Nicsak! Mi
történt szegény Szörnyeteg Lajossal? Már egy jó félórája csak ténfereg,
kódorog, szédeleg, lődörög itt a tisztáson. Meg támolyog.
Oda is ment
hozzá Dömdödöm - akiről mindenki tudja, csak annyit tud mondani: dömdödöm -, és
megkérdezte:
- Dömdödöm?
- Jaj,
kedves Dömdödöm - panaszolkodott neki Szörnyeteg Lajos -, nagyon, de nagyon
gyötör az álmosság. Le akar teperni, le akar ütni a lábamról, gyúr, gyömöszöl.
Au! - nagyot ásított.
- Döm,
dödöm, döm - magyarázta élénken Dömdödöm, és már mutatta is.
Mi sem
egyszerűbb ennél! Ha az ember álmos, bukfencezni kezd. Hét bukfenctől már
majdnem virgonc, tizennyolctól már szétveti az éberség. Huszonkilenc bukfenctől
még az álomkór is elmúlik.
- Rettentően
köszönöm - suttogta két ásítás között Szörnyeteg Lajos. - Nagyon, de nagyon.
És
zimzum-zumzim, bukfencezett huszonkilencet. Azaz csak az első tíz bukfenc volt
zimzum-zumzim. A második tíz már csak olyanforma, hogy ziim-zuum,
lassabbacska, csendesebbke, kurtábbacska. Az utolsó kilenc meg, ajaj, csak
ilyen, hogy zikk, jajdenehezenkelekföl, zökk, talánfölsekelek, potty... Akkorát
ásított Szörnyeteg Lajos, hogy szél kerekedett tőle.
- Ne
haragudj, Dömdödöm - motyogta -, de ettől a huszonkilenc bukfenctől
huszonkilencszer álmosabb lettem.
Nekiállt
volna újra ténferegni, lődörögni, szédelegni, támolyogni, de szerencsére arra
jött éppen Vacskamati.
- Ó,
álmosság ellen ezer módot tudok - hadarta, és nagyon igyekezett, hogy abból az
ezerből legalább egy eszébe jusson. - A legeslegjobb a hideg-forró módszer -
jelentette ki boldogan.
- Igen -
bólogatott Szörnyeteg Lajos -, hideg-forró... Bár - tette hozzá kis gondolkozás
után - nem egészen értem. Hideg-forró? Mi az?
- Ugyanaz,
mint a forró-hideg - mondta Vacskamati. - Na, gyere csak a zuhany alá! A
módszer lényege az, hogy hol forró, hol hideg vizet engedünk rád gyors
egymásutánban.
- És aztán?
- érdeklődött Szörnyeteg Lajos.
- Aztán meg hol
hideget, hol forrót.
- De én az
álmosságomat kérdezem.
- Az, mint a
pinty, úgy elmúlik - mondta Vacskamati, és már tuszkolta is Lajost a zuhany
alá.
Zitty!
hideg, zutty! forró, aztán: zitty! forró, zutty! hideg.
- Jaj de
hideg! - ordított Szörnyeteg Lajos. Aztán meg: - Jaj de forró! - de egyre
halkult a hangja, már-már alig volt sóhajnyi, ilyesféleképpen, hogy: jahaj dehe
fohorohohohó, holott már réges-rég a hihideheg folyt rá.
Még
szerencse, hogy a nagy locsikolásra odajött Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű
nyúl.
- Nicsak, ez
meg elalszik a zuhany alatt - mondta, mire Vacskamati vasvillaszemeket
meresztett rá.
- Éppen
erről van szó - mondta szemrehányóan. - Az álmossága ellen küzdünk.
- Zuhannyal,
hehehe! - hahotázott Aromo.
- Igenis -
toppantott Vacskamati -, hideg-forró módszerrel.
- Halottnak
a csók - legyintett nagyképűen Aromo. - Na, gyere ki onnan!
Kiráncigálta
Szörnyeteg Lajost a zuhany alól, adott neki két szelíd kis pofont, hogy magához
térjen.
- Szó sem
fér hozzá - mondta neki -, hogy itt csak egyetlen dolog segít. A
kutyabengekéreg. Rágicsáljál kutyabengekérget, és egyszeriben elmúlik az
álmosságod.
Az utolsó
mondatot már hallotta Ló Szerafin, a kék paripa, Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa
meg Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán is. Merthogy a nagy
zajongásra előkászálódtak a hűvösből.
- Még hogy
kutyabengekérget álmosság ellen! - szólt közbe rögtön méltatlankodva Ló
Szerafin. - Tudod te, Aromo, hogy mire való a kutyabengekéreg?
- Hogyne
tudnám - mondta hetykén Aromo -, mire való lenne?! Hashajtó.
- És te
hashajtóval akarod elmulasztani az álmosságát?! - háborogtak a többiek.
- Persze -
mondta Aromo -, amíg megy a hasa, úgysem tud elaludni. Világos, nem?
A többiek
topogtak, dobogtak, hurrogtak.
- Tartsanak
ébren téged hashajtóval! - mondta neki Vacskamati. - Ki tud valami jó módszert?
- Ki tudna?
- mosolygott fölényesen Bruckner Szigfrid. - Hát ki itt az ész, az agy, a
főzseni?
Ló Szerafin
gyanakodva nézte az oroszlánt.
- Fogadjunk,
magadra gondolsz.
- A fogadást
megnyerted. Magamra. - Szörnyeteg Lajoshoz fordult. - Egyféleképpen múlik el az
álmosságod - mondta neki -, koplalnod kell.
- Ez az -
mondták a többiek -, persze, mégiscsak van esze ennek a Bruckner Szigfridnek. A
koplalás az biztosan jó álmosság ellen. Koplalnod kell! - kiáltották kórusban.
- Mikor? -
kérdezte Szörnyeteg Lajos.
- Hogyhogy
mikor? Most azonnal.
- Már egy
órája koplalok, és egyáltalán nem használ - kesergett Szörnyeteg Lajos.
Egy órája
ugyanis megevett egy sült kappant, két rittyentett hőzönbőzönt, három nyárson pirított
úritököt, négy almás pitét, öt bőralmát, hat ringlit és hét habos tortát.
- Ilyen
körülmények között elég könnyű a koplalás - vélte Ló Szerafin.
És gondoljuk
meg, igaza is volt. Egy jó kiadós ebéd után szívesen koplal az ember -
uzsonnáig.
Így hát kútba
esett a koplalás is.
- A munka,
az segítene - mondta ekkor Ló Szerafin.
A kérdő
tekintetekre már magyarázta is:
- Mondjuk,
ha fát vágna. Emelné a fejszét, lecsapna, megint emelné, megint lecsapna. Az
álmosság meg, sitty-sutty! már ott se lenne. Igaz?
- Ez az!
Legalább összevágja télire a tüzelőt - helyeseltek mind. Szörnyeteg Lajos meg
nekilátott fát vágni. Na, mondhatom, szép favágás volt!
- Már emeli
a fejszét - közvetítette Aromo, majd rettentő hosszasan elmesélte, hogy úszta
át annak idején a Dunát. Mire odaért, hogy „és akkor én kimásztam a túlsó
parton”, Szörnyeteg Lajos már teljesen fölemelte a fejszét.
- Most
lecsap - közvetítette Aromo, majd ugyanolyan körülményesen elmesélte, hogy
annak idején hogyan úszta vissza a Dunát. Mire odaért, hogy „és akkor kimásztam
az innenső parton”, Szörnyeteg Lajos lecsapott a fejszével. Jaj de lassan
csapott le, jaj de erőtlenül, jaj de gyengén, alig-alig.
- Rögtön
elalszik - riadt meg Vacskamati.
Odarohantak
hozzá.
- Hé, Lajos,
hé! - kiabálták neki.
Majd Nagy Zoárd,
a lépkedő fenyőfa így szólt:
- Én most
adok neked két fenyőtűt, ezekkel feltámasztod a szemhéjadat, hogy be ne
csukódjon a szemed. És közben mondogatod: azért sem alszom el, azért sem alszom
el...
Szörnyeteg
Lajos alig tudott bólintani az álmosságtól.
- Jó -
mondta, és ebben a pillanatban kilépett a tisztásra Mikkamakka.
- Mi ez a
nagy ramazuri? - kérdezte.
- Képzeld,
Mikkamakka - újságolta Vacskamati -, Szörnyeteg Lajost gyötri az álmosság. Már
mindenfélét kitaláltunk álmosság ellen. Bukfencezett, forró-hidegben fürdött,
majdnem kutyabengét evett, koplalt, fát vágott, most meg majd mondókát mond...
- Dehogy
mond, dehogy - mosolygott Mikkamakka.
- De mit
csináljak - siránkozott Szörnyeteg Lajos -, amikor úgy szenvedek az
álmosságtól?!
- Hát aludj
- mondta Mikkamakka -, feküdj le és aludj!
Valamennyiük
szája tátva maradt.
- Jé, hogy
erre nem gondoltam - suttogta elámulva Szörnyeteg Lajos, s azon nyomban le is
feküdt, azon nyomban el is aludt, hirki-horki-horkolászott.
A többiek
meg lábujjhegyen, csöndeskén, óvatosan.
Nagyon
büszkék voltak. Megmentették Szörnyeteg Lajost.
Lám, nem
gyötri már az álmosság szegényt.