Nem sokkal a
csigával folytatott versenyfutás után elfogta a rókát az éhség. Tudott a
faluban egy udvart, ahol egy olyan kakas vigyázott tizenkét tyúkra, amelyik a
jobb szemére vak volt.
Látta a
róka, hogy éppen egy héja köröz az udvar felett.
„Még képes
elhalászni az orrom elől a pecsenyét ez a madár, ha meg nem előzöm” - gondolta
a róka, és gyorsan odafutott.
A kakas
meghallotta a lépteit, és látta azt is, hogy közelít, odakiáltott hát a
tyúkoknak, hogy vigyázzanak.
- Kedves
időjelző, semmi okod, hogy óva intsd tőlem a tyúkjaidat, hiszen azért jövök,
hogy megmentselek benneteket. Nézz csak föl a bal szemeddel, akkor mindjárt
meglátod a héját, aki minden erejével arra igyekszik, hogy megehessen benneteket.
A kakas erre
felnézett, és annyira megrémült, mikor feje felett meglátta a héját, hogy alig
volt képes jelt adni a tyúkoknak a menekülésre.
- Most már
láthatod, milyen jóakarótok vagyok! De még további tanújelét is adhatom a barátságomnak.
Két szemmel biztosabban látnál mint fél szemmel, így hát, ha akarod, szívesen
meggyógyítom a hályogot a jobb szemeden. Akkor aztán, bármikor jöjjön is a
héja, észreveszed, és meg tudod védeni tőle a tyúkjaidat. Csak annyi az egész,
hogy meg kell csókolnom a szemedet, és akkor nyomban meggyógyul, mivel én isten
küldötte vagyok.
A kakas
tudta, hogy ebben a sövénykerülőben nem lehet igazán megbízni, de annyira
elbódította az a reménység, hogy a szeme rendbejöhet, hogy odatipegett a
rókához, és csókra nyújtotta neki a szemét.
A róka
azonban elkapta a nyakát, és megfojtotta a kakast. És mivel ilyenformán a
tyúkok védelem nélkül maradtak, szépen elhordta őket egymás után.