Ma
találkoztam a kórházban Peti apjával.
- Kedves
doktor úr, a fia érdekében ígérje meg, hogy nem bontatja le a pajtát - mondtam
neki. - És mondja meg neki, meglátja, azonnal meggyógyul.
- Ha csak
azon múlik, kérem, én igazán... De azok a rettenetes oroszlánok...
- Az oroszlánok
nagyon kedvesek... higgye el.
- Hát én nem
bánom... az a fő, hogy a fiam meggyógyuljon.
Peti
boldogan nézett az apjára.
- Hát mégsem
bontatod le?
- Ha neked
olyan fontosak azok az oroszlánok... - mosolygott az apja.
Sietve
szaladtam a pajtába, hogy megvigyem az örömhírt: a pajta marad. De mikor közel
értem, hallottam, hogy valami szokatlan lárma hallatszik bentről.
Ott ült a
pajtában az egész társaság, mindenki lármázott, és a csoport közepén meglepetve
ismertem meg a kis kövér cirkuszigazgatót, akinek a cirkuszában Szigfrid
föllépett.
- Hogyne,
ismerem Robertót, nálam is dolgozott egy darabig - mondta éppen az igazgató,
amikor beléptem. - De mikor Európába jöttem, megvált a társulattól. Téged
keresett, Arabella. Azt mondta, biztosan Amerikában vagy, ő ott marad.