Volt egyszer egy szegény ember, annak a szegény
embernek volt két gyermeke. A nagyobbik lányka volt, a kisebbik pedig fiúcska.
A lányka táltos volt, csodahatalommal született
anélkül, hogy tudott volna róla.
Mikor a gyermekek megnőttek, elmentek, mivel szegények
voltak, kéregetni az utcára. Bevetemedtek egy özvegyasszonyhoz. Azt mondja az a
lánykának:
- Lányka, mondd meg édesapádnak, hogy ha elvesz, akkor
titeket tejbe-vajba fürösztlek.
S még ad egy-egy szelet kenyeret. A lányocska és a
fiúcska mondják az édesapjuknak:
- Édesapó, azt mondja az özvegyasszony, hogy ha őt
anyónak elveszi, akkor minket tejbe-vajba füröszt.
Avval azt mondta az édesapa a lánykának:
- No, lányom, én elveszem, ha úgy bánik veletek.
El is ment másnap, feleségül vette. Az asszony két
hétig tejben-vajban fürösztötte a lánykát és a legénykét, két hét múlva azt
mondta az urának:
- Hogyha a gyermekeidet el nem pusztítod, akkor
elmegyek innen.
A szegény ember mit csináljon, befogta a két
tehénkéjét a szekérbe, felültette a két gyermeket a szekérre, elvitte őket az
erdőbe. Ott kalibát csinált, a kalibába behelyezte őket, s azt mondta a
lánynak:
- No, lányom, mikor visszatérek, akkor hazaviszlek.
Megyek, hogy rakjak egy szekér fát.
A lányka táltos volt, tudta, hogy mit akar az apja
vele. Az apja pedig levette a szekérről a fejszét, megrakta a szekerét, és
elindult hazafelé. S amint ment hazafelé, a fejsze fokával mindenik fára ütött
egyet-egyet, hadd gondolják azt a lánykáék, hogy csak a fát készíti a szekérre.
Hanem elment haza, otthagyta a gyermekeket az erdőben, a kalibában.
A lánykáéknak pedig ott telt sok idejük a kalibában.
Egy nyári napon kiment az erdőbe a lányka, hát az erdő közepén volt egy szép
kaszálócska. Olyan szép volt, hogy a napra inkább lehetett nézni, de arra a
kaszálócskára nem.
Egyszer kimegy a királyfiú az erdőbe vadászni. Amint
vadászgat az a királyfi az erdőben, hát ráakad a kaszálócskára.
A királyfiú meglátta a szép helyet, látta, hogy van
ott elég sok széna, azt számította, hogy abból a szénából ad egy keveset a
lovának, hogy egyék. Hát bizony, mikor odamegyen, megijed, hogy milyen szép
fiút s lányt lát ott. Nagyon megtetszettek a királyfiúnak.
Azt mondja a királyfiú a lánynak:
- Eljössz hozzám feleségül?
Azt mondja a lány a királyfiúnak:
- Hogy menjek én magához feleségül? Nem hagyhatom itt
az öcsémet!
Azzal elővesz egy fésűt, megfésülködik. Olyan két szép
virágot fésül ki a fejéből a lány, hogy a napra inkább lehetett nézni, de arra
a virágra nem. Azt mondta a királyfiúnak:
- Ezt a két szép virágot magának adom. Vigye haza az
édesanyjának, tegye az ablakba egy pohár vízbe, és ha holnap jönnek értem,
akkor elmegyek én is.
Hazamegy a királyfiú a két szép virággal, elbeszéli az
anyjának, hogy járt ő egy lánnyal az erdőben, és a lány küldötte neki ezt a
virágot hogy tegye pohárba, vízbe, és tegye fel az ablakba. Elbeszélte az
édesanyjának, hogy holnap ő elveszi a lányt feleségül. S azonnal nem bánta az
anyja. Gondolta, jó lesz neki a lány menyének.
De hogy szavam ne felejtsem, a királyfiúnak egy
boszorkányné lánya volt a jegyese. Mikor másnap elmentek a szegény lány után, a
legutolsó kocsira felült a boszorkányné a lányával. Elmentek a szegény lányhoz
felteszik a kocsiba a lányt és az öccsét is, és visszatérnek hazafelé. Amikor
az erdőszélbe érnek, akkor a boszorkányné a kocsit megállította, de úgy, hogy
senki semmit sem tudott. Elment a kisfiú mellett, s a szegény lányt levette a
kocsiból. Levetkőztette, az ő lányának a ruháját feladta a szegény lányra, és a
szegény lánynak a két szemét kivette, és - a közelben volt egy nádas - a nádhoz
kötötte. A boszorkányné a lányát a királyfiú mellé ültette, a szegény pedig
ottmaradt a nádasban.
Visszament a boszorkányné a kocsihoz, és a kocsit
elindította. Elmentek haza, otthon pedig összehívták nagy vendégségre a
hercegeket, grófokat, bárókat, meglett a nagy lakodalom.
De nagyon búsult a királyfiú másnap reggelre kelve.
Hogy a királykisasszony megfésülködött, nem virágot fésült, hanem tetűt.
Gondolta magában: mi baja ennek? Búsult nagyon.
Éppen a nádas mellett volt egy tó. Egy öreg halász
odajárt halacskát halászgatni. Történt egyszer, hogy amint ott halászgat, a
szegény lány a hajától megkötve eljajdulja magát. Az öreg halász meghallotta a
jajdulást. Azt kiáltja vissza:
- Ha emberi állat vagy, még egyszer jajdulj meg, akkor
felkereslek!
Meghallotta a szegény leány, s még egyszer feljajdult.
Odamegy a szegény halász, feloldja a hajától fogvást, s elviszi magához, az ő
szegény házába.
Egyszer azt mondja a szegény lány, adjanak neki egy
fésűt. S megfésülködik a szegény lány, olyan két szép virágot fésült ki a
fejéből, hogy a napra inkább lehetett nézni, de erre a két szál virágra nem. S
azt mondja az öregembernek:
- Öregapó, vigye el ezt a két szál virágot a városba;
adnak a két szál virágért három-négy szekér aranyat. De kend ne adja azért a
háromnégy szekér aranyért, hanem mondja azt, hogy: „A báránykám az erdőben
járt, s a bal szemét kiütötte; aki neki bal szemet ad, annak adom a virágot.”
Azzal elindult az öregember a városba. Amint megyen a
városba, ígérnek a két szép szál virágért négy-öt szekér aranyat. De az
öregember nem akarja adni a virágot, csak azt mondja:
- A báránykám az erdőben járt, s a bal szemét
kiütötte; aki neki bal szemet ad, annak adom a virágot.
Erre elért éppen a király kapujába. Meghallja az öreg
boszorkányné, hogy milyen két szép virágot árulnak, s beszalad, azt mondja a
lányának:
- Te, lányom! Urad úgysincs itthon, menj, vedd meg azt
a két szál virágot. Mikor hazajön, nagyon örvend annak a két virágnak, azt
gondolja, a fejedből fésülted.
Kimegy a királykisasszony, s ígér öt-hat szekér
aranyat a két szál virágért, de az öregember nem akarja. Azt mondja, hogy a
báránykája az erdőben járt, s kiütötte a bal szemét. Aki neki szemet ad, annak
adja a virágot.
Azzal azt mondja a boszorkányné a
lányának:
- Menj, te, lányom, hozd ki a kemence mögül a bal
szemét annak a lánynak, akinek az erdőben kivettük a szemét.
Bemegy a boszorkányné leánya, és kihozza a bal szemét
annak a lánynak, odaadja az öregembernek, az öregember pedig odaadja a virágot,
és elmegy haza. Ahogy haza ér, odaadja a szemet a lánynak. A lány pedig korán
reggel felkelt, kiment, harmatcseppel megmosta, s feltette a szemét, hát
hétszerte szebben látott, mint azelőtt.
- No - azt mondja a lány -, most egyik szemem
helyrejött, most jókedvem van.
Jókedvében tépett két szál virágot, de ez a két szál
virág még hétszerte szebb volt, mint a másik, amelyet fejéből fésült. És azt
mondta az öregembernek, hogy vigye el azt is a városba. Ígérnek érte tíz szekér
aranyat, tizenegyet, de oda ne adja, hanem mondja azt, hogy a báránykája az
erdőben járt, s a jobb szemét kiütötte, s aki neki jobb szemet ad, annak adja a
virágot.
No hát ígértek tizenegy-tizenkét szekér aranyat azért
a két szál virágért a városban, de az öregember nem akarta adni, csak azt
mondta, hogy a báránykája az erdőben járt, s a jobb szemét kiütötte, s aki neki
jobb szemet ad, annak adja a két szál virágot. Elért megint a király kapujába s
meghallotta a királykisasszony, hogy milyen két szál virágot árulnak.
Megállítja az öregembert a királykisasszony, azt mondja neki:
- No, öregember, add nekem a virágot.
Azt mondja az öregember:
- Neked adom a virágot, hogyha jobb szemet adsz a
báránykámnak.
Azzal beszalad a királykisasszony, s kihozza a jobb
szemet a kemence mögül, s odaadja az öregembernek, az öregember pedig odaadja a
virágot. A szemmel pedig elmegy haza, s odaadja a lánynak a szemet. Ahogy
odaadja a lánynak, a lány jókor reggel felkel, kimegy, helyreteszi a szemet,
harmatcseppel megmosdik, a szemet megmossa, hát hétszerte szebben lát, mint a
másikkal. S azt mondja az öregembernek:
- Eddig, nagyapó, nagyanyó, szívesen gondomat
viselték, már most gyűjtsék össze minden edényüket, hozzák be a ház közepére, s
rakják egy rakásra.
Mikor behordták minden edényüket, akkor azt mondja a
lány:
- No, öregapó, ne szégyellje magát, forduljon egyet
előttem!
Az öregember nem szégyellte magát, egyet fordult
előtte, hát tizenhat éves fiú lett belőle.
Azt mondja az öregasszonynak is:
- No, anyó, ne szégyellje, forduljon kend is egyet!
Az öregasszony is fordult egyet, hát tizennégy
esztendős lány lett belőle. Akkor elővett egy fésűt, s azokat az edényeket,
amelyeket behordtak a ház közepére, mind telefésülte arannyal. Akkor azt mondja
az öregembernek s az öregasszonynak:
- No, nagyanyám, nagyapám, van miből éljenek, most én
elmegyek.
Azzal elbúcsúzott tőlük, elindult a városba. Amint
megy a városba elér a király kapujához a lány. Azt mondja a szakácsné neki:
- Hé, lány, hová mész?
Azt mondja a lány:
- Én elszegődnék, ha valami helyet kapnék.
Bemegy a szakácsné, s megjelenti a királyfiúnak, hogy
egy lány van kint a kapunál, és jó volna mosólánynak. Kimegy a királyfiú, s
megfogadja a lányt a szakácsnénak segítségére.
Ott ült vagy három hétig. Három hét múlva, egy
vasárnap azt mondja a szakácsnénak:
- Szakácsné, legyen olyan szíves, engedje meg, hogy én
is csináljak egy palacsintát.
A szakácsné megengedte. Ő is csinált egy palacsintát,
azt a gyűrűt pedig, amelyiket a királyfiú az erdőben adott neki, amikor a két
szál virágot kapta tőle, betette a palacsintába. Az a palacsinta pedig
délebédkor éppen a királyfiú elébe került. A királyfi, amint ette, hát
beleharapott a gyűrűbe. Kiveszi a gyűrűt, hát látja, hogy a gyűrű kié. Felkel
egyszeriben az asztaltól, s kimegy a konyhára. Azt mondja a szakácsnénak:
- Hej, ki csinálta a palacsintát?
A szakácsné azt mondja, hogy más senki, csak ő. De
mégis kezdi faggatni a királyfiú a szakácsnét. A szakácsné megmondta, hogy a
szolgálónak engedte meg, hogy csináljon egy palacsintát. Odamegy a szolgálóhoz,
kezdi kérdezni, hogy ő csinálta-e a palacsintát. Azt mondja a szolgáló ő nem.
Bizony a királyfi egy pofont ütött a szolgálónak, a szolgáló pedig elkacagta
magát, s jókedvében lépett előtte. Hát a nyoma után két szép szál virág lett,
amilyet a királyfi sohasem látott.
Mindjárt megismerte a királyfi, hogy az az ő kedvese.
Azonnal karon fogta, felvitte az asztalhoz, és az asztal mellé ültette. Aztán
pedig lekötötte a boszorkánynét és a lányát, és kivallatta őket, hogy hová
tették a lánynak az öccsét. A boszorkányné és a lánya berakták a szegény
lánynak az öccsét a kőfalba. És a királyfi kivette onnan, őket meg betette egy
nagy-nagy hordóba, a nagy hordót kerekedeskereken hosszú szeggel megverték, s
kivitték egy nagy hegyre, onnan leeresztették, mind ízzé-porrá törték. A
királyfi a lányt elvette feleségül. Nagy lakodalmat csaptak máig is lakodalmaznak,
ha meg nem haltak.