AZARÁN BÜLBÜL



Volt egyszer egy király. Három fia volt: kettő okos, meg egy ütődött. Az ütődöttet Alo Dinó­nak hívták. Volt a királynak egy gyönyörűséges kertje is, s abban egy almafája, az almafán három alma. Történt egyszer, hogy ebbe a kertbe bevetődött egy vándor koldus, s alamizsnát kért.
- Mondd csak: melyik gyümölcs tetszik - azt szakítom le neked - mondotta a kertész.
- A három alma közül egyik - felelte a vándor.
- Nem - mondja a kertész -, azokhoz ujjal sem szabad nyúlni, azokat az almákat a királynak tartogatjuk, hanem a többiből bármelyiket odaadom.
Amikor a koldus látta, hogy nem adják oda a három alma egyikét, megátkozta a kertet, s az ott helyben kiszáradt.
- Most már a kert sosem fog kivirágozni? - kérdi a koldustól a kertész.
- Amíg Azarán bülbült meg nem szerzitek, nem fog virágozni - felelt az öreg.
A király kijött a kertbe, és amikor meglátta, hogy kiszáradt, a kertészt hívatta, s haragosan kérdezte tőle:
- Hogyan viselted gondját kertemnek, hogy így kiszáradt az egész?
A kertész erre elmondta, mit tett a vándor koldus.
- Most mi legyen hát, ki szerzi meg az Azarán bülbült? - kiáltott a király.
Akkor odalépett hozzá legidősebb fia, és mondja apjának:
- Apám, én megszerzem Azarán bülbült.
A középső fiú is jelentkezett.
- Menjetek hát együtt a madárért - határozott az apjuk.
A két testvér lóra ült, s útnak indultak.
Alo Dino meg amint hazatért, az anyjától enni kért. Látta, hogy a bátyjai nincsenek sehol, kérdi, hová lettek?
- Ó, hogy dögölnél meg! - felelte az anyja. - Rólad minden lepereg, mint kutyáról a víz: bátyáid már hatodik napja elmentek Azarán bülbülért.
Alo Dino erre nem sokat teketóriázott, hanem kiszaladt a legöregebb lovászhoz:
- Válassz nekem egy igazi jó paripát, mert messzi útra indulok - mondta neki.
- A lovak itt állnak, válaszd magadnak, amelyiket akarod - felelt a lovász.
Alo Dino odament a lovakhoz, de akármelyik hátát megérintette, mindegyik ló lerogyott keze súlya alatt. Amint kiment az istállóból, látja, hogy a kapu mellett egy sovány, elhanyagolt, vedlett ló áll. Alo Dino megpaskolja a hátát, az fel sem veszi, kiállja. Akkor megparancsolta a lovásznak, hogy a lovat fürössze meg mindennap háromszor, s minden órában adjon neki egy pud mazsolát.
Három nap múlva Alo Dino felpattant a lóra, s útnak eredt. Hamarosan utolérte testvéreit.
A legidősebb testvér igen mérgelődött, amikor Alo Dinót meglátta.
- Mi az ördögnek jöttél a nyakunkra, csak nem fogsz szégyent hozni ránk! - ripakodott rá, és lekent neki egy pofont.
Akkor közbeszólt a középső testvér:
- Elég legyen, mit csépeled hasztalanul. Nem baj, hogy megjött, majd kiszolgál bennünket.
Útnak indultak együtt mind a hárman. Sokáig mentek, míg el nem érkeztek egy keresztezésig, amely háromfelé ágazott. A keresztútnál egy öregember ült.
- Erőt, egészséget, nagyapó! - köszöntötték a fiúk, amikor odaértek.
- Erőt, egészséget, királyfiak!
- Merre vezetnek ezek az utak? - kérdi a legidősebb.
- Az egyik - felelt az öreg - Tifliszbe visz, a másik meg Erivánba, de aki a harmadik úton indul el, az többé sosem tér meg. Azt az utat úgy is hívják, hogy „gedan gelmez”: „ki rajta megy, nem jön vissza”.
- Ti ketten menjetek ezen a két veszélytelen úton, én meg majd megyek a „gedan gelmez” úton - mondta a legifjabb testvér.
- Hadd menjen hát, ha elpusztul, legalább megszabadulunk a bolondtól - mondta örvendezve a legidősebb testvér.
Induláskor megkérték az öreget, tartsa magánál azt, aki közülük elsőnek visszaérkezik, hogy mind a hárman együtt térjenek haza.
A legidősebb és a középső testvér sok viszontagságon ment keresztül az úton. Éhségükben elkótyavetyélték lovukat, ruhájukat, míg végül is beálltak egy fürdőshöz, egyikük fűtőnek, a másik dömöckölőnek.
Alo Dino pedig elindult a „gedan gelmez” úton. Nem tudni, mennyi ideig ment, de végül is elérkezett a Vörösországba: a fák, a kövek, a föld - minden, de minden vörös volt.
Itt a lova megszólalt emberi hangon:
- Alo Dino, hova hajszolsz engem? Hiszen ez a háromfejű Vörös-sárkány országa.
Estére kelve Alo Dino megérkezett a Vörös-sárkány házához, melynek kapujában egy asszonyt látott. Az asszony megkönyörült rajta:
- Gyere, legény, elrejtelek téged.
- Ugyan, ne bolondozz, adj inkább ennem, mert igen megéheztem.
A sárkány felesége erre térült-fordult, és hozott Alo Dinónak két-három tál ételt.
- Mit hozol te nekem? Mondtam, adj ennem!
- Ha neked nem elég ez, amit hoztam, menjünk ki az udvarra, ott áll a sárkány étele, egyél, amennyi jólesik.
Alo Dino kiment, s látja, hogy ott van fél akó főtt rizs és két sült bika. Három falásra bekapta a rizskását, s az utolsó falatig megette a két bikát. A sárkány felesége újra megsajnálta:
- Legény, kár elpusztulnod, sajnállak téged, gyere, hadd rejtselek el.
- Felesleges, én éppen a sárkányért jöttem - mondta Alo Dino.
Amint belépett a pitvarba, érzi, hogy reng az egész ház.
- Mitől mozog ez a ház?
- Attól, hogy jön haza a sárkány - felelte az asszony.
Jött a sárkány, farkasokat, rókákat és más vadakat hajtva maga előtt. Bezavarta őket az udvarra, s belépett a pitvarba. Amint megpillantotta Alo Dinót, mindjárt felismerte:
- Erőt, egészséget, Alo Dino.
- Honnan tudod a nevemet? - kérdi Alo Dino.
- Aznap, amikor te születtél, a hegyekben sétálgattam, és a kövek, a fák, a füvek suttogtak arról, hogy a világra jöttél. Gondolom is, hogy csak te lehetsz Alo Dino, mert más nem meré­szelte volna küszöbömet átlépni.
Majd a feleségéhez fordult, s így szólt:
- No, feleség, adj ennem, de íziben!
- Minden ételedet megette ez a legény, s neked nem hagyott egy morzsát sem - felelte az asszony.
Akkor levágták a vadakat, melyeket a sárkány hajtott haza, megfőzték ebédre s megették. A sárkány észrevette, hogy Alo Dino nem dobálja el a csontokat, hanem mindent lenyel. Vacsora után azt mondja a sárkány Alo Dinónak:
- No, most mitévők legyünk: megküzdjünk most mindjárt, vagy holnapra hagyjuk?
- Ahogy te akarod, én mindig kész vagyok.
Reggel, alig pitymallott, felébredt a sárkány és Alo Dino, s vette mindegyik a maga buzo­gányát. Mondja Alo Dino:
- Te vagy a soros, te kezdd el, én vendég vagyok.
- Készülj hát, mert sújtok - dörögte a sárkány.
Ekkor így szólt Alo Dinóhoz a lova:
- Vágj rám a korbáccsal, én majd felugrok, és a sárkány buzogánya a hasam alatt elrepül.
A sárkány háromszor dobott, de Alo Dino sértetlen maradt.
- Most én vagyok a soros - szólt Alo Dino, és lován a sárkány mellé ugratott, levágta kardja egy csapásával a sárkány három fejét. Utána levágta a sárkány orrát és ajkát, tarsolyába rakta, s ment a sárkány feleségéhez.
- Egészséget, szép sógornőm - mondta neki.
- Nem, én nem vagyok neked sógornő, én a feleséged akarok lenni.
- Nem vehetlek el, mert megesküdtem, hogy téged idősebb bátyámnak viszlek feleségül - mondta Alo Dino.
Három napig mulatott itt Alo Dino, azután továbbindult.
- Hová készülsz most? - kérdezte a sárkány felesége.
- Megyek Azarán bülbülért.
- Szépen kérlek, ne menj, semmiért pusztulsz el: nagyon nehéz dolog az.
- Nem, nekem el kell mennem.
Innen kijutott Alo Dino, s abba az országba ért, ahol a föld, a fák, a kövek - minden, de minden fehér volt. Itt a lova azt kérte, hogy szálljon le róla, és vezesse kantárszáron. Alo Dino teljesítette kívánságát.
- Tudd meg - mondta a ló -, hogy ez a Fehér-sárkány országa; estére vendégségbe megyünk hozzá. Nem hasonlít a Vörös-sárkányra, mert ennek hét feje van.
- Nem baj - felelt Alo Dino -, levágom én mind a hetet.
Este elmentek a sárkányhoz vendégségbe, de az ajtók zárva voltak. Alo Dino harsány hangon szólott:
- Ki van itt? Jöjjön ki, fogja a lovamat.
A hívásra előjött egy asszony, kinyitotta az ajtót, és azt ajánlotta, hogy a lovat állítsák be az istállóba. Alo Dino bevezette lovát az istállóba, utána felment a sárkány palotájába, és a feleségétől enni kért. Az hozott is öt-hat nagy tál rizskását.
- No, mi az, te valami gyermeket akarsz becsapni? Nem mondtam: adj ennem? - szólt Alo Dino.
A negyven garádicsos lépcsőn le s fel való szaladgálástól kifáradt a sárkány felesége s ki­jelentette:
- Menjünk a sárkány asztalához, ott ehetsz, amennyi beléd fér.
Ment is Alo Dino, s meglátott egy hatalmas kondért, melyben hét mérő főtt rizskása volt, tetején meg három sült bika. Alo Dino kétszerre felfalta a rizst, a három sült bikát szintén, két adagra osztva, csontostul bekapta. Amikor befejezte, bement a pitvarba és leült. Rövid idő múlva a sárkány palotája megremegett.
- Te legényke, a sárkány most tér haza, gyere, elbújtatlak téged - szólt a sárkány felesége.
- Az ördögbe is, én éppen érte jöttem!
Rövidesen megjelent a sárkány, s igen sok vadállatot hajtott maga előtt: oroszlánokat, farka­sokat, medvéket. Beterelte őket az udvarra, és azután felment a palotájába, s amint meglátta ott Alo Dinót, kezet nyújtott neki.
- Jó egészséget, Alo Dino! - mondta.
- Honnan tudod, hogy én vagyok Alo Dino?
- Születésed napján a hegyek, sziklák, fák és füvek mind, mind hírül adták, hogy a világra jöttél. Alo Dino vagy te, mert más a félelemtől még be sem merészelt volna ide pillantani.
Mikor a sárkány enni kért feleségétől, az azt felelte, hogy a vendég mindent felfalt már.
- Nem baj - mondta a sárkány -, készítünk vacsorát abból, amit hazahajtottam.
Nemsokára felszolgálták a vacsorát, de a sárkánynak szeget ütött a fejébe, hogy a vendég evés közben nem néz semmit, csak fal mindent, még a csontot is.
- No, kezdjünk el mérkőzni? - kérdi a sárkány.
- Ahogy akarod, én készen vagyok! - felelt Alo Dino.
- Már csak jobb lesz holnapra hagyni - döntött a sárkány -, nálunk az a rend, hogy este meg­vendégelik a jövevényt, reggel aztán megküzdenek.
Alo Dino jókor reggel felkiáltott:
- Kelj fel, ideje megverekednünk!
A sárkány felkelt, fogta buzogányát, és kiállt a térre.
Mikor Alo Dino felült a lovára, az így szólt hozzá:
- A korbáccsal csapj rám háromszor, én felugrom, és a sárkány bunkója a hasam alatt repül el.
- No, rajtad a sor, sújts! - ordított a sárkány.
- Én vendég vagyok, sújts előbb te, rajtad a sor - válaszolt Alo Dino.
- Akkor hát készülj, mert sújtok!
A sárkány háromszor forgatta meg buzogányát és lesújtott. Alo Dino azonban idejében az ég felé ugratott, és a sárkány bunkója a ló hasa alatt zúgott el, s nem találta el sem a lovat, sem a lovast. Ahogy felverődött a por, és elfedte Alo Dinót a sárkány szeme elől, az azt hitte, hogy Alo Dino halott, és így szólt:
- No, hol vagy, Alo Dino, hadd szippantsalak fel, mint a tubákot!
- Csak nyugalom, testvér, én itt vagyok, de most aztán tartsd magad! - felelt Alo Dino, és vágtában ugratott neki a szörnyetegnek.
Egyetlen suhintásra levágta kardjával a sárkánynak mind a hét fejét. Majd leszállt lováról, és a megöltnek levagdalta orrát és ajkát, beletette a tarsolyába, s ment a sárkány palotájába.
- Kedvesem, te - mondta neki a sárkány felesége -, hadd áldozzam fel magam éretted, lám minő jót tettél, hogy a sárkányt elpusztítottad! Hadd csókoljalak meg!
- Nem, én veled nem csókolózhatom. Te középső fivérem menyasszonya leszel - mondta Alo Dino, s azzal gyűrűt cseréltek.
Két-három napig még vendégeskedett nála Alo Dino, de utána ismét útra készülődött.
- Hová, hová, kedvesem? - kérdezte a sárkány felesége.
- Azarán bülbülért kell mennem.
- De hiszen te azt nem tudod megszerezni - mondta az asszony kétségbeesetten.
- Meg kell szereznem, ha törik, ha szakad is! - mondta Alo Dino, s azzal elindult.
Amikor a Fekete-sárkány országába jutott, a lova megint megszólalt emberi hangon:
- Alo Dino, ez az ország a negyvenfejű Fekete-sárkány birodalma, azért van, hogy itt a föld, a kő, a fák, a füvek, minden, de minden fekete.
Alo Dino bement a sárkány palotájába, s ott látott egy óriási üstöt, benne tíz mérő főtt rizs­kását, a rizs tetején meg négy sült bikát. Három nap egymásután egy falat ételt sem vett a szájába Alo Dino. Most négyszerre befalta a rizskását, lenyelte a bikákat, száját megtörölte, és bement a sárkány palotájába. Estefelé remegni kezdtek a falak. A sárkány érkezett, maga előtt terelte zsákmányát. Amint megpillantotta Alo Dinót, odament hozzá, kezet szorított vele, és mondja neki:
- Egészséget, Alo Dino!
- Honnan ismersz te engem?
- Születésedről hírt adtak a hegyek, kövek, fák és füvek - felelte a sárkány, majd a feleségéhez fordult, és enni kért tőle.
- A te vacsorádat már megette Alo Dino - mondta az asszony.
- Az sem baj, készíts valamit a friss zsákmányból.
Vacsora után lefeküdtek aludni, s abban egyeztek meg, hogy majd reggel mérkőznek. Pirka­dattal megkezdték a küzdést. Küzdöttek három éjjel, három nap egymás után, de egyik sem tudta legyőzni a másikat. Végre valahára Alo Dino leterítette a sárkányt, levágta orrát, ajkát, belerakta őket tarsolyába, és ment a sárkány palotájába. A sárkány felesége igen megörült Alo Dino győzelmének.
- Ettől kezdve én a tied, te az enyém vagy - mondta a fiúnak az asszony.
Ágyat vetettek, s együtt lefeküdtek. Alo Dino itt elidőzött vagy két hétig, de egyszer csak eszébe jutott édesapja, s igen elszomorodott.
- Min töröd a fejed? Talán csak nem akarsz nálamnál jobb asszonyt keresni? - kérdezi a sárkány felesége.
- Tudod, a mi kertünk kiszáradt; elindultam, hogy megszerezzem Azarán bülbült, de itt meg­rekedtem.
- Azarán bülbült megszerezni nem könnyű dolog - mondta az asszony. - Csacsonc király a gazdája. Az már negyven napja alszik. Ha felébred: elpusztít, még ha negyven ilyen deli legény áll is elébe, mint te vagy.
- Én bizony mégis elmegyek - mondta Alo Dino, és útnak eredt.
Amikor megérkezett a tenger partjára, megszólalt a lova:
- Úgy tudd, hogy én nem vagyok tengeri ló, és én nem tudok a tengeren átvergődni.
Alo Dino erre leszállt a lóról, leült a földre, fejét egy kőre hajtotta s elaludt. Aludt-e vagy csak szunyókált, csakhogy hirtelen hangot hallott: „Alo Dino, emeld fel ezt a követ, alatta van el­ásva három tengeri ló kötőféke.” Alo Dino felkelt, felemelte a követ, s íme, ott volt három kötőfék. Azután éppen úgy, mint álmában mondták neki: két kötőféket a derekára tekert, a harmadik kötőféket belevetette a tengerbe. Abban a percben megjelent egy tengeri ló, és el akarta nyelni Alo Dinót, de ő nem vesztette el a fejét, hanem elkapta a ló sörényét, s felpattant a hátára. Akkor a ló megszólalt emberi hangon:
- Mondd meg, Alo Dino, mi a kívánságod, s én teljesítem.
- Azarán bülbült akarom.
- Őt én nem tudom neked megszerezni, de átviszlek a tenger túlsó felére, ott van a nővérem, ő majd megszerzi neked Azarán bülbült.
A ló átvitte Alo Dinót a tenger túlsó partjára. Csakhogy Alo Dino elfelejtette ott levenni róla a kötőféket, és a ló bevágtatott a tengerbe.
- Istenem, hova legyek, elvitte a ló a kötőféket! - sopánkodott Alo Dino.
Bolyongott sokáig a szigeten, míg végül rátalált egy öregemberre, Alo Dino odament hozzá, és köszöntötték egymást.
- Fiam, téged is bajba kevert Azarán bülbül? - kérdezte az öreg.
- Úgy ám, eljöttem Azarán bülbülért, de a ló magával vitte a kötőfékjét a tengerbe, én meg itt­maradtam.
Beszéd közben Alo Dino karja véletlenül a derékövjéhez ért, s erre eszébe jutott, hogy ő még két kötőfékkel van felövezve. Az öreg látta ezt, és így szólt:
- Az isten szerelmére kérlek, ha megszerzed Azarán bülbült, mutasd meg nekem, utána aztán magaddal viheted. Százötven esztendeje, hogy itt ülök miatta.
Alo Dino lecsatolta magáról az egyik kötőféket, s annak egyik végét a tengerbe dobta. Ott helyben előugrott egy tengeri ló, és el akarta nyelni Alo Dinót, de ő egy szempillantás alatt felugrott a hátára.
- Mondd, legény, mi a kívánságod, s én teljesítem - szólalt meg a ló.
- Azarán bülbült akarom! - felelte Alo Dino.
- Ez nagyon nehéz dolog - felelte a ló -, mert annak a kalitkája Csacsonc király palotájában függ, az pedig messze a tengerben van. De hogyha te a korbácsoddal rám tudsz vágni akkorát, hogy mind a háromszázhatvan ín megremegjen bennem, akkor én odarepülök a palota abla­kához, te meg benyújtod a kezed, és elragadod a kalitkát. De ha ezt időben meg nem csinálod, akkor tudd meg, hogy mindketten lezuhanunk és meghalunk.
- Rendben van, megteszem - szólt Alo Dino, és úgy végigvágott a lovon, hogy annak sajogni kezdett a mája, és megremegett benne mind a háromszázhatvan ín. Erre odaszállt az ablakhoz, Alo Dino meg benyújtva kezét, elkapta a kalitkát. Amikor leereszkedett a földre, a ló meg­szólalt:
- No most már bocsáss el, megtettem, ami tőlem tellett.
Alo Dino erre elindult hazafelé, s elérkezett az öregemberhez, aki amikor megpillantotta Azarán bülbült, mindjárt kilehelte lelkét. Alo Dino meg szépen eltemette. Aztán felült a saját lovára, s a madárral együtt megérkeztek a Fekete-sárkány országba, ahol a feleségénél meg­szállt.
- No, kedves bülbül madaram, szólalj meg hát, de úgy, hogy kizöldüljenek ezek a fekete hegyek - mondta Alo Dino.
Megszólalt erre Azarán bülbül, s a fekete hegyeket mind pompás zöld borította. Alo Dino feleségét lenyűgözte Azarán bülbül csodatevő ereje.
Itt időztek vagy egy hónapig, végül Alo Dino azt mondta a feleségének:
- Asszony, itt az ideje, hogy hazatérjünk. Országunk e miatt a madár miatt tán máris tönkre­ment.
Magukkal vitték a sárkány összes kincseit, és megérkeztek a Fehér-sárkány országába. Ott ismét összeszedték a sárkány kincseit, magukhoz vették a középső testvér menyasszonyát, felültek a lóra, és megérkeztek a Vörös-sárkány országába. Egy-két napot pihentek, össze­szedték a sárkány javait, fogták a feleségét, és megérkeztek az öreghez.
- Erőt, egészséget, öregapám! - köszönt Alo Dino. - Visszatértek-e a bátyáim?
- Nem, királyfi, még egyik sem tért vissza - felelte az öreg.
- Ha egyszer így van - mondja Alo Dino -, akkor én itthagyom nálad ezt a három asszonyt meg a madarat, jómagam meg elmegyek a testvéreim után.
- Jól van fiam, legyen ez isten rendelése, eredj hát.
Alo Dino sorra járta a városokat, kereste, kutatta sokáig a testvéreit, de sehol sem találta őket. Egyik városban meghívták vendégségbe, s megkérdezte a házigazdát:
- Hogyan lehet itt az idegeneket megtalálni?
- Minálunk van egy templom a zarándokok számára - felelte a gazda. - Menj el reggel abba a templomba, húzd meg a harangot, és ölj le hét áldozati bikát. Amint a zarándokok megtudják, hogy abban a templomban istentisztelet és áldozati tor van, mindenhonnan oda gyülekeznek, és te könnyűszerrel megtalálhatod azt, akit keresel.
Alo Dino korán reggel vásárolt hét bikát, odaadta őket, hogy öljék le és főzzék meg, áldozati tort készített, és meghúzatta a harangokat.
Amikor két testvére meghallotta a harang szavát, kérdik a gazdájuktól, mire harangoznak?
- Ez a zarándokoknak szól - mondja az. - Áldozati torra hívják össze őket.
A testvérek megkérték gazdájukat, engedje el őket a templomba. Amikor odaértek, látják a testvérek, hogy az áldozati torra összesereglett a város valamennyi zarándoka.
Megpillantva testvéreit, Alo Dino bort és áldozati húst vitt nekik, majd megkérdezte:
- Megismertek-e engem?
- Nem bizony - felelték.
- Hol dolgoztok?
- Egyikünk fűtő a fürdőben, másikunk meg dögönyöző.
Alo Dino fogta két testvérét, elvitte őket a fürdőshöz, és mondja neki:
- Add ki, ami jár nekik, mert magammal viszem őket.
- Milyen rokonaid, hogy magaddal akarod vinni őket?
- A testvérbátyáim.
Erre azt kérdi az idősebb:
- Ki vagy te, hogy testvéreidnek mondasz bennünket?
- Én Alo Dino vagyok. Ó, ti bolondok - felelt Alo Dino -, elhagytátok országunkat, s ide kellett elvergődnötök, hogy fürdősök legyetek.
- No, ha te a mi testvérünk vagy - mondja az idősebb -, akkor mondd meg, miért indultunk mi el?
- Azarán bülbülért. Én már meg is szereztem.
- És hol van?
- Az öregembernél. Menjünk, megmutatom.
Alo Dino vásárolt testvéreinek tiszta ruhát, felöltöztette őket, s elindultak hármasban az öreghez.
Amikor a három asszonyt meglátták a testvérek az öregnél, azt kérdik: - Kik ezek?
- Ez - mondja Alo Dino - a Vörös-sárkány felesége, akit én megöltem - ezzel elővette és meg­mutatta a sárkány ajkát a testvéreknek. - Ő a tied lesz, mint legidősebbé. Ez pedig a Fehér-sárkány felesége, azt is én öltem meg, íme itt az orra és ajka, megnézhetitek: ő lesz a középső testvéré. Ez itt, a harmadik, a Fekete-sárkány felesége: ő lesz az én feleségem.
Az idősebb testvér nem állta meg, hogy ne szóljon irigységében:
- A szépet magának veszi, a csúnyákat meg nekünk adja.
A testvérek fogták Azarán bülbült, lóra ültek, mindegyik maga elé ültette a nyeregbe meny­asszonyát, s együttesen útra keltek. Sokáig lovagoltak, míg végül az erdőben rátaláltak egy kútra.
- Ki megy le vízért, hogy ihassunk mi is, meg a lovainkat is megitathassuk? - kérdezték a testvérek Alo Dinótól, de maguk nem akartak a kútba ereszkedni.
- Alo Dino, menj le te - mondták.
Amikor ezt hallotta, Alo Dinóhoz ugrott a felesége:
- Alo Dino - suttogta ura fülébe -, ne menj le, mert a testvéreid a kútban akarnak hagyni.
- Leereszkedem én, hiszen a testvéreim inni szeretnének.
- Ha már így van - szólt az asszony -, vidd magaddal legalább az egyik kesztyűmet, meg egyik papucsomat, s őrizd meg magadnál. Én ezeket majd követelni fogom a királynál, és ha meg­kerülnek, és előmutatják nekem, tudni fogom, hogy te kijöttél a kútból.
Alighogy Alo Dino leereszkedett a kútba, a testvérei egymás között sustorogni kezdtek, s úgy döntöttek, hogy öccsüket benn hagyják a kútban, ne henceghessen azzal a király előtt, hogy ő szerezte meg Azarán bülbült. Ők maguk pedig felszedték az asszonyokat, fogták Azarán bülbült és továbbálltak.
Amikor elérték szülővárosukat, a testvérek hírnököket küldtek a királyhoz, hogy köszöntsék őt, és mondják meg neki: hazatértek a fiai.
A király egész népét egybegyűjtötte, s mentek a királyfiak elé, akiket nagy diadallal kísértek haza. Az asszonyokat látva, kérdezi a király:
- Kicsodák ezek az asszonyok?
- Ez itt - mondja az idősebb testvér -, az én feleségem. Ez meg itt a középső fiad felesége. Emez pedig majd szolgáló lesz nálunk.
- Király, ő valótlant állít - szólt Alo Dino felesége -, én nem vagyok a felesége, van nekem uram.
- Fiaim, látom, hogy közöttetek valami nincs rendjén. Nem hiszem én azt, hogy ti meg tud­tátok volna szerezni Azarán bülbült. Nocsak: szólaltassátok meg Azarán bülbült; aki meg­szólaltatja, tudni fogom, hogy ő szerezte meg.
- Engedj, én megszólaltatom - mondja az idősebb fiú, és Azarán bülbülhöz fordult:
- Bülbül madárkám, szólalj meg, hogy kiviruljon a mi kertünk.
Azarán bülbül, egy szó nem sok, de annyit sem szólt. Akkor a középső állt elő:
- Király apáim, a bülbült én szereztem meg.
- No, akkor szólaltasd meg a madarat - felelt a király.
- Bülbül madárkám, kedves, szólalj meg, hadd virágozzon ki a kertünk - könyörgött a középső testvér.
Azarán bülbül néma maradt.
Sokat törték a fejüket, s mindent megpróbáltak, de a kert mégsem zöldült ki.
Mi meg térjünk vissza Alo Dinóhoz.
Nem tudni, meddig ült Alo Dino a kút fenekén, de nagy sokára mégis odaérkezett a kúthoz egy kalmár, aki megparancsolta szolgáinak, hogy húzzanak vizet a kútból. Amikor Alo Dino meghallotta az emberek hangját, akik a kútból vizet akartak meríteni, felkiabált hozzájuk:
- Nem tudom, ki van ott fenn a kútnál, örmény-e vagy muzulmán, de könyörgöm, segítsetek kimászni innen a kútból, annyi vizet szerzek, amennyit csak akartok.
Vödrüket leeresztették a kútba, annyi vizet merítettek, amennyi kellett, utána meg lebo­csátották a kötél végét, és tíz-tizenöt ember kihúzta Alo Dinót a kútból.
Mikor a kalmár megkérdezte Alo Dinót, hogyan került a kútba, ez így felelt:
- Aga, vándor vagyok, éjjel mentem, sötét volt, nem vettem észre a kutat s beleestem.
- Hova igyekszel hát?
- A városunkba - felelt Alo Dino.
Az éjszakát a kalmárral töltötte. Együtt megvacsoráztak, s lefeküdtek aludni. Reggel pedig ki‑ki útra kelt. Amint Alo Dino megérkezett atyja városába, megkért egy öreget, hogy fogadja fiává, s az örökbe fogadta.
Egyszer, amint ment az öreg az utcán, látja, hogy a király emberei jönnek-mennek városszerte, s egy kesztyűt mutogatva a járókelőknek, kiabálják:
- A király házasítja a fiát, jelentkezzen, aki egy másik ilyen kesztyűt tud varrni a menyasszony számára.
Amikor hazatért, elmesélte az öreg Alo Dinónak, hogy mit látott, mit hallott. Alo Dino pedig meghallgatta az öreg szavait, majd otthagyta, és beállt inasnak egy szabóhoz, mondván, hogy ő árva gyerek, szeretné a mesterségét megtanulni. A szabó felfogadta Alo Dinót, nem tudva, hogy a király fia. Igen szófogadó inas vált belőle, kitakarította a műhelyt, s megcsinált mindent, amit csak kellett. Ez nagyon tetszett a mesternek, meg volt elégedve Alo Dinóval.
Másnap a király vizírjei és nazírjai sorra járták a szabóműhelyeket, s mindenütt mutogatták a kesztyűt. Mikor betértek abba a műhelybe, ahova Alo Dino elszegődött, s ajánlották a mesternek, hogy varrjon egy olyan kesztyűt, amilyent mutatnak neki, a szabó nem vállalta. De akkor előállt az újdonsült inas, és azt tanácsolta a mesternek, hogy fogadja el a rendelést, mert ő tud ugyanolyan kesztyűt varrni.
- Elment az eszed? - mondja neki a mester. - Csak tegnap léptél be hozzám, és ma már ilyen munkát vállalsz?
Itt közbeszóltak a király emberei:
- Feleslegesen mérgelődsz, mester, hagyjad, hadd próbálja meg - toldották a szót -, ha nem tud ilyent varrni, a király úgyis leütteti a fejét.
- Vállalom - mondta Alo Dino.
Megrémült a szabó:
- Hiszen te semmiért a vesztedbe rohansz! Már húsz éve, hogy mesterségemben dolgozom, s nem mertem vállalni, te meg hebehurgyán belevágsz.
- Ne félj, mester, megvarrom én, csak vegyél nekem öt mérő apró mogyorót.
Már ment is a mester, s vásárolt neki négy mérő mogyorót.
- Miért vettél egy mérővel kevesebbet?
- Nem baj, nem volt elég pénzem, elég lesz ennyi is.
Virradatig mind megette Alo Dino a mogyorót. Reggel, mikor a mester beállított a műhelybe, látja, hogy a mellett a kesztyű mellett, amit a király emberei hoztak, fekszik egy másik éppen olyan kesztyű. A mester fel akarta venni, hogy megnézze, de Alo Dino ellenezte:
- Ne nyúlj hozzá, mester, mert elrontod.
Hamarosan megjelent a vizír és nazír.
- No, mester, készen van-e a kesztyű? - kérdezték.
A mester ijedtében egy kukkot sem tudott szólni. Alo Dino erre előlépett, és megmutatta a kesztyűt. Azok összehasonlították a másikkal és elámultak.
- No, mester, menjünk a királyhoz - mondták a vizír meg a nazír. - Majd megfizet ő neked a munkádért.
- Eredj velük, mester, a királyhoz, és vedd fel a fizetséget - szólt Alo Dino.
- Nem én, fiam, én nem megyek, eredj te magad. És ha mégsem tetszik meg a munka, már inkább üttesse le a te fejedet.
Így Alo Dino ment el velük. Amikor a kesztyűt megmutatták a királynak, az így szólt:
- Ezekhez én nem értek semmit, menjetek és mutassátok meg a menyemnek.
A király menyének megtetszett a munka, és küldött a mesternek háromszáz aranyat.
A dolgot jelentették a királynak, aki hívatta a szabót, s ő maga még külön kétszáz aranyat adott neki.
Amint Alo Dino visszatért a műhelybe, kiteregette a pénzt a mester előtt, és így szólt:
- Nesze, mester, vedd a pénzt.
A szabó pedig megörült nagyon, s a pénzt zsebre rakta. Azt mondja neki egy kis idő múlva Alo Dino:
- Mester, nem vagy te rendes ember.
- Miért?
- Azért, mert én öt mérő mogyorót kértem tőled, s te csak négy mérőt vettél. Nem is maradok én tovább nálad - azzal fogta magát, s elment a saru-varga műhelyébe.
- Mester - mondja Alo Dino a saru-vargának -, árva vagyok, nincs gyámolóm senki a világon, szánj meg és taníts meg a mesterségedre.
A varga magához vette a fiút. Egy idő múlva a királyi vizír meg a nazír jöttek a vargához, és egy női papucsot mutattak neki, hogy varrjon egy hasonlót. A mester már éppen el akarta őket utasítani, de akkor előlépett Alo Dino, és mondja, hogy ő varr egy olyat.
- Hiszen te alighogy beálltál hozzám, és már ilyen munkára vállalkozol? - szólt a varga bosszúsan.
- Ne mérgelődj feleslegesen, mester, varrok én olyat - nyugtatta meg a vargát Alo Dino.
A lélegzete is elakadt erre a mesternek.
- Nos - szólt a vizír -, ha nem varrsz, a király mindkettőtöknek leütteti a fejét.
- Fiam, most már nem tudom, mitévők legyünk.
- Egyet se félj, mester, varrok én. Ha te veszel nekem húsz mérő mogyorót, akkor én még ezen az éjjelen megvarrom a papucsot - felelte Alo Dino.
A varga vett neki tizenkilenc mérő mogyorót.
- Te most, mester, hazamehetsz, én meg munkához látok - mondta Alo Dino a vargának, amint meghozta a mogyorót.
Főtt a feje a mesternek, amint ment hazafelé, s nem volt nyugvása otthon sem: az éj közepén lopva ment, hogy megnézze, mit csinál Alo Dino. Felmászott a tetőre, és a szellőzőlyukon keresztül látja, hogy Alo Dino ül, és ropogtatja fogaival a mogyorót. „Mi az ördögnek kellett ezzel a léhűtővel szóba állnom? Leütik a fejemet semmiért!” - bosszankodott magában.
Alig pitymallott, a varga már ment a műhelybe, és látja, hogy a papucs mellett ott van egy hajszálra ugyanolyan másik. Már kézbe akarta venni, hogy megvizsgálja, hogyan van varrva, de Alo Dino nem engedte:
- Te tegnap nem akartál vállalkozni erre a munkára, most meg én nem engedem, hogy egy ujjal is hozzányúlj a papucshoz.
Nemsokára jött a vizír meg a nazír, és megnézték a munkát. Nagyon meg voltak elégedve.
- Nos - szólaltak meg -, jöjjön valamelyik közületek velünk, hogy a király megfizessen a munkátokért.
- Jobb lesz, ha te mégy, fiam - szólt a varga Alo Dinóhoz.
Alo Dino el is ment velük. A papucsot a királyhoz vitték, de az azt parancsolta, hogy mutas­sák meg a menyének. A menye azonnal rájött, hogy ez az ő papucsa, és felismerte Alo Dinót.
- Miért nem jössz hozzám? - kérdezte.
- Még nincs itt az ideje annak - felelte Alo Dino.
A király menye ötszáz aranyat küldött a mesternek. Amikor pedig jelentették a királynak, hogy a menye meg volt elégedve a munkával, előhívatta a mestert, és ő is ötszáz arannyal ajándékozta meg.
Alo Dino fogta a pénzt, és visszament a vargához.
- Nesze, mester, itt a pénzed - mondta a vargának -, de én nem maradok tovább nálad.
- Miért nem maradsz?
- Azért, mert húsz mérő mogyorót kértem tőled, te pedig csak tizenkilencet vettél.
Innen Alo Dino visszament az öreghez, aki fiává fogadta.
- Hova lettél, fiam? - kérdezte az öreg.
- Ifjú legényke vagyok én még, tekeregtem városszerte - felelte Alo Dino és tíz marék aranyat adott az öregnek, majd hozzátette:
- Apám, lehet, hogy nincsen semmi pénzed, nesze neked tíz marék arany.
Alig egy kis idő múlva, az öreg kiballagott a piacra, és teméntelen sok katonát látott. Kérde­zős­ködésére, hogy miféle katonaság ez, azt felelték, hogy megérkezett Csacsonc király a hadával, és keresi azt az embert, aki ellopta tőle Azarán bülbült.
Meghallotta ezt Alo Dino, s azt mondja az öregnek:
- Eredj, apám, a királyhoz, és mondd neki: Alo Dino nevében kérlek, engedd át a lovadat az én fiamnak; ő felül rá, és elmegy Csacsonc királyhoz helytállni, hogy a te országodban még egy kis csirkét se érjen baj.
Azt mondja az öregnek a király, mikor megjelent előtte:
- Azóta, hogy a lovat hazavezették, mind csak áll az istállóban a jászol előtt: senki sem meri megközelíteni!
A király menye kitalálta, hogy a férje küldte az öreget, megkérte a királyt, engedné meg, hogy bemenjen az istállóba, majd ő kivezeti a lovat, és átadja az öregnek.
A király megengedte, mire menye odament, kivezette a lovat az istállóból, megparancsolta, hogy engedelmeskedjen gazdájának, és azzal átadta az öregnek. Az öreg meg elvezette Alo Dinóhoz.
Mikor Alo Dino kilovagolt lován a térre, ott találta idősebbik bátyját, aki éppen Csacsonc királyhoz ügetett, hogy helytálljon.
- Hova igyekszel? - kérdi tőle Alo Dino.
- Hát tudod, megszereztem a bülbül madarat, s most megyek, hogy helytálljak Csacsonc király előtt - felelte a bátyja, s lovát arrafelé fordította, ahol Csacsonc király serege állott.
- Merre van a király sátra? - kérdi Csacsonc király katonáitól az idősebb királyfi.
- Amott, az a piros - felelték neki.
Belépett a király piros sátrába, hétszer meghajolt s megállt.
- Te vagy a királyfi? - kérdi tőle Csacsonc.
- Az vagyok.
- Te raboltad el Azarán bülbült?
- Én bizony.
- Hogyan jutottál hozzá?
- A fáról szedtem le az erdőben.
- Hazudsz, testvér, a bülbült nem te szerezted meg, hordd el magad - szólt ingerülten a király, és kiadta, hogy dobják ki.
Mikor azután elszomorodottan hazatért, mondja neki a középső testvér:
- Miért hagytad magad eltángálni, hiszen a bülbült nem te szerezted meg, hanem én!
- Nos, ha te szerezted meg, akkor eredj, és állj helyt.
Az fel is ült a lovára, s hányavetin indult Csacsonc királyhoz.
- Legényke, hát te hová mégy? - kérdi tőle Alo Dino.
- Megszereztem Azarán bülbült, s most megyek helytállni érte Csacsonc királynál.
- No, csak eredj, majd te is kikapsz! - felelte Alo Dino.
- Te raboltad el Azarán bülbült? - kérdi Csacsonc király a középső királyfitól, aki sátrába lépve hétszer hajolt meg.
- Úgy, ahogy mondod.
- Nocsak, meséld el, hogy is történt a dolog.
- Sötét volt. Látom, hogy hirtelen egy madár repül ki a hegyek közül, s be egyenesen a fészkébe. Kezemmel benyúltam a fészekbe, és elkaptam a madarat.
- Hazudsz, a madarat nem te fogtad el - mondta a király, s meghagyta, hogy őt is tángálják el.
Ezután Csacsonc király kiadta parancsba: „Keressétek meg nekem azt az embert, aki elorozta Azarán bülbült, különben az egész országot elpusztítom!”
Ekkor Alo Dino megjelent atyja színe előtt, s engedélyt kért tőle, hogy Csacsonchoz mehessen helytállni. A király nem ismerte fel a fiát:
- Jól van, menj, ha bírsz.
- Királyom - szólt akkor Alo Dino -, kössünk egyezséget: ha elintézem, hogy Csacsonc király semmi kárt nem tesz országodban és elvonul, te három órára nekem engeded át hatalmadat, és én ez alatt a három óra alatt azt tehetek, amit akarok. Ha beleegyezel, kössünk egyezséget, és adjunk kezet rá.
A király beleegyezett. Az egyezséget megkötötték, és Alo Dino elindult Csacsonc királyhoz.
- Te királyfi vagy? - kérdi Csacsonc király.
- Úgy bizony.
- Te raboltad el Azarán bülbült?
- Úgy, ahogy mondod, király, Azarán bülbült én szereztem meg.
- Meséld el, hogyan történt!
Alo Dino mindent, ahogy történt, elmesélt a királynak.
- Szóval, te vagy Alo Dino? - kérdi a király csodálkozva.
- Úgy bizony.
- De miként higgyem el, hogy ezeket a hőstetteket csakugyan te vitted végbe?
Alo Dino nem sokat töprengett, levette lováról a tarsolyát, s megmutatta a királynak mind a három sárkány levágott ajkát és orrát.
Csacsonc király, midőn megbizonyosodott róla, hogy Azarán bülbült valóban ő lopta el, így szólt hozzá:
- Fiam, legyen a tied a madaram - és összegyűjtve hadát elvonult arról a földről.
Visszatérve atyjához, így szólt Alo Dino:
- Nem ismersz rám?
- Nem, nem ismerek rád.
- Pedig, látod, én vagyok Alo Dino, a fiad!
- Ha te vagy a fiam, akkor tedd, hogy kiviruljon a kertünk.
Alo Dino erre odament Azarán bülbülhöz, és így szólt hozzá:
- Kedves madárkám, szólalj meg, hogy kivirágozzon a kertünk.
A madár megszólalt, s a kert azonnal kivirult.
Akkor Alo Dino elővette a király aláírásával ellátott egyezséglevelet, és azt mondta:
- Három órára enyém a királyság.
- Helyes, ehhez jogod van - egyezett bele a király.
Alo Dino felült a trónra, s ítélkezni kezdett bátyjai felett. A testvérek beismerték bűnüket.
- Hogyan büntessem meg őket, király apám? - kérdi atyjától Alo Dino.
- Fiam, legyen a te akaratod szerint.
Azt mondja Alo Dino:
- Ők sem öltek meg engem, én sem veszem el az életüket. De egyet mégis kérek tőled: add oda mindegyiknek a feleségét, és hagyják el országunkat. Színüket se lássam itt, amíg élek.
Három óra múltán a hatalom újra visszaszállt a királyra. De ezután meg is halt hamarosan, trónját pedig Alo Dino örökölte.
Ők elérték a céljukat, jussatok ti is célhoz.
Az égből lehullott három alma: egyik annak, aki mesélt, másik annak, aki hallgatta, harmadik meg annak, aki megfogadta.