Látta
egyszer a holló, hogy valami különös dolog úszik a vízen. Sodorta, dobálta a
hullám nem messze a parttól, mégsem sodródott kijjebb semmivel.
Összegyűjtötte
hát a holló maga köré a legkülönbözőbb madárnemzetségeket, és tanácskozott
velük.
Estefelé,
sok tanácskozás után úgy döntött, hogy az a különös valami nem lehet más, csak
a tűz.
Megparancsolta
a héjának, akinek akkoriban még igen hosszú csőre volt, hogy nyomban repüljön
oda, ne késlekedjen és ne habozzon, hanem nagy bátran csapjon le, és amennyit
csak meg tud szerezni a tűzből, hozza el mind hiánytalanul.
A héja oda
is ért arra a helyre, ahol a tűz úszott a vízen, meg is ragadott belőle
valamennyit, és szélsebesen repülni kezdett visszafelé. De hiába! Akármilyen
gyorsan repült is, közben leégett a fele csőre, azért olyan rövid ma is.
A holló
pedig fogta a vörös cédrusfát meg a parti kavicsot, és elrejtette bennük a
tüzet.
Ezért van
aztán, hogy a tűz mind a mai napig az egész világon mindenhol fellelhető.