VASJANKÓ


Volt egyszer egy házaspár. Nem volt gyermekük, és a férj felpanaszolta a feleségének, miért is nem szül neki gyermeket.
- Kedves férjem, te kovács vagy - mondta az asszony -, kovácsolhatnál hát magadnak gyerme­ket, ha annyira szeretnéd!
A férj nem mondatta magának kétszer: fogott öt mázsa vasat, és három és fél mázsából ková­csolt magának egy kisfiút, másfél mázsából pedig ostort készített, s azt a fiú kezébe adta. S lám, a fiú fürge volt és egészséges, vidáman járt-kelt körülöttük.
Megörült ennek az apja, s anyjának is tetszett az erős kis lurkó, akit Vasjankónak neveztek el. Ahogy azonban növekedett, hamarosan kezdett terhükre válni, mert mindenüket felette, és mégsem lakott jól soha. Anyjának mindig hatalmas üstben kellett főznie.
Amikor aztán legénnyé serdült, már nem bírták tovább, és így beszélgettek egymás közt:
- Ha még egy hétig nálunk marad, felfal bennünket házastul, portástul, mindenestül.
Ezért aztán azt mondták neki, hogy most már elég nagy és erős ahhoz, hogy szolgálni menjen. Vasjankó megörült, hogy világot láthat. Fogta az ostorát, és útnak eredt.
Egyik este beért egy faluba, s éppen a paplak előtt ment el, amikor fogta az ostorát, és olyat csördített vele, hogy a falu valamennyi macskája összefutott. Aztán még egyet csördített az ostorával, és még egy harmadikat is egymás után, olyan erővel, hogy a szolgák és szolgálók mind kifutottak, s a plébános is az ablakhoz szaladt, hogy megnézze, mi történt.
Akkor Vasjankó megkérdezte, nem akarják-e megfogadni szolgának. Mivel igen kemény­kötésűnek látszott, a pap azt gondolta:
- Ennek biztosan hasznát venném. Igaz, hogy van már egy tucat szolgám, de ahol tizenketten esznek, ott a tizenharmadiknak is jut valami.
- Gyere be! - kiáltotta nagy hangon. - Én felfogadlak!
A béresek, akik egész napon át nehéz munkát végeztek a földeken, és nagyon éhesek voltak, éppen akkor ültek a tálhoz. Az új szolgát is odaültették az asztal mellé, ő azonban egymaga többet evett, mint a többi tizenkettő együttvéve, úgyhogy a tál pillanatok alatt kiürült, és a többiek éhesen maradtak.
- Ha annyit is dolgozik, amennyit eszik, akkor rendben van - gondolta a pap.
Másnap reggel a tizenkét szolga szokás szerint korán felkelt, és elment szénát gyűjteni. Vas­jankó azonban délig aludt, és amikor a szolgálók ételét az asztalra tették, ő is felkelt, és velük evett - a tál most is hamarosan kiürült.
Éppen küldték a béreseknek is az ételt ki a rétre. Erre ő is felkerekedett, és kiment a mezőre, és azok elől is mindent fölfalt, aztán, mint aki jól végezte dolgát, lefeküdt és elaludt.
A szolgák emiatt nagyon bosszúsak voltak, és azt mondták egymás között:
- Ez mindent felfal előlünk, és semmit sem dolgozik. Gyertek, keltsük fel, dolgozzon hát ő is!
Erre nekiestek, és cirokvesszőkkel végigvertek az arcán. Vasjankó eleinte hadonászott a kezé­vel, azt hívén, hogy bögölyök csipkedik. Végül mikor már nagyon sűrűn zuhogtak rá a csa­pások, felébredt. Akkor felugrott, mind a tizenkettőt megragadta egyik lábánál fogva, és így szólt:
- No, majd dolgozom én mindjárt!
Azzal - miközben azok két kezükkel kaparásztak a földön - összetakarította velük az egész rétről a szénát. Mikor elkészült, eleresztette őket. Azok nyomban hazatakarodtak vérző kezük­kel, nagy részük még sántított is hozzá, és panaszkodtak a gazdájuknak.
A pap összecsapta a két kezét, mikor meghallotta, mit művelt Vasjankó, de nem volt bátor­sága számadásra vonni az új szolgát.
Másnap kora hajnalban az erdőbe szekerezett a tizenkét szolga fáért; Vasjankó megint csak délig aludt. Mikor felkelt, előbb újra mindent fölfalt a szolgálók elől, aztán befogta a négy utolsó ökröt, és ő is kihajtott az erdőre. Egy helyen akkora pocsolya akadt az útjába, hogy a szekér a négy ökörrel együtt bennragadt. De Vasjankó nem töprengett sokáig, felkapta a sze­ke­ret négy ökröstül, és kiemelte.
Ahogy éppen hajtott befelé az erdőbe, egyszer csak szembe jött vele egy szörnyű farkas, és azt kiabálta:
- Én most nyomban megeszem az egyik ökrödet!
- Felőlem megeheted, de akkor aztán neked kell húznod a szekeret, azt megmondom! - felelte Vasjankó.
Alig tépte szét a farkas az ökröt, Vasjankó nyakon csípte a farkast, és befogta a szekér elé.
Kis idő múlva szembejött vele egy háromlábú nyúl, és az is azt kiabálta:
- Felfalom az egyik ökrödet!
- Jó, de akkor neked kell húzni a szekeret!
Alighogy a nyúl széttépte az ökröt, nyakon csípte őt Vasjankó, és befogta a farkas mellé.
Nemsokára szembejött velük az ördög, és így szólt:
- Én most eltöröm a szekered tengelyét!
- Én nem bánom - mondta Vasjankó -, de akkor én meg belőled csinálok kocsitengelyt!
Az ördög azt gondolta, hogy ez csak olyan levegőben való szóbeszéd. Alig törte azonban ketté a tengelyt, megragadta Vasjankó a nyakánál fogva, és tengelyt csinált belőle.
Addigra tizenkét szolgatársa már telerakta az összes szekereket, és hazafelé tartottak. Akkor Vasjankó odakiáltott nekik:
- Előbb hazaérek én, mint ti, és százszor annyi fát viszek, mint ti tizenketten együttvéve!
Kinevették és továbbhajtottak. De Vasjankó a fél erdőt összekötötte, és a kocsira rakta, a két ökör, a farkas és a nyúl mögé, az ördög nyakába, és hazafelé fordította a szekeret.
Mikor kihajtott az erdőből, látja ám, hogy a tizenkét szekér még - úgy, ahogy ő gondolta - bent vesztegel a sárban. Erre fogta a fát a befogott szekérrel együtt, az egészet a nyakába vette, és úgy vitte át azon a rossz útszakaszon, azután a többi szekeret is kiemelte a sárból, azok azon­ban kénytelenek voltak mögötte hajtani.
Mikor beértek a faluba, csattantott egyet vasostorával, és így kiáltott:
Hé, farkas! Csálé nyúl!
Sárkány-ördög és ökör!
Ezt hallva az emberek mind az utcára sereglettek, és bámulva nézték a különös felvonulást: elöl a farkast és a nyulat, mögöttük a két ökröt, aztán az ördögöt mint szekértengelyt, és a szekéren meg körülötte a fél erdőt, ahogy húzták maguk után.
Mikor a pap látta ilyeténképpen érkezni Vasjankót, elfogta a félelem, és azt gondolta:
- Veszélyes ember ez! Valami módon karácsonyt kellene neki gyorsan csinálni!
Vasjankó kifogta a szekérből az igavonókat. A farkast és a nyulat bekötötte az ökrök mellé a jászolhoz, és azok is kénytelenek voltak a marhákkal együtt szénát enni.
Az ördögről levette a köteléket, még egyszer rávágott az ostorral, aztán futni hagyta; sánti­kálva és bőgve rohant el a nyomorult pára, s futott, míg csak a pokolig nem ért.
Másnap a pap maga elé hívatta Vasjankót, és azt állította, hogy az ördögök elrabolták egyik leányát. Ha Vasjankó visszahozza, akkora zsák pénzt ad neki, amekkorát csak elbír. De tulaj­donképpen valami módon szabadulni akart a szolgától. Magában azt gondolta:
- Na, ez sem jön többet vissza hozzám.
Vasjankó megörült, mert sokat hallott már a pokolról, és egyszer sort akart végre keríteni rá, hogy megnézze. Fogta hát az ostorát, és útnak eredt.
Odaérve a pokol kapuja elé, egyet csördített az ostorral, és elkiáltotta magát:
- Nyissátok ki!
Az ördögök rémülten futottak össze, egymástól kérdezgetve: vajon ki lehet ez. Akkor a sánta ördög keresztülkémlelt a kapurésen, és meglátta az idegent:
- Jaj nekem, végünk van, hiszen ez Vasjankó! - kiabálta, és azzal elfutott a pokol legsötétebb zugába, a többiek meg utána.
Vasjankó végül is elunta a hosszú várakozást a kapu előtt, belökte a pokol kapuját, akkorát taszítva rajta, hogy csak úgy csikorgott minden eresztékében. De az egész pokolban egyetlen lelket sem látott a kárhozottakon kívül, akik cölöpökhöz kötözve hevertek szanaszét. Vas­jankó valamennyiüket föloldozta.
- Csak megtalálnám a pap lányát! - sóhajtotta.
- Ott van, abban a sötét sarokban! - kiáltotta néhány elkárhozott, miközben vidáman igyekez­tek kifelé a pokol szélesre tárt kapuján.
Vasjankó megtalálta a lányt, feloldozta és kivezette. Akkor aztán újra fölemelte a kaput, és kívülről úgy elreteszelte és eltorlaszolta a bejáratot, hogy többet egyetlen ördög se mehessen ki rajta. Aztán vállára vette a pap lányát, és hazaindult.
A pap éppen kinézett az ablakon, mikor megérkeztek, és alaposan megijedt, megpillantva Vasjankót. Az nyomban megszólalt:
- Itt van a lányod! - Azzal leemelte válláról a lányt, és az ablakon át betette a szobába. - Most aztán ide a megígért pénzt! De annyit, amennyit el tudok vinni egy zsákban, mert különben meggyűlik velem a bajod!
Vasjankó vett száz könyöknyi vásznat, és odahívott hét szabót, hogy azon nyomban készítse­nek neki egy zsákot. Azt aztán elvitte a paphoz, mondván:
- Ezt töltsd meg nekem színültig!
A pap beleöntötte az összes gabonáját, és így megtöltötte, legfölülre pedig belerakta minden pénzét. Vasjankó nem vette észre, hogy csak fölül van arany benne, elégedetten vállára emelte a zsákot, és hazament.
- Hozok nektek egy kis ajándékot - szólt az anyjához és apjához. - Nem akarom, hogy bárki azt mondhassa: ingyen etettetek!
Azzal földre dobta a zsákot, megmarkolta az ostorát, és újra nekiindult a nagyvilágnak.
Az öregek pedig életük végéig megéltek a gabonából és a pénzből.