amelyben Arabella szövetkezik velünk
Arabellát a
porondon találtuk meg, éppen gyakorolt.
- Arabella!
Légy szíves egy pillanatra! - kiáltott neki Baltazár.
- Ne
zavarjatok! Nem látjátok, hogy gyakorolok?
Éppen
elindult fölfelé egy hosszú kötélen, amely a kupolában levő trapézokhoz
vezetett.
- Nagyon
fontos - kérlelte Baltazár.
Arabella
lenézett a kötélről, és meglátta Petit.
- A kisfiú
is hozzám jött? - kérdezte.
- Igen -
feleltük mindannyian.
- Jó, akkor
lejövök.
Baltazár
ránk kacsintott.
- Segíteni
fog.
Arabella
nagyon szép volt. Ez, hogy szép, nem is jó kifejezés. Tündöklő lány volt
Arabella.
- Te
légtornász vagy? - kérdezte tőle ámulva Gabriella.
- Igen.
Légtornász és táncosnő - mondta ő szomorúan.
- Csodálatos
- sóhajtott Gabriella.
- Egyáltalán
nem csodálatos - mondta a másik lány, aztán felénk fordult. - Mit akartok?
Baltazár
előadta kérésünket. Arabella figyelt, és az arca kipirult örömében.
- Rendesek
vagytok. Segítek. Az igazgatóval kell beszélnem - folytatta -, addig gyertek a
kocsimba.
Egy
tűzpiros, aprócska kocsiban lakott a légtornászlány. Minden kicsi és nagyon
kedves volt ebben a kocsiban. A sarokban ágy állt, a kocsi közepén asztal és
két szék. Az egyik sarokban még mosdó is volt. Peti megcsavarta a csapot, és
felkiáltott:
- Nézd,
folyik!
- Persze -
mondta mosolyogva Baltazár -, itt minden kocsiban van folyóvíz. Ez nagyon
előkelő cirkusz.
- Bezzeg
Szilviát még sétálni sem engedik!
- Nem azt
mondtam, hogy jószívű, azt mondtam, előkelő - emelte fel az ujját Baltazár.
A kis
kocsiban sok szekrény volt. Gabriella kinyitotta az ajtókat, és fölkiáltott
gyönyörűségében. A szekrényekben szebbnél szebb ruhák lógtak. Aranyozott
selymek, bíborok, zöldek, sárgák, tarkák, fehérek, uszályosak, fátylasak.
- Csodálatos
- mondta Gabriella. - Mit gondolsz, Baltazár, Arabella haragudna, ha
fölpróbálnék egyet?
- Csak
tessék, Arabella úgysem szereti ezeket a ruhákat.
Arabella
ezalatt az igazgatónál ült.
- Kérni
szeretnék valamit - mondta.
- Csak
tessék, Arabella, tudod, hogy minden kérésed parancs számomra - felelte az
igazgató.
- Félek
Ceciltől - mondta Arabella. - Nem merek vele fellépni.
- Ceciltől?
- csodálkozott az igazgató. - Hiszen Cecil a legszelídebb oroszlánunk. Nem
értem.
- Az utóbbi
időben mogorva lett hozzám. Nem tudom, miért. Mindig félek, amikor ránézek.
- Cecil imád
téged, Arabella. Ebben a cirkuszban mindenki imád téged. Érted? Mindenki! -
mondta különös hangsúllyal az igazgató.
- Nem akarok
Cecillel fellépni - ismételte Arabella, és a szeme sarkából az igazgatóra
nézett.
- Nem bánom,
de a szám nem maradhat el. Válassz magadnak más oroszlánt. Én nem bánom. De a
többi mind vadabb.
- Ó, nem,
nagyon köszönöm - mondta boldogan Arabella -, majd találok egyet.
Felkelt, és
elindult az ajtó felé. Már a kilincset fogta, mikor az igazgató utána szólt:
- Mégis
melyikkel akarod csinálni?
- Hát...
- Mert
Szilviával nem csinálhatod! Érted? Nem! - mondta gonosz arccal az igazgató. -
Az előbb láttam, mikor azokkal az idegenekkel tárgyaltál.
- Miféle
idegenekkel? - kérdezte zavartan Arabella.
- Ugyan,
mintha nem tudnád - gúnyolódott az igazgató. - Gondolhattam volna, hogy nem a
magad jószántából jössz!
- Ez valami
félreértés - hazudott Arabella. - Az idegenek autogramot kértek tőlem. Nem
értem, mi köze ennek Szilviához.
Az igazgató
mereven nézte a lányt. Látszott rajta, tétovázik, vajon higgyen vagy sem. Aztán
bal kezével az asztalra csapott.
- Nem bánom
- mondta -, a számnak menni kell! Csinálhatod Szilviával is...
- Köszönöm -
mondta örömmel Arabella.
- Még ne
köszönj semmit, még nem fejeztem be - folytatta az igazgató. - Van egy
feltételem is.
-
Feltételed? Miféle feltétel? - kérdezte Arabella elszorult hangon.
- A régi
feltétel. Ha hozzám jössz feleségül, felléphetsz Szilviával. Ha nem, Cecillel
lépsz fel. Megértetted?
Arabella
lehajtotta a fejét. Még mindig fogta a kilincset, a cipője orrával a szőnyeg
sarkát piszkálta.
- Nos? -
sürgette a férfi.
- Tudod,
hogy Robertót szeretem - mondta a lány -, az ő felesége akarok lenni.
- Roberto,
Roberto! - dühösködött az igazgató. - Mit akarsz azzal a csavargóval? Talán már
nem is él. Soha többet feléd sem néz!
- Roberto
szeret engem - mondta nyugodtan a lány, és az igazgató szemébe nézett.
- Jó, akkor
készítsétek elő Cecilt a fellépésre.
- De érzem,
hogy megöl!
- Nem
érdekel! Szilviáról szó sem lehet. Befejeztem.
Arabella
széles, dühös mozdulattal kitárta az ajtót, és kilépett. A lépcsőn mégis
megállt. Visszafordult. Bedugta a fejét az ajtón.
- Tudod mit?
Meggondoltam! Neked van igazad. Hozzád megyek.
Az igazgató felugrott
az asztal mellől, még kunkori szakálla is mosolygott az álla hegyén, és a lány
felé szaladt, de Arabella becsapta az ajtót az orra előtt.