világosítani erről a vendégeket, lesz
néhány szava az Árvízi Medve hőstetteiről s általában a Medveészről -
remélte, de nem volt biztos benne, s attól is tartott, hogy majd senki sem
fogja tudni, tulajdonképpen miért van itt estély. Ez nagyon lehangolta, mint
valami rossz álom, amelyben semmi se megy a maga rendjén. Ez a ködös álom
mintegy önmagától kezdte zümmögni az alábbi verset, amit
A KÉTELKEDŐ MACKÓ DALÁNAK (NEVEZNÉK)
Háromszor hurrá!
Hip, hip és hurrá!
(Kicsoda?)
Őcsoda!
(Mér' mit csinált?)
Azt hittem, tudjátok,
hogy két ízben
mentette meg barátait, akik benn voltak a vízben.
Háromszoros hurrá!
(Kicsodáért?)
Őcsodáért.
Hisz maga nem is tud úszni,
csak másokat kihúzni.
(Kicsodát?)
Ugyan már, buta fickó!
Akiről beszélek, ki lenne más? Mackó?
(Mickó?)
Na megállj, Lackó!
(Sajnálom, de kiment a fejemből.)
Ő az. Mackó, a Nagyeszű, Medve Medveczky.
Te - kit nevetsz ki?
(Én nem nevetek, de mondd még egyszer!)
A Nagyeszű, igenis.
(A milyen eszű?)
Nesze!
Nem arról van szó, mekkora az esze,
hanem arról, hogy ácsolt egy naszádot.
(Miszádot?)
Fogd a szádat!
Mondjuk, egy csuprot,
mellyel a vízből mindenkit kiemel,
s ezért most, kérem, harsány éljent érdemel.
(S ezért most, kérem, harsány micsodát?)
Sokáig éljen miértünk a hős, deli Medve
erőben, észben, javakban növekedve.
Hip, hip és hurrá!
(Kiért?)
Őért!
Éljen a Medve!
(Midve?)
Medve!!
Azért, amit tett, vivát, vivát, vivát!
(De micsodát?!)
Éljen sokáig a csodamedve, aki hős lett!
(Jó, jó, csak mondja meg gyorsan valaki - MI VOLT AZ A HŐSTETT?!)
Hip, hip és hurrá!
(Kicsoda?)
Őcsoda!
(Mér' mit csinált?)
Azt hittem, tudjátok,
hogy két ízben
mentette meg barátait, akik benn voltak a vízben.
Háromszoros hurrá!
(Kicsodáért?)
Őcsodáért.
Hisz maga nem is tud úszni,
csak másokat kihúzni.
(Kicsodát?)
Ugyan már, buta fickó!
Akiről beszélek, ki lenne más? Mackó?
(Mickó?)
Na megállj, Lackó!
(Sajnálom, de kiment a fejemből.)
Ő az. Mackó, a Nagyeszű, Medve Medveczky.
Te - kit nevetsz ki?
(Én nem nevetek, de mondd még egyszer!)
A Nagyeszű, igenis.
(A milyen eszű?)
Nesze!
Nem arról van szó, mekkora az esze,
hanem arról, hogy ácsolt egy naszádot.
(Miszádot?)
Fogd a szádat!
Mondjuk, egy csuprot,
mellyel a vízből mindenkit kiemel,
s ezért most, kérem, harsány éljent érdemel.
(S ezért most, kérem, harsány micsodát?)
Sokáig éljen miértünk a hős, deli Medve
erőben, észben, javakban növekedve.
Hip, hip és hurrá!
(Kiért?)
Őért!
Éljen a Medve!
(Midve?)
Medve!!
Azért, amit tett, vivát, vivát, vivát!
(De micsodát?!)
Éljen sokáig a csodamedve, aki hős lett!
(Jó, jó, csak mondja meg gyorsan valaki - MI VOLT AZ A HŐSTETT?!)
Míg ezek történtek Micimackó lelkében, Bagoly Fülessel beszélgetett.
- Füles -
mondta Bagoly -, Róbert Gida estélyt ad.
- Nagyon
érdekes - mondta Füles -, remélem, elküldik nekem a maradék falatokat, amik
odaégtek vagy beszáradtak, és nem kellenek senkinek. Elküldik, figyelmes
gondoskodás jele gyanánt. Csak úgy mondom, nem mintha számítanék rá. Szóra sem
érdemes. Kérem, kérem, nincs mit, csak tessék, parancsoljon.
- Meghívásom
van a számodra!
- Az milyen?
- Mint egy
meghívás.
- Hallom. Na
és hol van? Elvesztetted? Leejtetted? Eltört? Szétpukkadt? Tönkrement?
- A meghívás
az nem ennivaló, az azt jelenti, hogy szívesen látnak az estélyen.
Füles lassan
csóválta a fejét.
- Nem nekem
szól az. Biztos Malackának szól. Annak a kedves kis fickónak, akinek mindig
remeg a füle. Malacka. Majd szólok neki.
- Nem, nem -
huhogott Bagoly türelmetlenül. - Neked szól.
- Biztos?
- Egészen
biztos. Róbert Gida mondta. Így mondta: "Hívd össze őket mind, szólj
nekik!"
- Nem így
mondta: "...Mind, kivéve Fülest"?
- Nem! -
huhogta Bagoly mogorván.
- Ó - mondta
Füles -, bár azt hiszem... sőt kétségkívül... tévedés van a dologban... de
azért eljövök. Csak ne engem okoljatok, ha majd eső lesz.
De nem lett
eső. Róbert Gida hosszú asztalt állított össze, és mindannyian körülülték.
Róbert Gida az asztal egyik végén foglalt helyet, Micimackó a másikon, és
köztük egyik oldalon ült Bagoly és Füles és Malacka, és a másik oldalon Nyuszi
és Kanga és Zsebibaba. És Nyuszi rokonsága és üzletfelei elszórva heverésztek a
gyepen, és reménykedve várták, hogy majd valaki megszólítja őket, vagy hullajt
valamit, vagy legalább megkérdezi, hány óra.
Zsebibaba
számára az első estély volt, amin megjelent, s ettől nagyon izgatott volt,
fészkelődött és hunyorgott. Mihelyt helyet foglaltak, rákezdte.
- Hé, Mackó!
- sipított.
- Mi az,
Zsebibaba?
Zsebibaba
fészkelődött és izgett-mozgott, aztán megint rákezdte:
- Hé,
Malacka!
Malacka
megveregette a vállát, nem felelt.
- Hé, Füles!
Füles
borongós hangulatban bólingatott feléje.
- Majd
meglátod, mingyárt esni fog! - mondta.
Zsebibaba
körülnézett, a pracliját is kinyújtotta, hogy esik-e, de hogy nem esett, megint
rákezdte:
- Hé,
Bagoly! - És Bagoly jóságosan csitította:
- Jó, jó,
kicsikém, nyugodj meg! - s folytatta előadását Róbert Gida felé fordulva, valakiről,
akivel majdnem megtörtént valami, de mégsem történt meg, s akiről Róbert Gida
soha nem hallott - és Kanga Zsebibabát nevelte: - Idd meg előbb a tejecskédet,
drágám, aztán beszélj. - És Zsebibaba ivott egy kortyot, és kotyogni kezdett,
hogy ő inni is tud meg beszélni is egyszerre - amiből az lett, hogy prüszkölni
és krákogni kezdett, a hátát kellett csapkodni és dörgölni.
Mikor
jóllaktak, Róbert Gida kanalával kopogott az asztalon, mire mindenki azonnal
elhallgatott, Zsebibabát kivéve, aki nem tudta abbahagyni a csuklást, de
igyekezett úgy viselkedni, mintha Nyuszi valamelyik rokona csuklana.
- Ezt az
estélyt - kezdte Róbert Gida - valakinek a tiszteletére hívtuk össze; ez a
valaki végrehajtott valamit, és mi mind tudjuk, ki volt az, és mit hajtott végre...
Ezért ez az ő estélye... és én elhatároztam, hogy ebből az alkalomból
megajándékozom őt... ezzel a... ezzel a...
Zsebeiben
keresgélt, és zavartan súgta:
- Na, hová
tettem?
Amíg így
keresgélt, Füles köhögött, és a torkát köszörülte, aztán elfogult hangon
beszélni kezdett.
- Barátaim -
mondta -, nagy... nagy öröm nekem... vagy inkább mondhatnám... nagy öröm volt a
számomra... hogy megjelentetek az én estélyemen... Amit tettem, csak
kötelességből tettem, nem számítok elismerésre, semmi sem volt az egész, szót
sem érdemel. Ti mindnyájan - talán Kangát és Bagolyt és Nyuszit kivéve -
ugyanezt tettétek volna az én helyemben. És Micimackót is kivéve. Megjegyzésem
természetesen nem vonatkozik Malackára és Zsebibabára, mert hiszen ők még
nagyon kicsinyek. Egyébként mindannyian ugyanazt tettétek volna. És egy
pillanatra se gondoltam rá, s nem azért tettem, azért az aján... azért az
elismerésért, amit Róbert Gida keresgél e pillanatban... (és kezében felemelt
pohárral odasúgta Róbert Gidának: - Talán az asztal alá esett), nem, nem azért
tettem, amit tettem, csak azért, mert úgy érzem... hogy hasonló pillanatban
mindenkinek meg kell tennie azt, ami erejétől és szerény képességeitől telik.
Úgy érzem, mi mindnyájan, akik itt egybegyűltünk...
- Hupp! -
csuklott Zsebibaba.
- Zsebibaba!
- szólt rá Kanga szemrehányóan.
- Én voltam?
- mondta Zsebibaba csodálkozva.
- De miről
beszél Füles? - súgta Malacka Micimackónak.
- Nem tudom
- mondta Micimackó fájdalmasan.
- Én azt
hittem, a te estélyed ez.
- Egy ideig
én is azt hittem, de úgy látszik, tévedtem...
- Jobb
szeretném, ha a tied volna, mint Fülesé - súgta Malacka.
- Én is -
bökte ki őszintén Micimackó.
- Hupp! -
jegyezte meg Zsebibaba.
- TEHÁT ÚGY
VÉLEM - emelte hangját Füles szigorúan és határozottan -, azt akartam mondani,
mikor különféle hangokkal megzavartak - úgy vélem...
- Megvan! -
kiáltott Róbert Gida izgatottan. - Adjátok oda Micimackónak! Az övé!
-
Micimackóé? - mondta Füles.
- Övé
bizony! Ő a legkülönb Mackó a világon!
-
Gondolhattam volna - mondta Füles. - Egyébként nincs panaszom. Nekem is vannak
barátaim. Tegnap is nagyon barátságosan megszólított valaki. És a múlt hét
valamelyik napján Nyuszi véletlenül belém ütközött, és azt mondta:
"Bocsánat!" Úgy bizony! Ez a Társadalmi Érintkezés. Mindig akad valami.
Bocsánat. Nincs mit. Szót sem érdemel.
De erre
senki sem figyelt, mert mindenki Micimackót biztatta izgatottan: - Nyisd már
ki, Mackó!... Mi az, Mici?... Én sejtem!... Dehogyis sejted! - és így tovább.
És persze Micimackó igyekezett felbontani olyan gyorsan, ahogy csak tőle
tellett, de a spárgát azért nem tépte szét, mert nem lehessen tudni, mikor
veheti hasznát. Végre kibontotta.
Mikor
meglátta, mi van benne, csaknem elesett az örömteljes meglepetéstől. Bizony,
egy egész doboz különleges ceruza volt benne. Az egyiken ez állt: B., ami
nyilván azt jelentette: "Barátomnak"; a másikon: H.B., ehelyett:
"Hűséges Barátsággal"; a harmadikon: B.B., nyilván "Becsületes
Barátomnak". És zsebkés is volt ott a ceruzák hegyezésére és radírgumi, kiradírozni,
ha rosszul írunk valamit, és gyönyörű sorvezető és a sorvezetőn mérőléc,
megmérni, hány centiméter valami, és kék ceruzák és piros ceruzák és zöld
ceruzák. És mindegyik ceruzának külön helye volt a dobozban, és a dobozt külön
csattantóval be lehetett csattantani, úgy ám! És ez mind Micimackóé volt, úgy
ám!
- Ó! -
mondta Mackó, mert mit mondhatott volna mást.
- Nahát,
Mackó! - mondta mindenki elámulva, kivéve Fülest.
-
Köszönöm... - rebegte megsemmisülve Mackó.
És Füles
csak úgy magában mondogatta: "Ceruzák. Mindenféle ceruzák és egyéb
haszontalanságok. Túlbecsült holmi, véleményem szerint. Semmi értelme.
Bocsánat. Nincs mit. Szóra sem érdemes."
Később,
mikor már mindenki százszor elmondta, hogy "jó éjszakát" és
"nagyon köszönöm", és Micimackó és Malacka együtt ballagtak hazafelé
elgondolkodva az aranyfényektől hunyorgó éjszakában, hosszú percekig egyiküknek
sem volt szava.
- Reggel, ha
majd felébredsz - szakította meg Malacka a csöndet -, mi lesz az első
gondolatod, Micimackó?
- Reggeli! -
mondta meggondolatlanul Mackó. - Nem erre gondoltál?
- Hát nem
arra, ami ma történt?
Micimackó
szégyenkezve bólintott.
- Dehogynem.
De az ugyanaz...
* * *
- És mi
történt? - kérdezte Róbert Gida.
- Mikor?
- Másnap
reggel.
- Nem tudom.
-
Gondolkozzál, és azután meséld el nekem és Micimackónak.
- Ha olyan
nagyon szeretnéd...
- Micimackó
szeretné...
Sóhajtott,
elkapta egyik hátsó lábánál Mackót, és kivonult a szobából, maga után hurcolva
barátját. Az ajtóban megállt és visszafordult.
- Most
fürödni fogok. Nem jössz be?
- Jöhetek -
mondtam én.
- Mondd
csak, izé... de a Micimackó ceruzadoboza azért nem volt drágább, mint az enyém?
- Ugyanolyan
drága volt.
Bólintott és
kiment... s a következő pillanatban már hallottam - kipp-kopp, kipp-kopp -,
ahogy Micimackó feje hozzáütődik a lépcsőfokokhoz.