Másnap
Rémusz bácsi így folytatta a mesét:
A Rókának, ott, Liba anyó háza előtt, nem sok ideje maradt a töprenkedésre, hogy vajon véletlenül járt-e arrafelé a Kutya, vagy szándékosan leselkedett-e a kapu előtt. Később azonban, amikor meggondolta a dolgot, rájött, hogy csakis a Nyúl biztathatta fel a Kutyát.
Elhatározta,
hogy alaposan megfizet neki ezért a csínyért.
A következő
napon, déltájt, elbújt a bokorban. Nemsokára már hallja is, hogy -
lippiti-klippiti, lippiti-klippiti - jön a Nyúl az úton. A Róka megvárta, amíg
a Nyúl odaérkezik a bokorhoz. Akkor aztán ráugrott, és megfogta a fülét.
- Most
megcsíptelek! - nevetett. - És ha már megcsíptelek, hát mindjárt meg is eszlek!
- Megeszel?
- csodálkozott a Nyúl. - Csak nem vagy éhes?
- De bizony,
éhes vagyok! - felelte a Róka. - Ha tudni akarod, ma még nem
reggeliztem, és nem is ebédeltem.
- Belátom,
hogy akkor igazán éhes lehetsz - bólintott a Nyúl. Hanem ha annyira éhes vagy,
aligha lakhatsz jól egy olyan sovány kis falattal, mint amilyen én vagyok!
- Soványnak
sovány vagy - ismerte el a Róka -, de azért mégis megeszlek, mert nagyon haragszom
rád.
- A harag
rossz tanácsadó - mondta a Nyúl. - Én a te helyedben kiadósabb ebédet enném.
- Olyant
eszem, amilyen akad - felelte a Róka.
- Hát akkor
semmi baj! - rikkantotta a Nyúl. - Amott a mezőn egy beteg ló fekszik. Annak a
húsa nemcsak ebédre, hanem még vacsorára is elég, magadnak és az egész
családodnak.
- Hol
fekszik az a ló? - érdeklődött a Róka.
- Ha
eleresztesz, megmutatom.
- Ha megmutatod,
eleresztelek.
Ebben aztán
meg is állapodtak. A Nyúl elvezette a Rókát a mezőre, az egyik boglyához, és
csakugyan: egy ló feküdt ott az árnyékban.
- Láthatod,
hogy igazat mondtam! - szólt a Nyúl. - Itt a ló!
Azt azonban
már nem tette hozzá, hogy a lónak semmi baja sincs, csak éppen elaludt a nagy
melegben.
A Róka
eleresztette a Nyúl fülét.
- Hát ennek
a húsa igazán elég lesz ebédre is, vacsorára is - mondta. - De hogy vigyem
haza?
- Nincs
annál egyszerűbb - felelte a Nyúl. - Hozzákötözöm a farkadat a ló farkához, úgy
aztán elhúzod. Én is segítek.
- Hátha
feléled a ló! - aggodalmaskodott a Róka.
- Nincs már
abban egy szemernyi élet sem - nyugtatta meg a Nyúl. - Ha nem volnék ilyen
kicsi és gyenge, a farkam pedig nem volna ilyen kurta: magamat is befognám.
A Róka még
habozott, tűnődött egy kicsit, de okosabb neki sem jutott az eszébe.
- Keríts
valami jó madzagot - mondta a Nyúlnak -, és kötözd a lóhoz a farkamat.
Nem kellett
messzire menni madzagért: ott hevert a ló kötőféke, az éppen megfelelt. A Nyúl
jól odakötötte a Róka farkát a ló farkához, ki is próbálta, erősen tart-e.
Hátrább lépett, és nagyot kiáltott:
- Húzd meg,
Róka koma! Húzd meg, rajta!
A Róka
nekikészült.
De hát a
nagy kiáltozásra a ló is felébredt, nyújtózott egyet.
- No, most!
- vezényelt a Nyúl, de jó hangosan. - Húzd meg, ne sajnáld!
Hanem erre
már talpra ugrott a ló, és felrántotta a magasba a Rókát.
- Segítség!
- jajdult fel a Róka.
A Nyúl
azonban egyre csak biztatta:
- Ne hagyd
magad! Fogd jó keményen azt a lovat, mert különben oda az ebéd meg a vacsora!
A ló
meglengette a farkát.
A Róka vele
himbálódzott a levegőben.
- Szabadíts
meg! - könyörgött a Nyúlnak.
De a Nyúl
mintha nem hallotta volna.
- Vágd a
földhöz, Róka szomszéd, ne kíméld! - kiáltozott. - Csak nem ijedsz meg egy
ilyen beteg gebétől? Mihelyt letepered, mindjárt megkötözöm!
A ló, farkán a kellemetlen teherrel, mérgében felágaskodott, prüszkölt,
nyerített, hányta-vetette magát.
Hanem a Rókától nem bírt szabadulni, olyan szorosan összemadzagolta kettejüket
a Nyúl.
- Csak még
egy kis kitartás! - bátorította a Nyúl a Rókát. - Ez a boldogtalan ló már
úgysem bírja sokáig!
- Ő még
bírja, de én nem bírom! - nyögött a Róka.
- Üsd, vágd,
ne sajnáld! - ordítozott a Nyúl.
A tanácsot
azonban nem a Róka fogadta meg, hanem a ló. Hirtelen a két mellső lábára
ugrott, a hátsó kettővel pedig oldalba rúgta a farkán fityegő Rókát.
Ki tudja, mi
történik, ha még egyszer-kétszer megismétli! Szerencsére azonban a kötőfék
elszakadt. A Róka a földre huppant, a ló meg elvágtatott.
- A Róka pedig megkergette a Nyulat? - kérdezte a Kisfiú.
- Dehogyis volt
annak kedve kergetődzni! - felelte Rémusz bácsi. - Minden tagja fájt, örült,
hogy nagy nehezen hazavánszoroghatott. Neked még nem kell hazamenned?
- De igen -
felelte a Kisfiú.
Útközben azt
játszotta, hogy ő a Róka, akit megrúgott a ló, minden tagja fáj.
Rémusz bácsi utána szólt az ajtóból:
- Ha Anya
meglát, azt hiszi, hogy valami bajod történt. Hallod-e! Ne vánszorogj úgy, mint
egy beteg róka!
- Jó! -
kiáltott vissza a Kisfiú.
És úgy
futott haza - lippiti-klippiti, lippiti-klippiti -, szökdécselve, fürgén, mint
egy egészséges nyúl.