„Ha egyszer
tíz percig csend lenne itten, az lenne ám a szép” - gondolta Mikkamakka, és
lehunyta a szemét. A fülét is lehunyta volna, de tudvalevő, hogy a fülét senki
sem tudja behunyni. Még Mikkamakka se. Esetleg befoghatta volna, de minek? Mert
éppen őfeléje közeledett a lárma, a hejehuja, a hippszi-hoppsza. Vacskamati,
Aromo és Bruckner Szigfrid hejehujázott és hippszi-hoppszázott. Érteni ugyan
semmit sem lehetett a kajdácsolásból, de hogy ezek valamin igen felháborodtak,
az már egyszer biztos.
Ott is
voltak már Mikkamakka előtt.
- Hencegős!
- ordította Vacskamati.
- Nagyképű!
- kiáltozta Aromo.
Bruckner Szigfrid
egyenesen így bődült el:
-
Nagypofájú!
- Kicsoda? -
kérdezte Mikkamakka.
- Ló
Szerafin! - bömbölték kórusban.
- Nem hiszem
- mondta Mikkamakka.
Ezek hárman
annyira meglepődtek, hogy tátva maradt a szájuk. Még az ordibálást is
abbahagyták.
- Még hogy
nem hiszed - szólalt meg végre szemrehányó hangon Vacskamati -, amikor hárman
mondjuk neked?
- Először is
nem mondjátok, hanem ordítjátok, harsogjátok, bömbölitek. Másodszor pedig, nem
természete.
- Kinek?
- Ló
Szerafinnak.
- Micsoda?
- A
nagyképűség.
- Na hát
akkor gyere, nézd csak meg magad! - kiabált nekivörösödve Aromo, és rángatni
kezdték Mikkamakkát a tisztás másik vége felé. Oda is rángatták egykettőre. Már
csak azért is, mert magától is ment volna.
Ott állt Ló
Szerafin, a kék paripa, egy szarvasbőrdarabbal tisztogatta a szemüvegét.
Szelídnek látszott, mint a ma született bárány. Mikkamakka meg a rángatástól
zordan így szólt hozzá:
- Miféle
nagyképűsködés folyik itt?
- Hol? -
kérdezte Ló Szerafin, és körülnézett. Hogy jobban lásson, a szemüvegét is
feltette.
- Na látod,
még tetézi is?! - kiáltotta Aromo. - Ez már több a soknál. Hát nem te
nagyképűsködtél itt az előbb?!
- Én? -
nyitotta tágra a szemét Ló Szerafin. - Ne haragudjatok, nem tudom, miről
beszéltek.
- Majd én
emlékeztetlek! - rikácsolt Bruckner Szigfrid. - Azt mondtad, mindenkinél
gyorsabban tudsz futni.
- Az igaz,
azt mondtam - bólintott Ló Szerafin.
Mikkamakka
csak ámult-bámult, nem akart hinni a fülének. Ilyeneket állít ez a szerény,
kedves Ló Szerafin. Hiszen sohasem volt nagyképű. Már éppen szóra nyitotta a
száját, de Vacskamati közbevágott.
- A
gazellánál is gyorsabban, mi?
- Igen -
bólintott Ló Szerafin, és elpirult.
- És a
gepárdot is lepipálod, mi? - szájaskodott Bruckner Szigfrid.
- A gepárdot
is - mondta Ló Szerafin, és még jobban elpirult.
- És talán -
kérdezte drámai hangon Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl -, és talán
engemet is?
- Ne
haragudj, Aromo - mondta ekkor szégyenlősen Ló Szerafin -, tégedet is.
Már a füle
hegye is piroslott, annyira szégyellte magát.
- Hazugság -
mondta Aromo.
- Nem
hazugság - rázta a fejét Ló Szerafin.
- Akkor
miért pirultál el? Még a füled hegye is piros - mondta Mikkamakka.
- Te se
hiszel nekem - nézett rá szomorúan Ló Szerafin. - Azért pirultam el, mert
irtózom a dicsekvéstől.
- Akkor meg
mit dicsekszel itt! - hadonászott Bruckner Szigfrid.
- Csakhogy
nem dicsekszem, az igazat mondom. És bár az igazat mondom, mégis olyan, mintha
dicsekednék. - Elhallgatott. - Ez így elég zűrzavaros... Mikkamakka...
- Értem én,
értem - bólogatott Mikkamakka. - Az lesz a legjobb, ha versenyt futsz velük. Az
a tiszta dolog.
- Szívesen -
kapott a szón Ló Szerafin. - Rajta, már futhatunk is!
- Úgy van,
versenyt futunk! - lobogott Bruckner Szigfrid. - Sok beszédnek sok az alja.
El is
indultak azonnal a Nagy-rét felé. Akkora volt ez a Nagy-rét, hogy egyik végéről
éppen hogy csak látni lehetett a másikat. Alig-alig. Nem beszélve a másik
végéről. Mert onnan meg az egyiket lehetett alig-alig látni. Szóval jókora rét
volt. Éppen versenyfutásra való.
- Arról
fussunk erre, vagy erről fussunk arra? - kérdezte Bruckner Szigfrid.
- Nekem
mindegy - mondta Ló Szerafin.
- Még hogy
mindegy, neki teljesen mindegy, hogy arról erre vagy erről arra! Pedig ha erről
arra - háborgott Bruckner Szigfrid -, az éppen ellenkezője annak, mint ha arról
erre! Éppen ezért...
Mikkamakka
félbeszakította a szóáradatot.
- Akarsz
futni, vagy sem?
Persze
megint fején találta a szöget. Mert Bruckner Szigfrid hímezett és hámozott,
majd azt mondta:
- Egyelőre
elég lesz neki egy nálam gyengébb ellenfél is. Az is ellátja a baját. Mondjuk,
Aromo vagy Vacskamati. Ha ők vesztenek, amit kötve hiszek, akkor jövök én.
Ezt szépen
kitalálta. Somolygott is a bajsza alatt Mikkamakka.
Vacskamati
meg nagyban helyeselt.
- Igaza van
Szigfridnek! Elég, ha Aromo legyőzi. Igaz, Aromo?
- Mint a
sicc, úgy otthagyom! - pöffeszkedett Aromo.
- Akár
indulhattok is - mondta Mikkamakka. - Elfuttok az erdőszélig meg vissza. Jó?
Bólintottak.
- Hohó! -
szólt közbe Bruckner Szigfrid. - És ha csalnak?
- Csalnak?
Miért csalnának? - csodálkozott Mikkamakka.
- Hát a
győzelemért - mondta Bruckner Szigfrid. - Valamelyik jóval előbb megfordul,
mintsem elérné az erdő szélét, és uzsgyi, vissza. Mintha már ott lett volna.
Akkor mi van?
- Akkor az
csaló, nem győztes - mondta Mikkamakka. - De ha már ennyire kötöd az ebet a
karóhoz, hát legyen. Mindegyik versenyző köteles egy gallyat hozni az erdő
szélén álló tiszafáról. Az lesz a bizonyíték, hogy ott jártak.
- Ez az -
mondta Bruckner Szigfrid. - Indulhattok.
Háromra
indultak is. Sitty! Aromo, sutty! Ló Szerafin. Már csak két kicsi pont a
távolban. Aztán már csak egy kicsi pont a távolban, mert ugye Aromo jóval
kisebb, mint Ló Szerafin, hamarabb el is tűnt szem elől.
- Alhatunk
is egyet, ameddig visszaérnek - vélte Bruckner Szigfrid, s már alkalmas fekvőhely
után kutatott a tekintetével, de Vacskamati fölkiáltott:
- Jön már
Aromo!
- Ilyen
hihetetlen gyorsan? - csodálkozott Mikkamakka, de akkor ő is meglátta a
közeledő pontocskát. - Nicsak - mormogta -, ez aztán gyors lábú legény!
- Mondtam
én, hogy úgy legyőzi Ló Szerafint, mint a pinty - örvendezett Bruckner
Szigfrid.
- Nono! -
mondta Mikkamakka.
A pontocska
nőtt, nődögélt.
- Csak a
szája nagy ennek a Ló Szerafinnak - jegyezte meg Vacskamati, de bizony a végén
nagyon elhalkult a hangja.
- Nono! -
mondta Mikkamakka.
Mert akkor
már öklömnyivé nőtt a pontocska, aztán dinnye nagyságúvá, aztán meg a vak is
láthatta, hogy nem Aromo száguld ott, hanem Ló Szerafin.
Sitty! ott
is volt mellettük, szusszant egyet, és odaadta a tiszafagallyat Mikkamakkának.
- És Aromo?
- kérdezte Bruckner Szigfrid.
-
Találkoztam vele - mondta szerényen Ló Szerafin -, nagyon igyekezett.
Ehhez bizony
nem fér kétség, Ló Szerafin első lett. Jó félóra múlva vágtatott be Aromo, még
a nyelve is kilógott, totty le a földre, a zöld gallyat maga mellé ejtette.
- Hát te,
phü... olyan gyors vagy, phi... - lihegett -, mint a szélvész. Most már
elhiszem, hogy nem győzhet le senki.
Ló Szerafin
lehajtotta a fejét, meghatódott.
De nem ám
Bruckner Szigfrid!
- Még hogy
senki! - hadonászott. - Haha! Jó vicc. Mert egy vacak nyulat legyőzött. Most
majd Vacskamati móresre tanítja.
- Én? -
ijedt meg Vacskamati, akinek amúgy sem volt erős oldala a futás.
- Te hát -
mondta magabiztosan Bruckner Szigfrid, és kacsingatott, integetett
Vacskamatinak.
- De hiszen
láttad, hogy mint a szélvész - próbálkozott Vacskamati, de Bruckner Szigfrid
nem is engedte neki végigmondani, valamit sutyorogni kezdett a fülébe.
Vacskamati visszasutyorgott.
Sutyorogtak,
motyorogtak.
Aztán: hihi,
nevetett Vacskamati, meg höhö, nevetett Bruckner Szigfrid. Hihi-höhö!
- Majd én
most megtanítlak - mondta Vacskamati Ló Szerafinnak, és fénylett az orra hegye.
- Még hogy
te! - dühöngött Aromo. - Végig se tudod futni a távot.
- A
legyőzött tartsa a száját! - legyintett Bruckner Szigfrid. Összenevettek
Vacskamatival.
No de
Mikkamakka jól látta ám, hogy min mulatnak. De nem szólt semmit.
El is indult
a két futó. Vacskamati lassan, kocogva, Ló Szerafin meg, mint a nyíl.
Kisvártatva eltűntek mind a ketten. Csend lett, csak Bruckner Szigfrid heherészett.
- Még hogy a
leggyorsabb! Majd most megkapja - mormogta.
Na és akkor,
lássatok csodát, föltűnt a láthatáron Vacskamati, lobogtatta a zöld gallyat.
Futott, ahogy a lába bírta. Ló Szerafin meg sehol.
- Na, mit
mondtam, látjátok?! - ugrált Bruckner Szigfrid. - Odanézz! Nézd a győztest!
Ám ekkor a
távolban megjelent egy icipici pont. Vacskamati már csak száz méterre volt a
céltól. A pont dinnye nagyságú lett, Vacskamatinak már csak ötven méter. Már
csak húsz. És jött száguldva Ló Szerafin. Vacskamatinak már csak tíz méter, és
puff! elsüvített mellette Ló Szerafin a zöld gallyal.
- Hahaha -
nevetett Mikkamakka -, első Ló Szerafin, második Vacskamati!
Ló Szerafin
most már lihegett egy kicsit.
- Nem is
tudtam, hogy te ilyen gyors vagy - lihegte elismerően Vacskamatinak.
Vacskamatit
ette a méreg.
- Csak pár
lépés hiányzott - mormogta.
Mikkamakka
meg nevetett, nevetett.
- Aha -
kapott a homlokához Aromo -, én meg még azt hittem, Vacskamati gyorsabb nálam.
- Miért,
talán nem gyorsabb? Te egy héttel Ló Szerafin után értél a célba, őt meg
alig tudta legyőzni - mordult rá Bruckner Szigfrid.
- És a
gallyak?! - dühödött meg Aromo.
Bruckner
Szigfrid csuklott egyet.
- Miféle
gallyak?
Vacskamati
is csuklott egyet.
- Láttad
ezt, Mikkamakka - ordította Aromo -, láttad?!
- Láttam hát
- nevetett Mikkamakka. - Azt nevetem, hogy még így sem sikerült.
Ló Szerafin
ebből az egészből nem értett semmit.
- Mi az? Mi
történt? - kérdezte.
Aromo
odaugrott hozzá.
- Számold
csak meg a gallyakat! Hány tiszafagallyat látsz?
- Egy,
kettő, három - számolt Ló Szerafin. - És a negyedik?
- Ez az!
Éppen ez az! - kiabált Aromo. - Hol a negyedik?
Mikkamakka
csak mosolygott.
Földerült Ló
Szerafin képe is.
- Ja, most
már értem.
Nevetett,
ahogy a torkán kifért.
Bruckner
Szigfrid meg Vacskamati nagyon sunyított.
Kiderült a
csalás.
Mikkamakka
már azt is jól látta különben, amikor Vacskamati az Aromo hozta zöld gallyat a
blúza alá rejtette. Azt is jól látta, amikor Vacskamati verseny közben, tisztes
távolra tőlük, egyszer csak lefeküdt a fűbe, kicsit várt, előkotorta a zöld
gallyat, és elindult visszafelé. Arra persze nem gondolt, hogy Ló Szerafint így
sem tudja legyőzni. Mert elfelejtette, hogy Ló Szerafin csodaló. Azaz lócsoda.
Vagy mi a szösz!
- Nincs más
hátra - mondta ekkor Mikkamakka -, vagy elismeritek, hogy Ló Szerafin nem
nagyképűsködött a mese elején, csak az igazat mondta...
- Vagy? -
kérdezte Bruckner Szigfrid.
- Vagy te
versenyt futsz vele, és legyőzöd.
- Én? Én
fussak versenyt egy közönséges kék csodalóval? Aki ráadásul szemüveges is.
Vagyis rokkant. Azt már nem, annyira nem alacsonyítom le magam.
- Akkor
pedig neki van igaza - próbálta lezárni a vitát Mikkamakka.
- Már pedig
nincs! - toppantott Bruckner Szigfrid.
- Akkor fuss
vele versenyt! - mordult rá Aromo.
- Igaz is -
mondta Vacskamati -, mutasd meg neki, Szigfrid! Fuss!
Bruckner
Szigfrid a lábához kapott.
- Jaj -
mondta -, éppen most fussak vele versenyt, amikor a lábamban a csúz megtámadta
a köszvényemet? Azaz hogy fordítva: a köszvény a csúzomat. Jaj! - Sántikált. -
Különben majd ha tíz évvel fiatalabb leszek, akkor majd megmutatom neked, te
szélvészló.
- Azt még
megvárjuk - nevetett Mikkamakka, és elindultak vissza a tisztás felé.
Félúton
járhattak, amikor Bruckner Szigfridnek felcsillant a szeme. Még a csúzos
köszvényéről is megfeledkezett.
- Az ám! -
rikoltotta - Ló Szerafinnak nem egy nyúllal meg Vacskamatival kell versenyt
futnia. Nem is egy öreg oroszlánnal.
Körülállták.
- Hanem?
- Lóval -
emelte fel az ujját Bruckner Szigfrid. - Úgy igazságos lenne.
- De amikor
itt nincs más ló, csak ő - akadékoskodott Aromo.
Bruckner
Szigfrid ezen elgondolkodott.
- Megvan -
mondta kis szünet után. - Akkor fusson versenyt önmagával.
-
Önmagammal? - ámuldozott Ló Szerafin.
- Igen -
ragyogott Bruckner Szigfrid -, akkor elhiszem, hogy te vagy a leggyorsabb.
Győzd le önmagad!
Ámulva
nézték, csak Mikkamakka mosolygott.
- Na menjünk
csak, menjünk - terelgette őket hazafelé: - Amit kérsz, azt már rég megtette Ló
Szerafin. Legyőzte önmagát.
- Mikor? -
tiltakozott Bruckner Szigfrid.
- Amikor nem
adott neked egy nyaklevest - nevetett Mikkamakka.